Párom édesanyja nagyon undorító dolgokat mondott ok nélkül, mégis meg kellene vele békülnöm, de hogyan?

Eleinte jól kijöttünk, aztán amikor szó volt arról, hogy összeköltözünk párommal, akkor megváltozott. Nem kommunikált velem, nem beszéltünk, a próbálkozásaim kudarcba fulladtak. Bántott, de úgy gondoltam, nem kötelező szeretnie, csak ne utáljon. :(

Három hónapja derült égből villámcsapásként kaptam tőle egy e-mailt, amiben olyan dolgokat írt, hogy hirtelen azt sem tudtam, ez most valami vicc, vagy komoly. Lehordott mindenféle ócska útszélinek, aki mutogatja magát (sosem öltözök kihívóan, már csak az igencsak kerekded formáim miatt sem), megvádolt, hogy el akarom csábítani a férjét, tehát a párom édesapját. Ezek mellé még megkaptam, hogy majd úgyis megbánja a párom, hogy velem kezdett, meg hasonló kedvességeket. Hozzátette, hogy nem utál és szeretné ha a viszonyunk rendeződne (????).

Nem akartam páromnak szólni erről, de felhívott és hallotta a hangomon, hogy valami történt. Elmondtam neki, rögtön beszélni akart az édesanyjával, de nem engedtem, nem akartam, hogy az legyen: rögtön futok panaszkodni.

Reagáltam az e-mailre, nagyon udvariasan, elmondtam neki, hogy sajnálom, hogy így látja, és azt is, hogy megváltozott a kezdetben jó kapcsolatunk. A legtöbb vádjára nem is reagáltam, hiszen esélyem sem volt. Olyan ökörségeket vágott a fejemhez, hogy az kriminális.

Azóta ordít bennem az, hogy igazságtalan volt, védjem meg magam. Haragszom magamra, mert nem álltam ki magamért, de közben ott van bennem az is, hogy a párom édesanyja, nem akarom, hogy ÉN legyek az, aki választás elé állítja.

A párom azt mondta, hogy sajnálja, nincs igaza az édesanyjának. Megkérdeztem legalább százszor, hogy tettem-e valami olyasmit, ami arra utal, hogy igaza van, azt mondta, hogy semmit, sosem viselkedtem úgy, ahogy az édesanyja állította.

Tegnap azt mondta, hogy nagyon szeretné, ha leülnénk tisztázni ezt az egész szituációt, mert nem szeretné, ha a felesége és az édesanyja között viszály lenne. Jól esett, hogy ezt mondta, de - ciki, nem ciki - rettegek az édesanyjától, az egész beszélgetéstől már előre.

Nem vagyunk tinik, harmincas éveinkben vagyunk.

Mit tehetnék? Hogyan álljak hozzá a dolgokhoz? Sajnos ha arra gondolok, hogy le kell ülnünk beszélni, gyomorgörcsöm lesz.

Köszönöm a válaszokat és elnézést, hogy hosszú lett.