Az esetemet tekintve, ti elmentetek volna így karácsonyozni? Bővebben lent.

Én eltudom képzelni, hogy milyen volt a helyzet.

Én is ismertem olyan embereket akik állandóan fikáztak akármit is csináltál. És az a legrosszabb mikor te azt gondolod mindent megteszel még is csak bántanak.

Ezek után én se mentem volna el hozzájuk.

Semmi kedvem sem lett volna hallgatni a gyerekes szüleit. A leírás alapján csak ezt tudom róla mondani. Felnőtt emberek vagytok, eldönthetitek kihez hogy szeretnétek viszonyulni. Úgy vélem amit ők csináltak az mélyen egy taszító viszonyulás volt hozzád.

Még a szilvesztert sem tölteném ilyen emberek közt.

Én elmentem volna.

Azt te is észrevetted, hogy rühellték, hogy náluk életetek. Nem mindenki tud jó szívvel, és mosolyogva kerülgetni egy idegent a saját házában huzamosabb ideig. Ettől persze még nyilván nem kellett volna bunkózni veled, de benned is lehetett volna annyi, hogy mikor rájössz, hogy nem bírnak elviselni maguknál, akkor nem plázákba mész kóricálni menekülésként, hanem elköltözöl. Szóval igen, biztos ők is taplók voltak, de neked sem tartott pisztolyt fejedhez senki, hogy ott maradj, ahol épphogy megtűrt személy vagy. Ha az első jeleknél eljöttél volna, nem fajult volna el annyira a gyűlölködés.

Ha te konkrétan idén karácsonykor is írtál nekik, és nem válaszoltak semmit, az valóban nagy bunkóság, de lehet csak elfelejtették. Az idősebbek nem mindig olvasssák rendszeresen az üzeneteiket.

Összességében ha hosszútávon tevezel a pároddal, akkor megérte volna elmenni. Lehet örihariban lenni a szülőkkel, csak általában nem érdemes, mert rengeteg konfliktus forrása lesz még ez a jövőben, pláne, hogy a párod még mindig ott lakik velük. Nem árt egy normál beszélő viszonyban lenni. Persze vannak durva esetek, mikor ez nem megoldható, te sok konkrétumot nem írtál.

A szülők pumlolták a gyereküket vagyis a te párodat, hogy lakjon otthon és ne menjen albiba mert az drága?

Leírom az én sztorimat, mert hasonló és hogy én hogy reagálom le.

Mert én úgy jártam a férjemmel. Őt folyamatosan pumpolták, mindent megtettek nehogy elköltözzön pláne egy nő miatt... Úgyhogy ott kezdtük náluk a pálya futást mert hülye voltam. Sejtettem, hogy az lesz ami lett, de ennyire mégsem gondoltam, hogy szar lesz.

Szóval ott laktam, hátha meggondolja magát a párom. De nem nagyon akarta. Végig azon munkálkodott anyós, hogy rossz színben tűnjek fel. Hogy a férjem úgy érezze mekkora szar lesz mellettem, mert én nem szolgálom úgy ki. Anyósom úgy kezelte a fiát, hogy az ő klónja. Mai napig pl. kihangsúlyozza hogy UGYANAZT szeretik kajában, vagy munkában is UGYANOLYANOK. Minden konfliktusnak ami volt, amikor már "fel mertem emelni a hangom" normálisan, folyton engem hibáztattak. Volt, hogy anyósom hazudott is rólam. Vagy éppen azt kaptam, hogy semmit sem csinálok, holott én takarítottam náluk a fürdőt, wct (amit kizárólag én takarítottam, mert ők soha, a költözésünk után befekedett annyira nem takarítják), elmosogattam, kimostam magunknak, szóval amit kell. Erre megkaptam, hogy én semmit sem csinálok. Utána nem is... Ha főztem nem ettek belőle tüntetőleg. Ha ötletem volt, amíg nem a férjem mondta ki másodjára, addig szar ötlet volt. Mikor ő mondta el ugyanazt: milyen kis ügyes vagy fiam! A sógornő levegőnek nézett és azt nehezen viseltem mert nem volt valódi oka rá. Egy idő után gyűlöltem, mert provokált, de nem szemtől szemben hanem csak hogy halljam amint rólam beszél. Persze úgy kezelik mai napig a dolgot, hogy hát ha ő utál, akkor így jártam, hiszen ő a családtag, én meg a szar senki. Besokalltam, ellenállást tanúsítottam nekik, erre kidobtak minket. Áldom az eget... A legszebb nap volt, mert a férjemnek megadták a lökést... Én meg már amúgy is menetben voltam akkor már.

Na szóval fogat össze szorítva mentem ezek után a családi partikra jó ideig. Ha nem mentem volna, akkor is ment volna a férjem és akkor ők nyertek, ha én nem megyek. Nekem ez harc volt utána. Nem akartam hagyni egy percet sem, hogy ellenem merjenek a hátam mögött beszélni. De nagyon rafináltak, és rájöttek hogy semmit sem ér ha szidnak esetleg a fia előtt. Ezért most az a taktika, hogy a fia előtt agyon dicsér, nagyon ügyesnek tart! Hú de nagyon kedvelnek! Én pedig belemegyek a játékba. De ha ők jönnek, férjemre hagyom a kiszolgálást. Meg sem mozdulok. Mivel egyszer azt kaptam náluk amikor férjem kint volt, hogy szolgáljam csak ki magam mert ők nem fognak. Bement a férjem és elé tette a kaját. Na mondom akkor szolgáld csak ki magad ha itt vagy mert én nem foglak....

Mai napig hazugság a mi jó viszonyunk. Ő színt játszik, én pedig viszonzom. Így nem talál fogást. Egyszer csak lebukik a fia előtt, hogy ő nem az a jóságos anya akit eljátszik. Pedig már durva dolgokat csinált, de "ő az anyja" címszóval mindig felmentést nyer. Mindig eltemeti magában a dolgokat, hogy ne fájjon.

Te ismered őket amúgy és te tudod, hogy jobb! Ha mindig nemet mondasz majd nekik, azzal majd alátámasztod az ő gondolatukat, hogy na milyen ember már ez... igazunk volt... S a legszebb, hogy a párod rád fog haragudni a végén, mert anyukaék nyitnának, te meg ellenállsz.

Nekem muszáj ezt játszanom velük, mert nagyon rafináltak és nem jó indulatúak és már kiismertem őket, hogy mit miért tesznek és mondanak.

A lehető legnagyobb marhaság odaköltözni szülőkhoz/anyósékhoz bárkinek is.

Inkább egy kis albérlet ketten. Ne mondja nekem senki, hogy kettő fizetésből nem lehet fenntartani egy kisebb albit.

Marhaság, de sokan mennek bele a párjuk kedvéért, abban reménykedve, hogy majd hamar meggondolja magát hogy nem olyan jó mégsem otthon. Én legalábbis amiatt mentem bele. Akart a fene ott lakni. Azt hittem meg tudom győzni hamarabb... Pénz lett volna.

Könyebb mondani, mint mikor benne vagy a dolgokba. Attól még jó ember a férjem, mert bele lett nevelve a marhaság. Elhagyni nem akartam, bár akkor döntés helyzetbe került volna. Azóta, hogy kikerült otthoni hátas alól, nagyon más lett. Kibontakozhatott, nem volt anyuka akinek meg akart felelni mindennap, aki mellett nem lehetett önmaga.

Én mondjuk biztos nem tűrtem volna, hogy dolgozó emberként! évekig ott lakjatok a nyakunkon. Pár hónap!, míg összeszeditek a pénzt egy albérletre, okés, de hát nektek nagyon kényelmes volt így.

Megértem anyóst, amiért már a mindene kivolt a helyzettel, és nem akart még ki tudja, meddig alkalmazkodni hozzád (is).

Bár a passzív-agresszív viselkedése helyett megmondhatta volna, hogy "oké, Maris, szívesen látunk, de maximum féléven belül költözzetek el, ha együtt akartok élni".