Szerintem gyakorlatilag az.
Más kérdés, hogy vannak rá ideológiák, hogy szükséges a vadgazdálkodásban, és valószínűleg ebben van is igazság. De a hobbivadászatot gusztustalannak tartom.
Az engedélyek birtokában, jogszabályi feltételeknek megfelelően végzett vadászat az jogilag semmiképpen sem az.
Az orvvadászat, és egyéb jogszabályt sértő módon folytatott hasonló tevékenységek akár megvalósíthatnak állatkínzást is - persze nem feltétlenül, hanem egyéb körülményektől függően.
"Btk. 266/B. §
(1) Aki
a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,
b) állattartóként, háziasított emlősállatot vagy az ember környezetében tartott veszélyes állatot elűzi, elhagyja vagy kiteszi, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a vadászatról szóló törvény által tiltott vadászati eszközzel vagy tiltott vadászati módon vadászik, illetőleg a halászatról szóló törvény által tiltott halfogási eszközzel vagy módon halászik vagy horgászik."
(Forrás: Wikipédia)
"29.§ (1) Tilos a vad kínzása. A vad elejtése, elfogása nem járhat annak kínzásával.
(2) A vadász köteles az általa sebzett vagy az egyébként súlyosan beteg vadat annak elejtése céljából felkutatni. A vadat - kímélete érdekében - gyors és azonnali halált okozó lövéssel kell elejteni.
30.§ (1) A vadat elejteni, elfogni kizárólag a törvényben meghatározott módon szabad. Tilos a vadat nem élvefogó csapdázási módszerrel (így különösen csapóvas, hurok, horog alkalmazásával), valamint veremmel, méreggel elfogni, elpusztítani."
(Forrás: vadászati törvény)
Na erre varrjunk gombot.
Véleményem szerint:
A helyesen alkalmazott vadászat (nem a félrészeg lesipuskásokra és hurkos orvvadászokra gondolok!!) nem állatkínzás. Elpusztítja az állatot, de törvény szerint nem okozhat indokolatlan fájdalmat, gyors és viszonylag fájdalommentes halált ad.
Ez a törvény értelmében nem kínzás. Innentől kezdve állatkínzásnak kéne minősüljön a disznóvágás, a csirkevágás, a teszkós ponty fejbevágása a karácsonyi ebédhez stb.
Igen, az én szememben mindezek állatkínzásnak minősülnek. (Különös tekintettel a karácsonyi ponty napokig klóros vízben való úsztatására a fürdőkádban.)
A gyors és fájdalommentes halálról meg annyit, hogy aki szerint a vadak ezt élik át vadászatkor, az legyen kedves, álljon oda a puskák elé, hiszen olyan kíméletes az egész, nem?
Igen, tudom, szükséges valamennyi vadászat, nem tagadom. De ne gyártsunk már mögé ideológiát, hogy ez milyen k..va jó, mert nem az. Az ember megbontotta a természet egyensúlyát, most vadászattal próbálja egyensúlyban tartani, ami nagyon nem OK!!! Szükséges, de baromi nagy baj!
Palm: nem azt mondtam, hogy a vadászat olyan hűdeklassz. Arra akartam kilyukadni, hogy egy etikus vadásznak törekednie kell arra, hogy a lehető legkisebb szenvedést okozza az állatnak, amikor meglövi. (Ha én mondjuk nyúl lennék, és választanom kéne, hogy hurokkal fogjanak meg, íjjal lőjenek le vagy puskával, habozás nélkül az utóbbira voksolnék.)
Úgy érzem, mindig a "legkisebb rossz" elve kell érvényesüljön.
Nem vagyok vadászatpárti, sőt, soha kézbe nem vennék puskát, nem hogy öljek vele, nem is vonzott soha, de ha már elcsesztük a vadállományt és az élőhelyeket, valahogy karban KELL tartani, mert ha kontrollálatlanul elkezdenének szaporodni a vadak, annak rohadtul nem lenne jó vége, még ha pár 100 év alatt be is állna egy viszonylag egyensúlyközeli állapotba.
Na persze az ideális az lenne, ha a vadászok az erdészekkel és a természetvédőkkel karöltve törekednének egy, a természeteshez közelítő, önfenntartó vadállomány és ökoszisztéma kialakítására, de erre az esély jelenleg nulla. Mégpedig, mert a vadászat hatalmas üzlet.
Egyébként meg: lehet, hogy álszent dolog, de minekutána nem vagyok és soha nem is leszek vegetáriánus, úgy érzem, nincs jogom elítélni a vadászatot, disznóölést, kacsavágást és társait. Kiskoromban mindig fél napot sírtam, mikor a nagypapámék csirkét öltek. De utána ettem belőle. Húsra szükség van, úgy az egyéneknek, mint a társadalomnak, és ezt valahogy biztosítani kell. Persze tenyésztik a szarvasokat és vaddisznókat ugyanúgy, mint a marhákat, de ez sosem fogja kiváltani a vadászatot.
És nem vagyok benne biztos, hogy a vágóhídi módszerek olyan nagyon sokkal humánusabbak, mint a vadászat (belevéve azt is, hogy milyen ÉLETE volt annak az állatnak).
8. válasz: igen, ez egy tiszta álláspont (amivel nem mindenben értek egyet, de megértem).
Attól azonban, hogy a lehető legkíméletesebb módon ölik le őket, még leölik. Elveszik az életét egy érző, mozgó élőlénynek. Ez az én szememben sehogy sem tud etikus lenni. Csak épp nyilván van mindig rosszabb opció (hurok, stb...) Nem mellesleg: először elvettük az élőhelyüket, élelmüket, már az sem volt etikus, és most emiatt kell megölni őket, ami szintén nem az.
A vágóhídi állatoknak már általában a tartása sem etikus.
Az egész "állatölési" témában a legetikusabb a háztáji állattartás, ahol jó körülmények közt tartják az állatokat, a gazda egész életében dolgozik velük, rengeteg áldozatot hoz, hogy felnevelje és gondozza, és végül a lehető leggyorsabban végez vele. Mindezek után pedig a levágott állatot az utolsó porcikájáig felhasználja, és jóformán semmi nem megy belőle a szemétbe. Ha valami, akkor már ez etikus az összes lehetőség közül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!