Miért van az, hogy én, aki él-hal az állatokért, az elmúlt 2 évben elveszítettem egy nyulat, egy kutyát és négy cicát? (az utolsó cicát szerdán veszítettem el, és csütörtök reggel tudtam meg, hogy ő már az örök játszótéren van)

(Még 2 éves sem volt szegény, tavaly márciusban fogadtuk őt be, nem sokkal a másik cica elvesztése után, ő sajnos 4 hónapos sem volt) Aki pedig szenvedteti az állatot, akinek csak nyűg az állat, azzal nem fordul elő az ilyen. Miért? Miért csak velem van ez? Tényleg, nekem a cicák voltak az életeim, és őket az elmúlt 2 évben vesztettem el. Annyira nehéz feldolgozni. Nem tudok semmilyen cicával kapcsolatos dolgot nézni, mert azonnal elsírom magam. Míg ezeket a sorokat írom, potyognak a könnyeim. Mire nagy nehezen, túl teszem magam rajtuk, (1-1,5 év) akkor jön az újabb tragédia. Már csak egy cicám van, őt már nem szeretném elveszíteni. Pedig sajnos, a 13 éves kutyámnak sincsen sok. Vele nőttem fel. Ha őt is elveszítem, abba bele is halok. Tudom, hogy valakinek ez gáz meg minden, de akinek volt/van benne része, az tudja, hogy ez mennyire is fáj. És én nem szeretém sajnáltatni magam, vagy panaszkodni, csak szimplán kiírni magamból az érzéseket. Talán, idővel könyebb lesz. De nem hiszem. Napról napra egyre jobban fáj... 🕊🖤😭