Csak én félek ennyire a vágtától?

Persze, hogy normális, hogy félsz a vágtától, ha ilyen rossz élményed volt.

Nekem igen csak kezdő koromban volt, hogy futószáron oktattak egy nagyon szeles időben. A ló valamitől iszonyatosan megijedt, beugrott vágtába. Kb fél kör után a derekamra estem. Alig tudtam feltápászkodni. Az oktató vissza fel tolt a lóra, tettünk néhány kör lépést és haza mentem, mert nagyon fájt a derekam. Otthon este a fájdalomtól még el is ájultam, és ahogy elestem, a fejemet is nagyon beütöttem (tenyérnyi púpom nőtt). Másnap bementem a balesetire. Hosszú pihenést javasoltak, szerencsére nem volt semmi komoly, de a derékfájásom évekig megmaradt. Pár hónap múlva ismét elkezdtem lovagolni.

Ez a baleset viszont éppen arra volt jó, hogy a gyors mozgású lovaktól féljek. És persze a vágtától is. Aztán persze eljött az idő, hogy elkezdjek vágtázni. Az oktatóm látta, hogy képes lennék rá, és persze bennem is bennem volt a kíváncsiság, de a félelem is. Valahogy futószáron nem igazán ment a vágta. Az oktató felpattant egy lóra, kimentünk terepre. Van egy hosszú, bozótossal szegélyezett út, ahol végre vágtáztunk. Nagyon jól esett, jót tett. Bár ezek után sem ment futószáron a vágta, de legalább karámban már ment. Jó sok vágta után sikerült futószáron is vágtázni.

A mai napig nem szeretem a hirtelen mozgású pacikat.

A kedvenc vágta feladatom a lépésből beugratás. Ilyenkor csak szép lassan gyorsul fel a ló, van időm a gyorsaságra felkészülni.

Hollatam már ilyen esetről.Ott az volt a próbléma,hogy a ló-lovas kapcsolat nem volt meg rendesen.Szerintem veled is ez a próbléma,de nem kell félned,mert szerintem előbb-utóbb közöttetek is kialakul.A vágtátol egyébként se kell félned.

Ha tényleg nagyon akarod,hogy menjen a vágta,akkor sikerülni fog.Sok szerencsét.