Miért kell így reagálnia a kutyámra a családomnak? Hagyjam szó nélkül?

Elküldtem volna őket az anyjukba és eljöttem volna.

Ennyi.

Ilyen rokonokra nincs szükség.

vannak emberek akik nem szeretik az állatokat,sőt .

embernek sem jók .

legközelebb alázd meg őket .

megérdemlik.

Én is eljöttem volna.

Mi az, hogy hányást imitálnak? Normálisak ezek?

Azt viszont nem értem, hogy miért nem mondtad meg nekik a véleményed? Miért hiszed azt, hogy veszekedés, ha vki megmondja kulturáltan a véleményét? Nem is érte...

Legközelebb ne menjetek, szegény kutya... :(

Ha látni szeretnéd a nagyid, menj más időpontban, amikor nincsenek ott ezek a rokonok. Szerintem a nagyid is jobban örülne, ha csak veletek lenne, meg így legalább többen, többször látogatják.

Fuh, én tuti eljöttem volna...

Én tökéletesen meg tudlak érteni, átéltem már nem egyszer ilyet a rokonságban. Nálunk az Édesanyám párja és a Nagymamám ilyen. Szeretik az állatokat, de szerintük a kutya is csak egy jószág és nem lakásba való. Már az első kutyámmal is úgy volt a Mamám, hogy fintorgott, hogy a lakásban van, meg hogy mikor meglátogatom, bejön a házba, meg hogy jön-megy nála az udvarában. Azt akarta, hogy kössem meg a kutyát a kertben. Hát mondtam, hogy ezt elfelejtheti, mert szobakutya és egyébként is. Nagy nehezen elfogadta, nem szólt be, de láttam az arcán, hogy mennyire nem szereti. :S De igazán akkor pattant a húr, mikor megvettem a második kutyámat. Lehordtak mindennek, hogy zavarodott vagyok, hogy így sosem vesz feleségül senki, hogy kutyaólat csinálok a házból, hogy szerinte kutyaszagom van! Pedig ez nem igaz, nincs kutyaszagom és olyan tiszta a lakásom, hogy enni lehet a földről! Csak már nem tudott mit mondani. Anyukám barátja azt mondta, hogy ő nem jön többet Anyukámhoz, ha én ott vagyok a kutyákkal, mert ez undorító... Szerencsére az Anyukám kiállt mellettem. Mamámnak megmondtuk, ha nem tetszik neki, akkor nem megyek többet hozzá és ő sem kell, hogy hozzám jöjjön, akkor válassza a másik unokáját, aki akkora bunkó, ha meglátja a mamámat az utcán, inkább átmegy a túloldalba, hogy ne kelljen köszönni neki... Mellesleg őneki még kutya sem kell ahhoz, hogy ne vegye feleségül senki... LOL Anyukám pasijának pedig megmondtuk, hogy jól van, nem kell olyankor odajönni, akkor így járt... :) Szóval nekem az volt a szerencsém, hogy Édesanyám kiállt mellettem, bár ő sem örült, hogy 2 kutyám lett, de mivel nagyon szereti a kutyákat, ő elfogadta, azt mondja, akkor is a gyereke vagyok, ha 50 kutyám van és akkor is szeret engem. :) Szóval végül az lett, hogy nagy nehezen beletörődtek. Persze volt egy kis drámázás, de nincs más választásuk, ha látni akarnak, el kell fogadniuk a kutyáimmal együtt. :) Megmondtam én is nekik, hogy nem kell szeretni a kutyáimat, nem várom el tőlük, de elmondták a véleményüket, tudomásul vettem, tiszteletben tartom, de innentől kezdve tartsák meg maguknak a megjegyzéseiket és a pofavágásaikat, mert különben fölállok és elmegyek. Hát nem mondom, hogy mindig sikerül nekik, de próbálkoznak. Mamámnak is megmondtam, hogy nem fognak a kutyák kárt tenni a kertjében (főleg, ha bent lehetnek a házban...), de azt ne várja, hogy megkössem őket, én sem kötöm meg őt, csak hogy ne tudjon a lakás bizonyos pontjára menni...

Hát nem tudom, nehéz eset az ilyen, én megértelek, mert átéltem hasonlót és nekem is nagyon rosszul esett.

Szerintem próbáld meg veszekedés nélkül lerendezni ezt a dolgot és megvédeni magad és a kutyádat. Annyi biztos, ha veszekszel velük, vagy Te is hasonlóképp reagálsz, mint ők, akkor még rosszabb lesz és még jobban utálni fogják a kutyádat, esetleg még Téged is... Sajnos az emberek ilyenek, mindegy, hogy rokon vagy idegen. :S Próbáld meg határozottan, de kedvesen és diplomatikusan megvédeni az érdekedet, úgy sokkal többet érsz el, mintha magadból kikelve hisztiznél vagy kikérnéd magadnak.

Igen tudom, amit írtam arról, hogy én hogy rendeztem le, abból talán nem ez jön le, de hidd el, meg lehet úgy mondani keményen a dolgokat, hogy közben kedves és diplomatikus maradsz és nem bántasz meg senkit vele, viszont helyére teszed őket. Nem könnyű, de nem is lehetetlen.

Ha nekem sikerült, menni fog Neked is! :) Az én családomban sem volt egyszerű elfogadatatni a dolgot és igazából nem is sikerült teljesen, de annyit elértem, hogy megtűrik a kutyáim. Végső soron néha szoktak még pofákat vágni, de olyankor elég csak finoman, udvariasan figyelmeztetnem őket és akkor helyreáll a béke.