Hogy mondjam el a családomnak, hogy elegem van a vallásos életből?

Ezt így, ahogy van, csak kulturáltabban.

Jogod van ehhez, hogy abban higgyél, vagy ne higgyél, amiben csak akarsz (vagy nem akarsz).

Kénytelenek lesznek megérteni. Ettől függetlenül persze ne támadd őket a vallásosságukban, csak értesd meg velük, hogy ez téged nem érdekel.

Ja, és készülj fel a tömény lelki terrorra, mert az ilyenkor elég gyakori (mert "jó" útra akarnak téríteni. Jót akarnak persze, csak nem biztos, hogy jót is tesznek).

- Anya, apa, többet nem megyek veletek templomba.

- Akkor egyedül mész?

- Nem megyek egyáltalán.

- Ezt meg hogy képzeled?

- Nem hiszek ebben az egészben.

- Amíg az én házamban élsz, az én kenyeremet eszed, azt csinálsz, amit mondok!

- Kényszeríts!

Egy idő után be fogják látni, hogy ez a helyzet, és vagy elfogadják, vagy eltaszítanak maguktól. Ha nem csak alibihívők, akkor elfogadják, néha esetleg tesznek megjegyzéseket, de azt ki lehet bírni.

Ha jó fej a pap, neki is mondhatnád,segíthetne, hogy legalább ministrálnod ne kelljen.

Egyébként kamaszkorban teljesen normális, amit érzel, én is szívesebben aludtam vasárnaponként tizenévesen, mint templomba mentem, a szombati plébániai hittanról ne is beszéljünk...

Most meg hittant tanítok. :)) Személyes elkötelezettség és érett döntés nélkül csak vallásoskodás van, és nem élő hit.

Szia!pedig elég, amit az 1. ír, esetleg szelídebben: szünetet tartok, át akarom gondolni, stb. (a keresztelésen ne lovagolj, nem az a lényeg itt.)

Ilyen korban el szoktak távolodni - később, érettebb létszemlélettel sokan visszatalálnak - nagy írók, költőknél olvashatsz erről (Weöres is írja, ilyen korban lenyűgözte a technika stb.. később gyönyörű tiszta hit ébredt a szívében)

Szerintem ne zárj le semmit - legyél nyitott, fokozatosan kialakítod a létszemléleted, párhozamosan ahogy haladsz a világ- ön- és Istenmegismerésben... öö... ezt is csak később fogod megérteni, miért így ezt HÁRMASSÁGOT írtam.

Jó tanulást, megismerést! üdvözlet!

Szerencsére mi nem vagyunk vallásos család, de én is meg lettem keresztelve, aminek nem örülök...

Mondjuk én hiszek Istenben/Jézusban, csak az egyházban nem. A gyónásban, a papokban az áldozásban... Én vallást is szeretnék változtatni. Azt nem tudom, hogy mire, de valami olyasmire, ami sokkal közelebb áll hozzám :)

Amúgy egyszerűen közöld velük: Te nem hiszel ebben az egészben. Ha annyira vallásosak akkor mondj nekik valami ilyesmi szöveget:

Kedves apa, anya! A hit olyan dolog amit nem lehet befolyásolni. Minden ember abban hisz, amiben akar. Attól, hogy ti rám kényszerítitek ezt az egész vallásosságot, én még nem fogok benne hinni! Ez az egész nem őszinte, én nem ilyen vagyok. Én nem hiszek abban, amiben ti. Sajnálom. Tudom, hogy ez nehéz lehet, de ti sem akartok nekem olyat, amit én nem szeretnék, igaz? Miért jó az, ha járok templomba, de nem hiszem, hogy mennem kéne. Úgy érzem nem adhatom önmagamat, mert ti megpróbáltok befolyásolni! Elkezdtem felnőni, van saját, önálló véleményem. Nektek ezt el kell fogadni, nem lehettek szűk látáskörűek...

Én ezt adtam elő a hittantanárnőmnek és bevált :)

Azt mondta: Xy, 3 éve nem jársz templomba! A következő misére gyere el!

Aztán elmondtam neki ezt a sablonszöveget. Azóta elfogadta, hogy én bizony nem fogok bérmálkozni. És, hogy templomba sem megyek többé. Nem haragszik rám. Sőt én még el is megyek a hittan órára, mert jófej a tanárnő és mert sokszor érdekeseket mond...

13/L

Én így csináltam:

Odavittem édesanyámnak Bibliát, megmutattam neki a Galatáknak írt levélet, s felolvastattam vele az első rész 10. versét:

"...Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája..."

Miután édesanyjám felolvasta azt mondtam, hogy nagyon szeretem, és tisztelem, ezért is csináltam végig eddig mindazt a sok vallási dolgot. De ezzel az ő kedvüket kerestem, és nem Istenét. Isten pedig itt kinyilatkoztatta, hogy nem ezt kéri. Szabad döntéséből kell valakinek követnie Jézust, nem megfelelésből. A farizeusoknál is elítélte a túlzott, csak a szabályoknak való vallásosságot. Ezek fényében mondtam azt az édesanyámnak, hogy nem hiszek. Ha szeret, s ha tiszteli a saját szent könyvének szövegét, akkor ő ezt elfogadja.

Ez így is történt, próbálták még persze néha-néha mondani, hogy így meg úgy kellene élni, de továbbra se működött. Tisztelettel meghallgattam őket, de utána elutasítottam. Szerintem próbáld meg te is így. Én mondjuk hat évre rá (22 voltam) felfedeztem az Urat, s -- ha más felekezetben is -- de igyekszem legjobb erőm szerint követni az Ő hívását. Kívánom neked, hogy a családod elfogadja, hogy nem hiszel; kívánom, hogy ne kényszerítsenek bele olyanba, amit nem érzel a tiédnek. Amúgy meg állampolgári jogod is nem hinni, szval ha nagyon nagy gáz van, ahhoz is nyúlhatsz.

Isten áldjon!