Miért kell így reagálnia a kutyámra a családomnak? Hagyjam szó nélkül?

van egy kistestű kutyám, párommal mindenhova visszük, nem is tudnám kire hagyni. nemrég volt egy nagy családi összejövetel, ahová a kutyámat is vittük. amúgy teljesen tiszta, nevelt, szobatiszta kutya, a táskájában elfekszik órákig, nem kéreget. szóval rokonaimnál, akiknél az összejövetel volt már volt egyszer a kutyus. náluk a kertből lehet bemenni a konyhába, ott szoktunk leülni is, kutya simán bejöhetett, nem volt gond. tudtam, hogy nem kutyások, de amúgy nem utálják őket, nyilván beljebb nem is mehetett, tiszteletben tartom. a mostani összejövetelre szintén vittem a kuytát, de most ott volt több rokonom is(egyik család különösen állatgyűlölő, szinte élvezettel beszélnek arról, h végre elütötték azt a macskát, aminek esetleg a környékbeliek adtak enni). mikor meglátták a kutyát minden elkezdett szinte sikongatni(a házigazda is), hogy jajj, azonnal takarodjon ki, fujj. és ki kellett csuknom az 5fokos előszobába, több órára, szegény még a karomban is fél óráig vacogott(nek szokott a kintléthez, benti kutya). rám is olyan undorral néztek, főleg ha megsimogattam, volt aki még kedvesen hányást is imitált. csak szerintem undorító? vagy túlreagálom? befogtam a szám, nem szóltam semmit, de annyira kedvem lett volna mondani valamit. vagy nincs jogom? máskor se tudom odaadni senkinek, összejövetelre meg muszáj menni a nagyim miatt(általában amúgy nála szokott lenni a "buli", ő meg beengedi, ez egyszeri alkalom volt). de akkoris nyíltan undorodnak tőlem, pedig a lakásomban is enni lehetne a padlóról. mit gondoltok? (elnézést ha inkább családi kapcsolatok témakörbe illőnek érzi valaki a kérdést, nem tudtam eldönteni hova tegyem)