Milyen kutyust ajánlott albérletben tartani ami ha kell megvéd?
Kiskorom óta Staffordshire Terrierek között nőttem fel, és egyszerűen imádom őket. Most egy hasonló kutyust keresek, de néhány fontos szempontot is figyelembe kell vennem. Az alábbiak a főbb elvárásaim:
Méret: Ne legyen nagytestű, inkább közepes méretű kutyát szeretnék.
Védelem és megjelenés: Fontos, hogy ha kell, meg tudjon védeni, vagy legalább legyen olyan megjelenése, ami visszatartó erővel bír. Hamarosan Pestre költözöm, és őszintén szólva este félnék egyedül sétálni, ezért szükségem van egy olyan kutyára, aki mellett biztonságban érezhetem magam.
Mozgásigény: Nem szeretném, ha túl nagy mozgásigénye lenne, mert a munkám mellett attól tartok, nem tudnék ennek 100%-osan megfelelni. Ez az egyik oka annak, hogy nem Staffit választok, hiszen nálunk mindig kint voltak, és bőséges mozgásterük volt valamint rendszeresen sétáltam velük órákat ezáltal nem tudom, hogy alapvetően ilyenek, vagy formálhatóak.
Egészség: Nem szeretném, ha a kutyus egy beteges fajta lenne.Természetesen rendszeresen vinném állatorvoshoz, de senki sem vágyik egy állandóan betegeskedő kutyára. Egyrészt sajnálnám, hiszen korábban volt már beteges kutyánk, másrészt nem biztos, hogy mindig ki tudnám fizetni a magas kezelési költségeket. (Például a Shar Pei-re gondolok, akiről sok helyen olvastam, hogy hajlamos különböző egészségügyi problémákra.Természetesen nem tudom, hogy ez az információ mennyire takarja a valóságot)
Viselkedés: Mivel Budapestre költözöm, fontos, hogy a kutyus jól ellegyen emberek és más kutyák között is, és csak akkor védelmezzen, ha valóban szükséges. Tudom, hogy ezt részben tanítással lehet alakítani, de szeretném, ha alapvetően lenne ilyen hajlama. Természetesen elvinném majd kutyaoktatóhoz is.
Szívesen meghallgatnék tapasztalatokat azoktól, akik Budapesten tartanak Staffit, illetve bármilyen tanácsot szívesen fogadok!
Nagyon hálás lennék minden ötletért és segítségért! <3
Most rögtön meg is véded megad. De a kutya add biztonságot.
Oké. Lapozunk....
21# Futni akarsz kutyával, de ne legyen nagy mozgásigénye. Ez nem fog összejönni.
Egyébként ha kutyával futsz, sétálsz, akkor ha nem is riasztó a külseje, visszatarthat bárkit attól, hogy zaklasson, szimplán azért, mert kutya, felugathatja a környéket, bokán is haraphatja még egy tacskó is, magyarán, macerásabb egy kutyással kikezdeni. Ha meg tudod védeni magad, akkor igazából csak a lelkednek kell megnyugtatásul, arra pedig tökéletesen megfelel akár egy keverék kutya is. Én a helyedben nagyon alaposan átgondolnám, hogy mit tudsz te nyújtani egy kutyának, aztán ha mindent meghánytál-vetettél, akkor felkeresnék egy menhelyet vagy állatmentéstől fogadnék örökbe felnőtt kutyát, közepes mozgásigénnyel. Mert sajnos még ha csak azt nézem is, amit a bevezetésben írtál, nem lehet neked olyan fajtát ajánlani, ami minden kívánalmat teljesít.
"Március-április környékén tervezem a költözést, így van még egy kis időm, bár nem túl sok, de nem is kevés."
Tehát:
- szaporítótól nem veszünk kutyát, ez gondolom tisztasor
- tenyésztőknél több hónapos várólista van, hacsak nem éves
- ha valami csoda folytán tegnapra kerítesz magadnak törzskönyves, megfelelő kezdeti szocializációval rendelkező babaszagú kiskutyát (8-12 hetest), akkor áprilisra a legjobb esetben is egy kajla, 8 hónapos nagykamaszod lesz, akivel max ismerkedni lehet, mert jajdecuki, ráadásul egy kopp idegen városban, ahol azt se tudod, hol a jó oktató, a normális kutyások, az a 2 állatorvos, aki éjjel kettőkor is felveszi a telefont stb.
- amúgy az megvan, hogy ezek a kutyák (is) 2-3 éves korukra érnek be fejben, hogy bármit is meg tudjanak védeni?
Nincs fajtaajánlóm. Én kipróbálnám milyen a meglévő kutyámmal a pesti élet, mert a költözés is elég változás lesz mindkettőtök számára. Ha ezek után is úgy érezném, hogy belefér még egy kutya, akkor menhelyen keresnék egy jó középkorú példányt (lehetőleg fekete kivitelben), akit több látogatás alatt összeszoktatok a sajátommal. Aki nem gondolja komolyan, annak a kutya látványa elég. Aki komolyan gondolja, előbb elintézi a kutyát.
“Március- április” az albérlet ☺️ akkora kell majd olyan lakás ahol tudok lakni ^^ , néztem több tenyésztőt is kutyusok után pl Schanuzer, Shar-pei és nem 1-2 embert hívtam fel és többnél is volt szabad kutyus ☺️ lehet, hogy pont szerencsém volt de voltak. Valamint nem feltétlenül szeretnék tenyésztőtől, az örökbefogadás is felmerült bennem valamint esetleg olyan eladó kutyust keresni akin továbbszeretnének adni problémák miatt és 1-2 éves ^^
Persze tudom, hogy nagy változás lesz a költözés a kutyusommal de már egyszer túl estünk rajta és csak jobb lett a kapcsolatunk mivel mostmár csak ketten vagyunk egymással ^^ ő pedig szerencsére nagyon jól alkalmazkodik és meg jót is tett neki hogy ketten vagyunk alberletbe ^^
Természetesen tudom, hogy a kutyusommal előtte össze kell szoktatnom a másik kutyust, nem vagyok felelőtlen <3 csak egy lány aki szeretne egy olyan kutyust akivel jobban mer sétálgatni és ha a mostani kutyusom nem fogadja el akkor teljesen leteszek róla ^^
Szamomra a kutyus az első! Ezért is van “pontos” leírás róla, hogy biztosan passzoljon hozzam és ne szenvedjen semmi miatt ❤️
Most tök őszintén: Te beköltöznél olyan lakásba, ahol előtte ki tudja milyen kutyát tartottak? Milyen szívférge, bolhája, atkája, vírusa volt?
Átlag ember nem költ tízezreket mindenféle védőoltásra, városban sokan még veszettség ellen sem oltanak, mert úgy gondolják nincs rá szükség.
Okkal nem lehet kutyát-macskát vinni az albérletekbe. Ez nem a tulajok értelmetlen hóbortja, hanem egy nagyon is gyakorlatias döntés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!