Miért bunkók a menhelyi dolgozók? Képtelenek a feltételeik?

Itt nálunk azt nyilatkozta a menhely vezetője pár hete,hogy már görcsbe ugrik a gyomra,ha meglát egy gazdijelöltet a kapuban, és arra gondol, hogy "jaj,neee". Mert ő már egy kutyáját sem akarja Magyarországon örökbeadni. Mennek ki Németországba, Ausztriába. A magyar gazdi nem jó.

Értitek? A magyar. Így unblock. Senki. Egy se.

Akkor így mit akarnak? Még sétáltatni se megyek ki. Pedig régebben jártam, és adakoztam is. Hívjanak németet sétáltatni akkor.

Hát igen, én menhelyen dolgozom, mi azért normálisabbak vagyunk, de én is hallok, olvasok ilyen sztorikat és én is dühös vagyok azokra, akik megfosztják az árva kutyákat a gazdis élettől.

Gyerekként fogadtuk örökbe arról a menhelyről az első kutyámat, ahol jelenleg is dolgozom és megmondom őszintén, nem voltunk eleresztve anyagilag és most, hogy én is dolgozom, a második kutyám, szintén erről a menhelyről jobban él, vagyis minőségibb dolgokat kap, de komolyan mondom, annyira boldog kutyát ritkán látni, mint az első kutyám volt. Nem voltunk tökéletes első gazdik, de amiben sosem volt hiánya, az a szeretet és a törődés. És neki ez elég volt, nem hálátlankodott, ha csak farhát kenyérrel volt a vacsorája. Boldog volt, hogy 3 és fél év menhelyi "élet" után végre kiszabadult a rácsok mögül és gazdival aludhatott egy szobában, nagy kirándulások, városi séták, rengeteget beszélgettem vele, felolvastam neki a történelem és irodalom házit stb. Minden egyes nap elmondtam neki, hogy mennyire nagyon szeretem és mennyire jó, hogy ő a világon van és nekem itt van.

Rettenetesen hiányzik. A legjobb barátom volt. Üres vagyok nélküle.

Na jól elkanyarodtam. Lényeg, én is látom, menhelyi dolgozóként, de nem kell attól a kutyákat utálni a menhelyen, olyat kell keresni, ahol normálisak és talál mindenki magának megfelelő kutyát.

Szívből ajánlom a Táborfalván lévő Anikó Állatmentő Alapítványt!

Minden munkatársuk szívvel lélekkel dolgozik. Ott is leinformálnak, de nem tartanak környezet tanulmányt. Mi amikor örökbe fogadtuk ott a kutyánkat, az első pillanattól kialakult egy kis láthatatlan kötelék köztünk és a kutyus között, hogy még kivételt is tettek és azonnal el is vihettük.

Persze biztosan nekik is van rossz napjuk. Millió munka van ebben. Nagyon kiábrándító és bizalmat vesztő az egész emberiség felé amikor Elvisznek egy kölyök kutyát a menhelyről és néhány hónap múlva úgy hozzák vissza, hogy ha valaki csak felemeli a kezét már remegni kezd a kutya és összepisili magát.

(Ezektől függetlenül attól, hogy valaki menhelyen dolgozik, még nem biztos, hogy kedves jóarc ember.)

Néha én is úgy érzem, hogy irreális elvárásai vannak néhány menhelynek és bár értem a motivációt, valamiért mégsem működik sok esetben ez a rendszer, mert bizony sok kutya kerül vissza az elsőre ideálisnak látszó örökbefogadóktól, másrészről sok kutya azért nem tud gazdisodni, mert a mai magyar valóságban sok esetben teljesíthetetlen elvárásokat támasztanak az örökbefogadókkal szemben és sok esetben (ami persze valahol érthető a túlterheltség miatt), nem mérlegelik egyedileg a jelentkezőket.

Én például egyedül élek, 8 órában dolgozok és ez kizáró körülménynek minősül. Hiába vannak otthon a szomszédaim, akik napközben háromszor engedik ki a kutyámat a saját udvaromba, ahol alkalmanként fél órát vele vannak és foglalkoznak is vele, ez már nem minősül megfelelő megoldásnak, sőt volt olyan, hogy ezt azzal azonosították, hogy áthárítom a kutyák ellátását a szomszédaimra. Bár mindig mentett kutyáim voltak, minden tiszteletem az állatvédőké, állatmenhelyeké, akik erőn felül tesznek meg mindent a kutyákért, de szélsőségesek itt is vannak.