Miért bunkók a menhelyi dolgozók? Képtelenek a feltételeik?

Az, hogy mennyire bunkók, nem tudom, te voltál ott.

De szerintem az teljesen rendben van, hogy felmérik ki lesz a gazdi és nem adják oda az állatot bármilyen jöttmentnek aki kitalálja, hogy állatot akar. ÉS igen, ennek legyen igenis része az, hogy felmérik az élet körülményeket és színvonalat. Sokat elárul.

Mi az, hogy nem engedsz be idegen embereket? Nem vendégségbe jönnek... Ha jön egy villanyszerelő, azt se engeded be? :D

Ez nekem már sokat elmond egy lehetséges gazdiról, hogy szinte fel vagy háborodva azon, ha megnézik hova megy a kutya (vagy bármi egyéb állat).

Szerintem egy ízig vérig gazdit még büszkeséggel is tölt el ha kijönnek és mindent rendben találnak. 2 menhelyi cicánk van. Őket sem adták oda akárkinek és akárhova. Ugyan így felmérték a helyzetet. Sőt, barátnőmnek örökbefogadás után rendszeresen tájékoztatni kellett a menhelyet arról, hogy hogy vannak a cicák, mennyire illeszkedtek be, hogy érzik magukat. (képekkel)

Szerintem ez kimondottan jó dolog, azt mutatja, hogy a menhely szereti az állatokat, és nem a "szarom le, csak menjen innen" felfogás van. Ha szerinted ez nincs rendben, nem is vagyok abban biztos, hogy kell neked kutya, már bocsánat.

Mi az Eszkuláptól azért nem kaptunk meg egy kutyust, mert napközben egyedül lenne amíg mi dolgozunk és hétköznap csak rövidebb sétákat tudnánk vele tenni.

Be sem lenne zárva a házba, van egy kutyakijáró az ajtón, az előző kutyusunknak csináltattuk. Kedvére jött-ment ki-be, akkor is, ha nem voltunk otthon.

Egyébként természetesen benti kutya lett volna, sokat foglalkoztunk volna vele,napi séta,hétvégeken nagy kirándulások, játék, szükség esetén kutyaiskola.

És ami fontos, egy szerető családot kapott volna.

Lehet nem pont az Eszkuláp volt a hibás, hanem az ideiglenes gazdinak akinél volt, nem voltunk szimpatikusak, mert azért elég irracionális követelés, hogy egy dolgozó embernek ne lehessen kutyája.

Szerintem viszont jogos a kérdező álláspontja. Oké még egyszer jöjjön ki, nézze meg hogy van tető a házon, nem omlik a vakolat stb. Na de hogy mindig dokumentáljam, hogy él még az a szerencsétlen állat, már nem azért de tényleg túlzás. A menhelyek annyira odavannak, hogy "később sem szarják le őket" Aha, mintha az ottani ketrecekben olyan jó helyük lenne. Állandóan sírnak, hogy "jaj, nincs már több férőhelyük" meg tartják a markukat az adományokért, de lassan egy gyereket könnyebb lesz örökbe fogadni, mint egy kutyát.

Különben is, oké megnézik a házat, lehet az akármilyen csili-vili, ha az "ízig vérig gazdi" pár hét után lesz@rja a szerencsétlen állatot, néha lő róla egy két jó képet, hogy a menhelyi dolgozóknak dagadjon a mellük, hogy milyen jó munkát végeztek, közben csak a drága gazdi akkor néz rá a kutyára, amikor éppen enni ad neki. A másik példa meg, hogy lehet akármilyen rossz állapotú a ház, a kutya még lehet boldog. Az állatot nem az fogja érdekelni, hogy most ő éppen egy bézs színű műbőr kanapén fekszik, vagy egy összehajtogatott pléden. Véleményem szerint inkább a leendő "ízig vérig gazdik" személyének megismerésére kellene nagyobb hangsúlyt fordítani, nem arra hogy milyen a ház. Értem én, hogy ez alapján következtetnek arra, hogy milyen az illető anyagi helyzete, ergo el tudja-e látni a kutyát, de hát kérem, ha nem tudná ellátni, meg sem fordult volna a fejében, hogy örökbefogadjon egyet.

És mielőtt valaki habzó szájjal belém kötne, hogy márpedig ilyen nincs, mindkét példát (a tehetősebb, és szerényebb családot) személyesen ismerem, mily meglepő utóbbinak nem akartak kutyát adni, így végül az utcáról fogadtak be, immár több mint 6 éve ^^

Úgyhogy kedves kérdező én azt tanácsolom, hogy ha módodban áll, akkor inkább te is utcáról próbálj meg kutyát befogadni, esetleg próbálkozz meg egy síntérteleppel, ott nincs ennyi feltétel.