Miért lett totál elfogadott, hogy a városi kutyák szétpislik a járdát, házfalat? Szólni sem szabad, mert kikérik maguknak a gazdik.

Nem elfogadott, gazda kérdés hogy hagyja vagy sem.

Az én kutyám nem pisili le a házak falát.

Az ingatlanárakhoz semmi köze hogy hol pisil a kutya az ingatlan ára azon múlik, hogy egy elcseszett kormányunk van akik miatt a csok és egyéb sza.ságuk miatt 10 milliókkal drágább lett minden.

"Az igazi probléma mégis az emberekkel van.

Most nem a hajléktalan embertársaimról beszélek, mert belátom, hogy nekik egyszerűen nincs hova menniük. Lakásuk nincs, plázába, kocsmába, étterembe, sőt még nyilvános vécékbe se engedik be őket – nem mintha ez utóbbiból túl sok lenne ebben a kétmilliós városban. Az a pár darab, ami üzemel, olyan kevés, hogy szinte nincs is.

De az utóbbi két évtizedben egyre több ember gondolja azt, hogy teljesen elfogadható, sőt érthető, hogy ők akár fényes nappal is a város közepén vizelnek.

Pár hete az Oktogonon álltam a piros lámpánál, amikor fejmagasságban egy férfiarc nézett velem farkasszemet. Letolt gatyával guggolt, közben bebámult a kocsinkba, és az égvilágon semmi szégyenérzet nem volt benne. A zebrán áthaladók unottan bámulták, volt, aki elfordította a fejét, de senki nem lepődött meg vagy háborodott fel. A mindennapjaink részévé vált, hogy más embereket látunk az utcán, miközben a dolgukat végzik. Egyszerűen már nem éri el az ingerküszöbünket az egész.

Az erkélyünkkel szemben egy óvoda áll, derékmagasságú kőkerítéssel. Pont a legalkalmasabb dobozos sör és féldecis tömények tárolására. Reggeltől késő éjjelig valaki mindig a kerítést támasztja, és iszik. Általában nyilván nem egyedül, hiszen a sörözés társasági esemény, jókat lehet beszélgetni közben. Ha a sok sör kikívánkozik, akkor pedig csak szembe kell fordulni a kerítéssel, és lepisálni. Közben a kerítés másik oldalán az óvodások játszanak. Látják egymást, de a kínos rész szerencsére takarásban marad. Viszont a napi minimum húsz hugyozás eredménye ott folyik a járdán. Reggel és délután az anyukák azon keresztül próbálják átsegíteni a gyereküket a rollerrel és a kismotorral. A szag elképesztő, és a legszomorúbb, hogy ezek a férfiak tulajdonképpen a szomszédaink. Itt lakik mindegyik a környéken, sokszor munkásruhában állnak ott, mielőtt hazamennének. Pár perc sétával otthon pisilhetnének, ha már muszáj az utcán inniuk, de semmi kivetnivalót nem találnak abban, hogy elengedik az utcán.

A legdöbbenetesebb mégis az volt, amikor vasárnap délelőtt nagy zubogással egy öltönyös férfi a templomot vizelte oldalba, majd mintha mi sem történt volna, karon fogta a feleségét, és bementek az istentiszteletre.

Eddig csak a férfiakat szidtam, mert biológiai okokból ők azok, akik hamarabb engednek a kényszernek az utcán, de az az igazság, hogy nőket is egyre gyakrabban látok hasonló helyzetben, kapualjban, liftben, két parkoló autó között vagy a játszótéren.

Bevallom, amikor a kisfiam éppen elhagyta a pelenkát, de még nagyon hirtelen és rapszodikusan tört rá az inger, én is álltam meg vele fa tövében vagy bokorban pisilni, de talán hároméves koráig ezt mindenki elnézi az embernek. Utána viszont már igenis probléma. Jó lenne legalább odaszólni ilyenkor, hogy nem itt kéne, de nyilván nem teszem, nekem se hiányzik a konfliktus, csakúgy, mint annak a legalább másfél millió másik budapestinek sem, akik szintén nem szólnak."