Hogy találok új gazdát 9 éves fehér uszkár kan kutyánknak?

Bátorság, mifelénk, akár a primitív országban az állatnak éppenhogy nincs tisztelete.

Bárki szaporíthat, a megunt kutyákat megfojtják, tűzbe vetik, élve eltemetik felakasztják, konykakéssel kivágják a vemhes szukából a kölyköket, agyonellettik -- mindezt büntetlenül. Embert még le nem csuktak nálunk állatkínzásért.

Aki meg mindezt rosszallja, aki azt mondja, hogy az ember felelős azért, ahogy tartja az állatot - arról meg azt mondja a magadfajta, hogy az embert többre tartja.

Pedig éppenhogy nem. Aki az állattal felelőtlenül, kegyetlenül bánik, az megteszi az emberrel is.

Itt egy csúnya, embertelen dolog történt. Kilenc, vagy tizenegy év tisztes szolgálat után ráuntak, mert:

"Sok a két kutya a lakásban, költséges. Azonkívül, hogy etetni kell, van a rendszeres gondozás-- az uszkárt nyíratni kell--, oltás, féregtelenítés. Az állatorvos nem olcsó. Ezért írtam, hogy uszkárt kedvelő gazdit keresek. mulatság. A nyugdíj sok minden másra sem elég."

Kertes házban, ahol van már kutya és van gyerek és van unoka és van új lakás -- bizonyára hogy az önző embernek másra is kell, mint az addig velük élő élőlény tartása.

Hát legyen nekik sok nyugdíj, legyen új lakás -- és legyen annyi szeretet, amit ez a kettő adni tud.

Bátorságnak még egy idézet Márai Sándortól:

"Ne szégyelld Te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. Hazug proféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, s ezt mondják:

Az emberektől lopja el az érzéseket, melyeket a kutyáira pazarol." - ne törődj velük! Szeresd csak nyugodtan kutyádat, ezt a csillogó szemű fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást.

Ne hidd, hogy gyöngeség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember. S értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért, Te sétálj csak a kutyáddal...Jó társaságban maradsz - s Isten tudja ezt."

oncogito 22:13 a válaszodat megkönnyeztem, ezért Neked szól az alábbi:

28 éve vannak uszkárjaim, de még soha nem hullott egyiknek sem a szőre, kivéve, amikor a kozmetikázás közben az asztalra hulltak a levágott darabok.

Van befogadott kutyánk is, aki nem uszkár és hullik a szőre, de ezért megválni tőlük?

Tényleg egyre kevesebbet ér a nyugdíj is, de ahol két embernek van ennivalója, ott jut a harmadik családtagnak is.

Az emberről sokmindent elárul a cselekedete: Eldobni azt, aki szeret és bízik bennünk... erre csak az ember képes...

10:20-nak válaszolva.

Szerintem az anyagi gond is annyira mondvacsinált, mint az, hogy az ivartalanítást visszautasítják.

A lánya, aki két éve túladott a kutyán, legalább a kutya költségeit fedezhette volna - ezzel is a szüleit segítve.

Szóval aki akar, az talál megoldást.

Nem, ezt a kutyát egyszerűen megunták - és azt hiszik, ez természetes.

Hát nem, nem az.

Nem is tudom elképzelni, milyen lesz ez a kis állat - emberi évekkel számolva hetven körüli - a családja nélkül.

Mert a kutya már csak olyan, hogy azt a gazdit is szereti, amelyik megunta.

Jóérzésú ember tényleg elfordul ilyen tulajdonostól - ezen a fórumon is talán csak egyvalaki fogja pártjukat. A sok többi hozzászóló velem együtt elítéli.

Sok szerencsét kiskutya és kívánom, hogy idős korodra legalább tudd meg milyen az igazi szeretet, amelyik nem hagy cserben...

ocogitónak

Tudod mi lesz a sírodra írva halálod után, hát ez: VÉGRE NEM BUTULOK TOVÁBB!

Egyébként ebben az a legszrönyűbb szerintem, hogy egyrész a 15 éves szukának sem lehet már túl sok hátra (főleg hogy nincs ivartalanítva), és a 11 éves Uszi is valószínűleg pár hónap alatt teljesen leépül a gazdája elvesztése után.

És akkor a család majd új kutyát akar, azt is szaporítani fogja, és így tovább :(

Ha a kant ivartalaníttatnátok, nem lenne viselkedés problémája (se nemi szervekkel összefüggő betegsége), és ha a szuka 15 éves, akkor a kan így is úgy is hamarosan egyedüli kutya lesz nálatok. Ahogy az egyik kisöreget hagyjátok becsülettel szerető családban elmenni, úgy érdemelné meg a másik is.

csakkitti, felesleges szerintem nekik tanácsot adni.

Ivartanításra sajnálják szerintem a pénzt, meg nem vállalják a műtét utáni kényelmetlenségeket.

A kutya csak addig volt jó, amíg lehetett szaporítani, addig hozott némi pénzt nekik.

A nagyszülők anyagi gondjait sem hiszem. Legalábbis a lánya, aki kilenc évig tartotta a kutyát, tudta anyagilag tartani és állítólag csak orvosi utasításra passzintotta el, legalább a kutya költségeihez hozzájárulhatott volna, hogy ezzel is segítsen a szülein.

De nagyon kilátszik a lóláb.

A lányáék a gyerek mellett már nem vállalják a kutyát kényelmi szempontból, a nagyszülőket meg idegesíti a másik, tulajdonképpen nem náluk megöregedett kutya. Ez nem nőtt a szívükhöz és nem tartják családtagnak.

Ilyen a szaporítók lelkivilága...

Egyszerű képlet:már nem tudnak kis zsebpénzt csinálni a kutyákból,jön egy mese,a kutyának meg,aki már nem termel több pénzt,útilapu.

Sajnos nem ritka eset.