Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Miért nézik le sokan a a...

Miért nézik le sokan a a szakmunkásokat?

Figyelt kérdés
Akar a komuveseket,festoket,burkolokat,barkit. Egyszeruen lenezik,pedig op epitik azt amiben a gazdag emberek is élnek.
2018. nov. 23. 17:22
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
100%

Én egy ipari szakmunkásképzőbe jártam annakidején. Soha életemben annyi tróger, rosszindulatú, szemét emberrel nem találkoztam egy helyen, mint ott. Még általános iskolában sem, egyetemen meg nyilván nem. Nem az volt a baj velük, hogy úgy általában faék egyszerűségűek voltak, hanem az, hogy kifejezetten suttyó, rosszindulatú, szemét emberek, akik azt hitték, hogy attól valakik, hogy a normális osztálytársaikat cseszegetik. Gyakorlaton mondjuk a felnőtt szakmunkások között már kevesebb volt az ilyen tuskó, bár ott is akadt. Na, addig mondhatjuk úgy, hogy elhülyéskedtem az életemet, de amikor ezekkel összekerültem, akkor döntöttem el, hogy én ebből a közegből kitörök, ha beledöglök is. Sikerült is.

Nekem ez a személyes tapasztalat határozza meg a hozzáállásomat hozzájuk, bár persze lehet, hogy ha nem ilyen szakirányt tanulok, vagy földrajzilag nem ott, hanem valami kulturáltabb nyugat-magyarországi városban, akkor nem ilyen tapló parasztokkal akadok össze.

2018. nov. 25. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
78%
Az ismeroseim diplomasok, vagy vallalkozok. Nem bunkok, de hobbi alkoholostak. Barhova megyunk, pialni kell nekik. Egyik ismerosom informatikus, ketnaponta a napot sorozessel zarja.
2018. nov. 25. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
100%

Az, hogy "alkoholista", már ahogy általában ezt használják (- "sokat iszik") az nem jelent semmit. Teljesen más, mikor egy diplomás, művelt ember részeg, mint mikor egy igazi suttyó, agresszív senkiházi. A diplomás általában nem akarja elvágni olyankor a torkodat, nem akar verekedni, vagy nem akar megerőszakolni, bár hülye attól még lehet olyankor.

Egyébként a mai világban már az számít normálisnak, aki csak iszik, nem pedig ezeket az olcsó sz.r dizájnerdrogokat tolja.

2018. nov. 25. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
100%

Én a munkámból (programozó mérnök) adódóan rengeteg (főleg autóipari) multinál megfordultam már, mint külsős munkás, mikor berendezést telepítettünk. Továbbá dolgoztam régebben karbantartóként is, illetve kőműves segédmunkásként is. Rengeteg szakmunkással és egyszerű emberrel beszélgettem. Karbantartókkal, segédmunkásokkal, összeszerelő operátorokkal, gépészekkel, lakatosokkal, hegesztőkkel, gyártósor vezetőkkel, CNC marósokkal, villanyszerelőkkel, gépbeállítókkal, autószerelőkkel, volt köztük magyar, falusi, nagyvárosi, cigány, román, ukrán, német, osztrák, idősebb, fiatal, nők, emellett projektvezetőkkel, karbantartás vezető managerekkel, termelésvezető managerekkel, stb... sorolhatnám. Azt kell hogy mondjam, az amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten minden rétegben megállja a helyét. Már ami a közvetlen kommunikációt illeti. Ha a szakmunkáshoz vagy segédmunkáshoz is teljes mértékben emberként viszonyulsz, ők is hozzád. Tisztelni fognak. Volt olyan, mikor a hulladékfeldogozó telepen egy hulladékkezelő gépet programoztam, és a gépkezelő cigány srác segített letesztelni a berendezés funkcióit. 2 napig vele kellett dolgoznom. Az ég vlágon semmi bajom nem volt vele, amellett hogy megcsináltuk a munkát, igaz hogy az ő primtív, szegényes nyelvhasználatával de elbeszélgettünk mindenről, nem esett nehezemre. Mai napig kezet fogunk ha arra járok szervíz ügyben. Egy másik telephelyen szintén hasonló sztuáció fogadott, ott is a cigány gépkezelőkkel üzemeltem be egy berendezést. Nagyon sokszor kellett közösen dolgoznom egy adott üzemben a helyi villamos karbantartókkal. Ha normális hangnemben kértem tőlük segítséget, láttam rajtuk hogy szívesen jönnek, segítenek. Ami nagyon fontos, ha belépsz egy szakmunkásokkal teli közegbe, ne ülj a magas lovon. Egy gépműhelyben alap, hogy ha belépsz hangosan KÖSZÖNSZ, hogy mindenki hallja. Azokkal a kollégákkal akikkel együtt kell dolgoznod, vagy információra van szükséged kézfogás, bemutatkozás. Akkor is ha projekt manager, akkor is ha operátor, akkor is ha egy gépész akinek koszos a keze. Hogy ha valamit mond neked, és az valójában nem úgy van, akár szakember, akár egyszerű munkás, nem szabad az orra alá dörgölni hogy "Gyula hülye vagy, ez nem így van." Normáls hangnemben el kell mondani, hogy miért nem állja meg a helyét az állítás. Ha meg igaza van, egy szóval ki lehet emelni, hogy tudasd vele, számít a szava, figyelsz rá. Sajnos nagyon sokszor találkozom olyannal, hogy állok egy adott berendezés mellett ami valami hiba okán nem üzemel, a folyamatmérnök darálja a saját dolgait (a nélkül hogy ismerné a gépet), míg az operátort meg sem hallgatják. Holott nekem ők sokkal többet segítenek (akkor is ha szakmailag nem ért hozzá), mivel ismerik a berendezést, hónapok-évek óta azon dolgoznak.

Röviden, kölcsönös tisztelet mindennek az alapja. Ha ez nincs meg, ba_hatod. És sok esetben valóban nincs meg feléjük, ezért is viselkednek úgy ahogy.

Nyiván van az a réteg aki mindenkinél mindent jobban tud, és pofátlan összegeket elkér hülyének nézve mindenkit akivel szóba elegyed. Most nem róluk beszéltem.

2018. nov. 27. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
100%

Jó, ha ilyen tapasztalataid vannak. Mondom, nekem nem. Meg a hírekben is sok ilyet lehet olvasni, hogy pl. a burkoló sokáig járt egy házhoz, kifigyelte, hogy a nénike szép lakásban lakik, biztos van pénze, aztán visszajött az erkélyen keresztül és elvágta a torkát (1-2 éves hír, most nincs kedvem keresgélni). Vagy hogy a szakmunkástanuló gyerek leugrott az iskola galériájáról, mert annyit szadizták, lelkiterrorizálták az osztálytársai, mert kicsit más volt, mint a többi. De itt van a legutóbbi, pár hetes hír is a jómunkásemberrel, aki jól berúgott a céges bulin, aztán össze-vissza verte a közelükben lakó futónőt, meg is próbálta megerőszakolni, csak az volt a nő mázlija, hogy közben arra jött a férje.

Volt, hogy nyáron gyári munkások között dolgoztam szalagnál. Annak idején kisgyerekkoromban egyszer a macskánk úgy jött haza, hogy vagy 4-5 szúrásnyom volt az oldalán. El nem tudtuk képzelni, hogy mi lehetett vele, gondoltuk, biztos beleesett valami csapdába. Na, ott megvilágosodtam, mert az egyik munkásnő röhögve mesélte, hogy ő hogy utálja ezeket a rohadt dögöket, ha egyet meglát, mindig megszurkálja vasvillával... És ez még nem is volt a legrosszindulatúbb "kolléganő".

Én nem mondom, hogy mind ilyen, de bizonyisten sokkal de sokkal kevesebb van ilyen az olyan emberből, aki már eljutott addig, hogy letegyen valami diplomát, vagyis megküzdött azért, hogy legyen valaki egy normális közegben.

És tisztelet ide, tisztelet oda, azért már én se vagyok olyan fiatal, hogy egy vállrándítással elintézzem, hogy ja, hát ezek ilyenek, mit tehetnek róla, hát el kell fogadni...

Kell a francot. Ugyanúgy, ahogy az agresszív csöveseket se. A cégemnél kapcsolatban vagyok egypár szakmunkással, általában azok tök normálisak, de ide nem is vesznek fel akárkit, és ha olyan mint a fentiek, akkor röpülnek.

Egyszóval, ha valamelyik normális, azt én észreveszem, de nehogy már nekem kelljen elfelejtenem az egész addigi életem tapasztalatait, mert szeressük egymást gyerekek. Előbb mutassa meg ő, hogy normális. Egyébként ez (hogy normális vagy tróger) már úgy általában az első találkozáskor látszani szokott.

2018. nov. 29. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:

Én még mindig azt mondom, nem végzettségfüggő, hogy ki milyen ember lesz.


Nem véletlenül használják a diplomás bunkó kifejezést sem. :)

2018. nov. 30. 04:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:

#15 beleesel abba a hibaba amit irtam, pont az elobb irtam: ez magas lo, nagyon magas. Ne varj tiszteletet. Tovabba, olyan ember aki oltonyben dolgozik, szerinted nem csinal az altalad emlitettekhez hasonlo disznosagokat? Dehogynem. Sot, az egyenruhasok? Akik feleskudtek valamire? A rendor gyilkol, a mentos lop, az orvos hazudik, vagy egy cegvezeto csaladapa gyilkol, egy penzugyi szakember szandekosan gazol, mindre talalni peldat az interneten. Nyilvan, a szakmunkasok szamossaga joval nagyobb az orszagban (tobb 10 ezerszerese) pl. a mentosoknek mint a szakmunkasoknak (nem mintha a mentos nem szakmunka lenne), ezert joval nagyobb szamban kerulnek ki kozuluk buncselekmenyek.

Semmi mas amit irtal, csak a buta, bunugyi hirhajhasz media altal kozvetitett negativ eloitelet.

2018. nov. 30. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 A kérdező kommentje:

Na most, A diplomások mit csinálnak? Beülnek pl. egy irodába pl hresek lesznek vagy akármi, havi 200 ezres fizetésért.

Egy burkoló vagy akárki meg lehet szabadúszó ,ha jól dolgozik nagyon sok pénzért. De mint minden ember, senki sem él, villany, bútor, tapéta nélküli vagy színtelen lakásban, senki sem közlekedik sárban vagy a földben, hanem köveken , utakon. Az emberek diplomás emberek mindennapjainak a megkönnyitését, szakmunkások csinálják. Csak ehhez sok felsőbbrendű embernek gondoló emberek ezen nem gondolkoznak.

De ha nem lenne ki megépítse a házakat, vagyis kőműves, mert az épitőmérnők csak tervezi de nem koszolja a kezét.

Ha nem lenne akkor, mindenki sátrakban vagy a szabad levegőn élne.

Ezért is irtam ki a kérdést. Én nem a munkakerülő emberekről alkoholista emberekről beszélek, hanem egy szorgalmasan dolgozó kőművesről például.

Mert hogy neki nincs diplomája, és pl nem állunk vele szóba vagy akármi, tehát eza tipikus lenézés. Sok ember lenézi a kőműveseket.

2018. nov. 30. 21:22
 19/22 anonim ***** válasza:

Teljesen egyet értek a kérdezővel.


A szakmunkások lenézése az általánosításból fakad. Kettő alkoholista, csak káromkodó szakmunkással találkozol, és már tudod, hogy az összes többi az. :) Na itt kezdődik a probléma.


Apám kőműves volt, tudom mennyit gürizett. Őt is "vitte" a csorda, mint a legtöbbet, de attól még a megbecsülést megérdemli.

Tettem én már helyre vezető beosztásút a paraszt viselkedése miatt. Pontosan azért engedte meg magának, mert a pozíciója miatt másokat lenézett.

Elmeséltem neki, hova tartozik, hátha nem tudja.

2018. dec. 1. 04:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:

Nem erről van szó.

Egyrészt mindenki általánosít, az a normális emberi viselkedés része. Faramuci libsi szemforgatás, hogy ördögtől valónak tartják a sok hasonló tapasztalat alapján egy általánosan felállítható összegzés levonását.


Mindenki alkalmazza ezt a való életben, pl. hogy ÁLTALÁBAN nem mész át az úton, ha piros a lámpa. Aztán körülnézel... látod, hogy közel-távol nem jön semmi.. akkor tudatosan felülbírálod ezt, és átmész. De attól még legközelebb egy másik hasonló szituációban ugyanúgy az az alapszabály, hogy nem mész át a piros lámpánál.


De egyébként nekem mindegy. Nekem semmi problémám azzal, hogy te miként viszonyulsz emberekhez, vagy szituációkhoz, azt csinálsz, amit akarsz. Az meg hogy én mit, az meg az enyém :> Csak próbáltam elmagyarázni az okát.


Egyébként ebben semmi felsőbbrendűség keresés sincs, nekem is bányászok voltak az őseim. Mint ahogy Magyarország lakosságának 90%-a jobbágy paraszt, vagy jobb esetben iparosember volt azelőtt. De azért vagyunk értelmes lények, mert képeseknek kell legyünk a fejlődésre.

2018. dec. 1. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!