Szerintetek is szándékosan befolyásolja az állam rossz irányba az oktatást és tartja fenn a szegénységet?
Abból indulok ki, amikor felemelték a közgazdász szakok ponthatárait a szinte elérhetetlen kategóriába, míg a TTK szakokat kezdték propagálni, nyomni, támogatni.
Biztos vagyok benne, hogy ez is egy szándékos lépés volt az állam részéről...tudták ezek jól, hogy közgazdászként nem sok gondja lenne az embernek az életben. Épp ezért felemelték a ponthatárokat, hogy csak fizetősre lehessen bekerülni, oda meg úgyis a gazdag szülők gyerekei mennek, akik maguk is döntően közgazdászok. A szegények meg menjenek TTK-ra és maradjanak továbbra is szegények, munkanélküliek vagy betanított munkások. Mert őszintén szólva, miért kell most már kötelezően választani természettudományos tantárgyat a felsőoktatási pontszámítás során, miért kell kötelezően érettségizni is egyből 2017-től? Miért ezekre a szakokra terelik az embereket ezzel és a magas keretszámmal, alacsony ponthatárral, állami propagandával? Sose lesz kelendő a munkaerőpiacon egy biológus, kémikus, fizikus vagy geográfus, geológus. Kutatóként lehet velük kezdeni valamit, de ahhoz már PhD kell meg doktori fokozat, ami kb. 10 év tanulás (kinek van erre ideje?) és nagyon nagyon kevesen jutnak el idáig (max. 5-10%). Felesleges 40-50 emberrel ilyen szakokat indítani 4-5 egyetemen, közülük jó, ha összesen 10-20 eljut ilyen magasságokba.
Közgazdászból meg lehet képezni több százat is évente, akkor is lesz rájuk szükség, nélkülözhetetlenek a gazdaság és az állam működéséhez. Viszont tényleg csak néhány egyetemről veszik komolyan őket pl. Corvinus, de ott még mindig 440-450 pont a határ. Nekem minden érettségim 90% felett volt, év végi jegyeim mind 5ös, nyelvvizsga stb. és így volt vagy 410 pontom. Kevesen jutnak be államira, nagyon kevesen. Aki meg nem jut be, nem nagyon meri vállalni az önköltséges képzést, szülői nyomásra is akár, akik nem akarnak már erre költeni, önerőből megoldani pedig borzasztó nehéz és kockázatos.
Nekem az lenne a logikus, ha a TTK szakokra vennének fel kevés embert és lennének magasak a ponthatárok. Így nagy eséllyel csak olyan emberek jutnának be, akik tényleg elkötelezettek a szakma iránt, meg van hozzá a megfelelő tudásuk és a PhD-ban gondolkoznak eleve, amely elérhető cél is lenne számukra. Felesleges több száz embert képezni, akik sosem fognak eljutni doktori fokozatig, mert se a tudásuk nincs meg hozzá, se a komoly elkötelezettségük. Elég lenne az a pár ember, akik később elismert kutatóként el tudnának helyezkedni, a rengeteg BSc-s vagy akár MSc-s természettudósra nincs semmi kereslet, a tudományos életben nem érnek kb. semmit így, a versenyszférában meg nincs mire alkalmazni őket.
Szóval az lehetett a hajtóerő, hogy látták egyre nagyobb trend lesz egyetemen tanulni. Egyre többen és többen jelentkeznek, viszont ha ezek piacképes szakot tanulnak, nagy lesz a gond, hiszen lesz mire alkalmazni őket normális munkakörben és fizetésért, nem kuli melóra. De akkor azt ki fogja elvégezni? Ki lesz utcaseprő, kukás, gyári munkás, takarító, eladó, segédmunkás stb.? Na itt jött a képbe, hogy fel kell emelni annyira a ponthatárokat, hogy államira alig jusson be valaki, 10-20 ember szakonként, akik fizetősre mennek az mindegy, hisz nekik a szüleik is általában gazdagok, ők megmaradnak eredeti társadalmi pozíciójukban. Az összes többi embert meg tereljük piacképtelen szakokra, amivel nem tudnak majd elhelyezkedni úgysem és kénytelen lesznek olyan munkákat elvégezni, amikhez elég a 8 általános is vagy szakiskola. Nyilván nem mondhatja azt az állam, hogy ne tanuljatok tovább, az általános suli vagy középiskola után menjetek dolgozni, abból komoly botrány, talán bukás is lenne. Viszont így megad egy névleges lehetőséget, mehet mindenki egyetemre, de utána úgyis ott fog tartani, mint ha semmit sem végzett volna.
Legalábbis a nagy többség, mindig ők a lényegesek az állam számára, a kivételek beleférnek.
Szép kis trükk, jól átverték a teljes magyar fiatalságot.
"#7: nekem van egyetemi végzettségem, mégis utcaseprő leszek, mivel a kutyának nem kell."
Mit végeztél? Miben látod a sikertelenséged okát? Biztos vagy benne hogy mindent megtettél annak érdekében hogy legyen munkád? Önfejlesztés? egyebek?
Mivel az állam fizeti az államilag finanszírozott képzést ezért nincs túl sok beleszólásod, hogy melyiket támogatja jobban. Jelenleg a TTK képzettségüekből van vagy lesz hiány, ezért ezt ösztönzi az állam.
Próbálj meg alkalmazkodni a helyzethez! Vagy tegyél két emeltszintet és menj közgazdásznak, vagy keress más utat!
1. Ha annyira piacképesnek tartod a gazdasági képzéseket, akkor miért nem vállaltad be fizetősen? Hiszen akkor a Diákhitel 2-t ki tudnád fizetni.
2. Miért nem válaszoltál, milyen szak? Mert fizikusokat például rengeteg helyen keresnek, csak épp nem fizikusnak, hanem bármely olyan területen, ahol jó koponya és mély matematikai alapok kellenek. Vegyészek is keresettek, ők a gyógyszeriparban.
3. Aki elvégez jó helyen egy nehéz TTK-s képzést, az ha kreditpótlással elmegy egy gazdasági MSc-re, akkor azt kisujjával megcsinálja. Nekem is így van gazdasági MSc-m, igaz én nem TTK-ról jöttem, hanem infós vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!