Ti nem vagytok elkeseredve attól, hogy mindenkitől azt halljátok, hogy utálja a munkáját, pontosabban utál dolgozni?

Én például szeretek dolgozni.

De ha olyan munkám van amit szeretek attól még a főnököm nem biztos hogy normálisan beszél velem. Vagy nem biztos hogy rendesen megfizetik a munkámat.

Hiába szereti valaki a munkáját, ha egész nap stressz veszi körül. Úgy nem lehet élvezni valamit, ha lehetetlen határidőket szabnak, minden tegnapra kell, kapkodás és idegeskedés az egész. Természetesen kihat a teljesítményre és az emberek lelki világára is.

Ráadásul mindig ott lebeg, hogy ha nem dolgozol minden percben 200 %-osan, akkor ott áll mögötted az utódod, bármelyik pillanatban kitehetnek. Márpedig ez szinte egyenlő az éhen halással, mert nagyon nehéz új melót találni és addig is élni kell valamiből.

Nem én nem vagyok ettől elkeseredve. Lehet azért mert én is utálom a munkám:D.

Lenne olyan amit szívesen csinálnék, tanultam is érte, hogy csinálhassam, de mégis esélytelen, mert nincs gyakorlatom, és így nem is lesz.

Ezzel erősítik az összetartozás érzését, mert nagy valószínűséggel mindenki inkább otthon/máshol lenne és pihenne, mintsem a munkahelyi kvótákat teljesítené.

Én is szeretem, amit csinálok, de attól még szívesebben lennék otthon a családommal vagy a haverokkal. Ha pedig még utálnám is a munkám, akkor ez hatványozódna.

Voltaképpen nem értem a kérdésed, nincs semmi olyan dolog, amit szívesebben csinálnál, mint a munkahelyi feladatok elvégzése? Ez nem magyar dolog, szerintem az egész világ inkább lazsálna, mintsem dolgozna. Az más dolog, hogy akkor nem működne a társadalom, de a lényegen nem változtat. Azért dolgozunk, hogy dolgaink lehessenek, és hogy ellássuk velük a családot.

Ezt nagyon sok minden befolyásolja.

Hiába szereted, amit csinálsz, ha a főnököd piszkál, éhbérért vagy minimálbérért dolgozol, munkatársaid nem elnézőek veled. Rosszabb esetben mindegyik problémából kijut az illetőnek.

Édesanyám varrónő, voltak már könyvben is a munkái, gyönyörűen megvarrja a kilyukadt, elszakadt ruhát (mintha sose lett volna baja), felvarrja a nadrágot, imádja a varrást. Mégis a reszortvezetője nem értékeli a munkáját. A s*ggnyalóktól elájul, de aki tényleg dolgozik, mint a güzü, ráadásul minőségi szinten, azt a porba tiporja. A darabpénzét nagyon lenyomják (pl. volt egy blúzon olyan részt, amire hasraütésszerűen azt mondták, hogy meg lehet csinálni 6 mp alatt, szóval ez alapján kiszámolták, hogy mennyibe kerül egy darab rész megvarrása. Az más dolog, hogy édesanyámnak 12 másodpercébe került, pedig gyorsan csinálta).

Muszáj neki dolgoznia, nem léphet csakúgy ki, nincs érettségije, már 53 éves, nem kapna hipp-hopp egy másik munkahelyet.

Szóval azt akarom mondani, hogy általában az a fő gond, hogy NEM ÉRTÉKELIK az ember munkáját. Lehet itt szó anyagi értelemben, de akár viselkedésről is szó lehet (hogy áll a dolgozóhoz a főnök, értékeli a munkáját?)

Én annak is örülnék, ha lenne munkám. Az se baj, ha nem a végzettségemhez méltó, csak dolgozhassak már.

Persze az ember szívesen jár dolgozni akkor, ha olyat csinálhat, amit szeret, anyagilag és emberileg is megbecsülik.