Tényleg én voltam a hülye?

10 évig dolgoztam egy helyen. Először műszakoztam szalag mellett. Aztán mivel volt nyelvtudásom, meg még néhány végzettségem, először adminisztrátor lettem, majd 2008-tól, 2010 végéig, a cég bezárásáig, az egyik igazgató asszisztense voltam. Ezt csak azért írom, hogy nem az rokonaim pénzére vagyok utalva, kaptam végkielégítést, és a 10 év alatt tudtam félretenni is.

Mivel a cég bezárt, elkezdtem új állást keresni. Tavaly nyáron fel is vettek egy megyei kórházba adminisztrátornak. Egy hónapig bírtam a körülményeket, aztán felmondtam. Megpróbálom vázolni az ottani körülményeket. Napi 60-70 beteg teljes anyagát kellett egyedül csinálni. Zárójelentések, receptek, kezelések, stb. Ez annyit jelent, hogy enni nem tudsz, wc-re nem mehetsz. Előfordult, hogy az egyik orvosnő utánam jött a WC-re, hogy megkérdezze, miért is nem vagyok a helyemen, mert neki éppen kellene valami. A harmadik héten elájultam az éhezéstől. Ez megismétlődött a negyedik héten, ekkor behivatott a főorvos, azért, mert szerinte nem voltam őszinte az önéletrajzomban. Ugyanis szerinte elég beteges lehetek, ha nem bírom a munkát. Ezután mondtam fel. Ekkor kezdődött a probléma. Azóta a családomnak szálka vagyok a szemében. És hiába tudják, hogy milyen körülmények voltak, nem hiszik el, szerintük hazudok. És különben is mégis mit várok, ez mindenhol így van. Ezt a kijelentést már szinte mindenkitől megkaptam, még a szomszédomtól is, mikor kérdezte, hogy miért vagyok itthon mostanában ilyen sokat. Egyedül élek, nem vagyok rászorulva senkire, de már ott tartok, hogy látni sem akarom őket. Csak zavar, hogy ennyire nem tudják elfogadni, hogy nem vagyok robot. Tényleg nem lehet találni olyan munkahelyet, ahol legalább wc-zni hagyják az embert? Nem volt más munkahelyem, csak az, ami bezárt, és ott nem ilyen körülmények voltak. Most tényleg én vagyok a hülye, hogy felmondtam, és nekik van igazuk?