Elégedett vagy a karriereddel?

Nem, nem is igazán beszélhetünk karrierről. Egy teljesen értelmetlen alap szakot végeztem egyetemen, amit aztán nyilván nem is volt kedvem folytatni mesteren (talán úgy minimális értelme lenne).

Hamar elhelyezkedtem vidéken egy trágy munkahelyen, aztán itt ragadtam azóta is. Ennek már 7 éve. Szar fizetés, nincs előrelépési lehetőség, pedig nagyon sokzor belengették, ilyen-olyan pozíciókra kértek fel, mindenre igent mondtam, de soha nem lett semmi a dologból.

Többször jelentkeztem más cégekhez, de igazán jó munkahelyek nincsenek, ráadásul konkrét végzettség, szakma nélkül elég nehéz is lenne bekerülni a jobb helyekre, szóval nyilván nem vettek fel sehova.

Jelentkeztem elvelezőn egy olyan szakra, ami a jelenlegi munkahelyem profiljába vág elég erősen, de konkrétan semmilyen szinten nem támogattak, fél év alatt elfogyott az összes szabim, ha be akartam járni órákra (minden péntek és szombat + ugye a vizsgaidőszak), úgyhogy abbahagytam inkább.

Nem tudom mások hogyan csinálják munkahely mellett.

#12: Szerintem olyan munkahely mellett csinálják mások, ahol nem kell hétvégén dolgozni. Pl. a kereskedelemben általában kell, így ilyen munka mellett szerintem max. távoktatásos munkarend jöhet szóba.

Én nem vagyok elégedett sem a karrieremmel, sem a fizetésemmel. Diplomázás után a szakmámban helyezkedtem el, de mivel nagyon kevés a lehetőség ezen a területen, így azóta teljesen mást csinálok. Levelezőn én is képeztem magam, ígértek fűt-fát a jelenlegi helyemen, hogy át tudok kerülni ahhoz kapcsolódó pozícióba, amit levelezőn tanultam, de soha nem lett belőle semmi. Pár hónapon belül szülök, utána nem ide tervezek visszajönni, tervezem, hogy szülési szabadság alatt is továbbképzem majd magam, de tudom, hogy utána meg azért lesz nehezebb, mert gyerekem van.

13-as: nekem sem kell hétvégén dolgoznom, de a levelezőn péntek reggel 8-tól kb. délután 6-ig voltak órák, ugyanez szombaton is.

Szóval minden hét péntekre szabadság kellett, tehát egy fél év alatt csak az órák miatt legalább 10 nap szabi ment el. Két fél év alatt már 20 + a vizsgákra is min. kell azért ennyi. Összesen 22 napom van egy évben, szóval sehogy nem jön ki, a munkahelyem pedig semmilyen formában nem támogatott ,hogy mondjuk péntekre elenged vagy plusz szabadságot biztosít.

Az a baj, hogy hiába hívják levelezőnek, meg távoktatásnak, az órák 90 %-a mégis hétköznap van. Tehát ha a munkahely nem támogat, akkor nem tudod elvégezni.

Én pl. közgáz mestert néztem, szerdán vannak az órák. Levelezőn. És be kell járni. Mégcsak nem is online. Ráadásul aki messze lakik, hogy oldja meg? Akkor ott is kell aludni, tehát minimum két nap kiesik. Végig sem gondolják, nekik csak az a lényeg, hogy ne kelljen az oktatóknak hétvégi pótlékot fizetni.

Szóval azért nem olyan egyszerű munka mellett tanulni. Még annyi hogy veszel ki táppénzt, de lehet, hogy azt is hamar megunják a munkahelyeden.

A férjem most jár, neki viszonylag laza a munkája, home office, szóval könnyebb megoldani. De a vizsgákra már nem nagyon van ideje készülni, naná, hogy minden határidős munkája pont akkorra esik, amikor vizsgaidőszak van.

A karrierem alakulásával most azt mondanám, igen. Tarthatnék előrébb, de huszonévesen én egyáltalán nem láttam a lehetőségeimet, a családomban mindenki melós, soha senkinek nem volt karrierje. Én vagyok az első (és eddig egyetlen) diplomás, nem nagyon tudtam, hogyan építkezzek, ráadásul az előző válság utáni munkanélküliségbe csöppentem bele, mikor végeztem, úgyhogy kb. annak is örültem, hogy van állásom. Elkezdtem dolgozni egy szar helyen (de legalább szakmában), majd átmentem egy épp csak kicsivel jobb helyre, és én frankón azt hittem, ennyi az élet, mert magam körül csak ezt láttam. Gyerekeket vállaltunk, mert azt hittük, "készen vagyunk", ennél magasabbra mi úgyse jutunk, nem azok a fajták vagyunk.

Ezzel elment sok értékes év, 30-31 évesen világosodtam meg, hogy így pár év tapasztalattal mennyi lehetőségem van. De valahogy nem bánom mégsem, mert most, 36 évesen meg már viszonylag nagyok a gyerekeim, tudok karriert építeni anélkül, hogy attól kéne félnem, hogy a szülés miatt meg kell szakítanom és mi lesz. Az utóbbi években szépen pályára álltam és haladok előre. Most nagyon jó helyen vagyok, tizenév tapasztalattal megbecsülnek szakemberként, és rengeteg fejlődési lehetőségem van, korrekt fizuval, de még bőven van hová eljutni és most már el is fogok :)

Ha huszonévesen láttam volna ezt a pályát magam előtt, lehet még mindig nem lenne gyerekem, vagy egy szép karriert vágott volna ketté a gyerekvállalás, úgyhogy igazából jó ez így.

Többé-kevésbé. Karriernek még nem mondanám, 3 éve dolgozom teljes állásban. Szeretem amit csinálok, a céghez és területhez képest elégedett vagyok a fizetésemmel is, de folyamatosan bennem van, hogy ezzel a végzettséggel talán többet is kereshetnék. Azon a területen, amit csinálok én nem látok jobb lehetőséget a piacon, és egyelőre nem szeretnék váltani, mert szeretem ezt csinálni, viszont lehet ezzel a saját karrieremet szabotálom. Emellett viszont pár éven belül szeretnék gyereket vállalni, akár többet is, és minél tovább otthon szeretnék maradni velük. Ez pedig jelenleg egy elképzelhetetlen karrierbeli "törésként" lebeg a fejem felett, nehéz ambíciózusan terveznem úgy, hogy legkésőbb 3 év múlva meg megszakítanám a most egyengetett karriert és ki tudja mikor térek vissza, pláne hogy mikor lesz megint a karrierem a top prioritás.

Nekem nehézséget okoz ez a dolgozó női lét és a szerepkörök összehangolása, és egyelőre nagyon messzinek tűnik, hogy majd a (még csak gondolatban létező) gyerekek után még kibontakozhatok a munkámban és építhetek karriert.