Jogilag ezzel lehet valamit kezdeni, vagy csak a munkahelyváltás opció?
A munkahelyemen egy ideje, mióta új főnök van, nem hajlandóak figyelembe venni az egészségügyi korlátozásomat, olyan dolgokat csináltatnak meg velem, amit nem szabadna csinálnom hivatalosan nem is része a munkakörömnek. Már nem egyszer jeleztem ezt a vezetőség felé és azt vettem észre, hogy mintha direkt csinálnák, hogy egyre több olyan munkát kapok amit nem szabadna megcsinálnom illetve köze nincs a munkakörhöz amire felvettek.
Tudok ezzel valamit tenni, vagy keressek inkább másik munkahelyet ahol figyelembe veszik a betegségemet?
Általában a munkaszerződésben a munkakör mellett azt is feltüntetik, hogy a vezetőd egyéb feladatok ellátására is utasíthat.
Viszont a számodra egészségileg károsító munkát nem vagy köteles elvégezni. Ezt a dolgot miként tudod érvényesíteni, azt én nem fogom tudni neked megmondani. Ez egyéni és munkahelyfüggő.
Nálunk úgy működött a dolog, hogy az üzemorvos korlátozta bizonyos tevékenységek végzésében a dolgozót. Vagy állandóra, vagy időszakosan. Ebből tudtuk, hogy meddig mehetünk el.
MT szabálya:
"A munkavállaló megtagadhatja az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik, vagy életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné.
A munkavállaló – a rendelkezésre állási kötelezettség teljesítésének idejére vonatkozó utasítást kivéve – az utasítás megtagadása esetén is köteles rendelkezésre állni."
Beszélj az új főnökkel, mutasd meg neki az orvosi papírod.
Lehet fogalma sincs az egészről, tuti nem nézte àt mindenki papírjait.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!