Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Létezhet, hogy egyszerűbb,...

Létezhet, hogy egyszerűbb, belépőszintű irodai munkára csak olyanokat vesznek fel, akik szülőknél/saját lakásban élnek (Budapest)?

Figyelt kérdés

Én többször próbáltam vidékiként ilyen helyekre jelentkezni, egyfelől, hogy kipróbáljam magam, másfelől meg, hogy legyen egy ugródeszkám. Persze, ha az anyagiaktól függetlenül beválna az adott munkahely, akkor maradnék, legfeljebb munka mellett idővel tovább képezném magam levelezőn, hogy a cégen belül feljebb juthassak és a magasabb fizetés által idővel jobb életszínvonalat teremthessek magamnak.


Legalábbis ez lenne részemről perpillanat a cél.


Csakhogy! Vidékről több ilyen állásra is jelentkeztem, alacsony bérigényt adtam meg (már ahol kértek). Ám amint interjún a bejárásra, lakhatásra terelődik a téma, szinte kivétel nélkül megy a munkáltató részéről az aggodalmaskodás.


Ha azt mondom, hogy a szomszéd megyéből ingáznék, akkor azért.

Ha pedig azt mondom, hogy keresem az albérletet (ami próbaidő lejárta után igaz is lesz), akkor meg azért, hogy azt miből szándékozom fizetni, mert hogy ők csak ennyit meg annyit tudnak biztosítani. Ilyenkor általában azt felelem, hogy elsősorban szobát szándékozok bérelni, pont emiatt, mindenesetre megoldanám, hogy kijöjjek a pénzből.


Végül pedig, mily meglepő, valahogy mindig másra esik a választás.


Lényeg, ami lényeg: megfordult a fejemben, hogy a belépőszintű, ezért keveset fizető irodai állásokra előnyben részesítik a saját, - helybéli, vagy max. megyén belüli - lakással rendelkező egyéneket.


Létezik, hogy ez tényleg így van? Egyáltalán hogyan lehet az efféle, lakhatásra irányuló diszkriminációt kivédeni?

Az ingázás ugyebár nem jó nekik (én átmenetileg kibírnám), mert országbérletet senki nem hajlandó fizetni ilyen, viszonylag könnyen helyettesíthető munkakörben (én nem is várnám el, de sajnos törvény írja elő). Ugyanakkor az albérlet sem jó, mert akkor szerintük tuti lelépek majd az első adandó alkalommal egy jobban fizető helyre, stb-stb.


Mit lehet ilyenkor tenni? Kamuzzam be, hogy van saját lakásom Budapesten? Bár ennek hiánya alighanem hamar kiderülne...


Mindenképpen szeretnék továbbtanulni és fejleszteni a meglévő nyelvismereteimet (nyelviskola), hogy ne csak belépő szintű irodai munkákra legyek alkalmas, s ezáltal feljebb pozícionáljam magam a munkaerőpiacon , de a kiadásaim miatt muszáj munkát vállalnom mellé. Mindez pedig hosszú távon sajnos csak irodai munka mellett kivitelezhető, annak fix, egyműszakos beosztása miatt. Váltott műszakos bolti eladó állás mellett próbálkoztam ugyan korábban, de azzal a beosztással nem igazán volt semmi fix "program" összeegyeztethető, a váltott műszak miatti állandó kialvatlanságról, fáradtságról nem is beszélve.



júl. 27. 10:39
A kérdező szavazást indított:
Igen, ez többnyire így van. A vidékiek/albérletben élők valóban hátrányban vannak az ilyen munkáknál.
Saját lakással valóban jobbak az esélyek, de nem feltétlenül csak ők az esélyesek.
Ez így egyáltalán nem igaz.
19 szavazat
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
89%
Mondd akkor, hogy a barátodnál laksz vagy ilyesmi, ha nem pesti a lakcím.
júl. 27. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 A kérdező kommentje:

Ez egy jó ötlet, köszönöm!

Az a baj, hogy itt helyben nem igazán akad irodai állás pályakezdőknek, meg különben is el szeretnék költözni ebből a városból, mert valamennyi téren (oktatás, kultúra, programlehetőségek) korlátozottak az itteni lehetőségek, éppen ezért az országon belül főleg Budapest jöhet nálam szóba.

júl. 27. 10:57
 3/20 anonim ***** válasza:
87%
Adj meg egy kamu bpi. cimet kezdesnek. Ha felvettek mondod, hogy pont most koltoztel.
júl. 27. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
89%
Itt NEM AZ a gond, hogy a szülöknél laksz, hanem hogy bejársz messzebbröl, ez sok esetben azt jelenti, hogy rengeteget késel, korábban el akarsz menni, stb.
júl. 27. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 A kérdező kommentje:

De részemről az ingázás csak átmeneti lenne.

Nem szívesen költöznék albérletbe próbaidő előtt/alatt, érdemi anyagi tartalék nélkül.

Az meg úgyis csak menetközben derül ki, hogy egyáltalán nekem való-e az adott munka, kedves és befogadó-e a közeg, vagy egy toxikus "kígyófészek", illetve, hogy ténylegesen mennyi a fizetés, amit végül kézhez kapok.

júl. 27. 11:39
 6/20 A kérdező kommentje:

Az lemaradt, hogy szükség esetén bejönnék inkább egy busszal hamarabb, illetve korábban sem kellene elkéredzkednem, mert a legtöbb irodai munka legkésőbb délután 5-6 körül véget ér, utána bőven van még buszom hazafelé. És értelemszerűen igyekeznék frekventáltabb helyen lévő munkákat megcélozni, amelyek metróval-villamossal könnyen megközelíthetőek.


Ezeket élőben is mind-mind elmondom. Persze lehet a személyes szimpátia is döntő, vagy hogy olyasvalakit vesznek fel, akinek van már érdemi tapasztalata, esetleg ismertség alapján kerül be.

júl. 27. 11:45
 7/20 anonim ***** válasza:
89%
De hiszen te magad írtad le. Ha bejárós vagy, azt a munkáltatónak térítenie kell. Többe kerülsz neki. Ennyire egyszerű.
júl. 27. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 A kérdező kommentje:

A munkaügyi központnál azt mondták nekem, hogy a munkáltató igényelhet utánam bértámogatást ennek kompenzálására.

Más kérdés, hogy aligha érek meg nekik annyit, hogy ezzel vacakoljanak. Akkor már inkább felvesznek egy helybélit, aki papíron hellyel-közzel ugyanazt tudja, csak éppen kevesebb a(z adminisztrációs) nyűg.


Most csak próbálok kicsit munkáltatói fejjel gondolkodni. :')

Sajnos perpillanat kevés olyan kompetenciám, soft skillem van, ami hasznos lehet egy ilyen munkakörben és/vagy, amivel ki tudnék tűnni a tömegből.


A munkaügyi központos tanácsadó is átnézte az önéletrajzomat és jónak találta, tehát esélyesen nem azzal lesz a gond. Általában az interjúkon szoktam elvérezni, nagy eséllyel főleg a lakhatási dolgok miatt.

júl. 27. 12:19
 9/20 anonim ***** válasza:
64%
Mondj nekik egy pesti címet.
júl. 27. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
39%

Igazából, Budapesten is vannak szarrágó cégek. Jó reggelt.

És ezek a rohadékok nem csak a belépő szintű állásra pályázóknál számolgatják a filléreket, hanem a tapasztaltabbaknál is.


Egy normális vállalat, nem diszkriminál lakhely alapján, hanem kizárólag a tapasztalatot, nyelvtudást, végzettséget nézi.



Én azt tapasztalom,hogy utóbbi pár évben a budapesti munkaerőpiac ige berozsdásodott.A bérek terén is.

A mérnöki bérek GYMS megyében a budapesti felett vannak például.

júl. 27. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!