Akik munkahelyet váltottak. Ti hány hét/hónap után találtátok meg az új munkahelyetek?
2016. év elejéig még nagyon nehezen találtam, de úgyszólván csak gyenge másfél szakmám volt. Majd akkori helyen 2019-ben február végén felmondtam 2 hónap felmondási idővel, májustól június végéig voltam munkanélküli, új és szociális irányú szakmával kerestem. Igazából munkaügyi rohangálások és júniusi nyaralás után még jó lett volna pihenni, de már jönnöm kellett a munkahelyemre. :-) Akkor még volt bőven spórolásom, vígan elvoltam alig 2 hónap alatt. Most szerintem megint nehezebb lenne. Mivel nehezedni fog a munkám nem kívánt irányban, ezért gondolkodnék. Pedig a csapatot szeretem és a főnök sem tehet róla. Közben tanulnék is újra, úgyhogy kicsit nehéz ügy.
35/F
A legutóbbi 3 váltásom (elmúlt 10 év) így zajlott:
1. Január végén kirúgtak, február közepén elkezdtem keresgélni, március közepén munkába álltam (de már 2 hete megvolt az offer)
2. Szeptember közepén elkezdtem keresgélni, október végén megvolt az új hely, decemberig a régi helyen dolgoztam, januárban kezdtem.
3. Február elején elkezdtem keresgélni, március közepére megvolt az offer, májusban kezdtem.
15-ös a "vezető szoftverfejlesztő" önmagában semmit nem jelent, lehet valaki vezető szoftverfejlesztő valami falusi családi vállalkozásban meg a Google-nél is és teljesen eltér az elhelyezkedéshez szükséges idő a két esetben.
Az állításodnak max úgy van értelme, ha kiegészítjük azzal, hogy a te szinteden.
2,5 év....
Leléptem az előző helyemről.... 17 nap éjszaka, fizetés:140k (2019)
Aztán beütött a korona.....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!