Szerintetek a természettudományos/informatika tanároknak magasabb fizetést kéne kapniuk (a mostani 5%-osnál jóval nagyobbat)? Kérlek olvassátok el amit lent írtam, a forrásokat azért linkeltem be, hogy ellenőrizni lehessen az állításaimat.
A természettudományi/informatikai végzettséggel, szakkal, sokkal jobban lehet elhelyezkedni, mint a bölcsésszakokkal. Míg a programtervező informatikus alapszakot végzőknek 965 ezer forint a bruttó átlagjövedelme, addig a történelem alapszakosoknak 452 ezer. És az más szakoknál is így van (pl. anglisztika 533 ezer forint, matematika 792 ezer). Szóval , míg bölcsésszakot megéri tanárin végezni, és ez bértöbbletet, és biztos állást jelent, addig ez a természettudományos/informatikai szakoknál pénzügyileg endkívül hátrányos (és ezen nem változtat az 5%-os bértöbblet, az komolytalan összeg). Tavaly az ELTE-n 238 diákot vettek fel angoltanárnak, de csak 7-et kémiatanárnak. És ugyanez a tendencia más szakoknál is (pl. fizikatanár 15, történelemtanár 137 felvett diák, de a forrást belinkelem, többit is meg lehet nézni). Tehát míg a bölcsésszakokból, van ahol a túl sokan is jelentkeznek (pl. tanárok fele idegennyelv tanár), de minden szakon sok a jelentkező, bizonyos állások maradhatnak betöltetlenül, de a tantárgy oktatása biztos. Addig természettudományos/info szakokra alig jelentkeznek, több tantárgyat (fizika, kémia) hosszú távon akár meg is kell szüntetni, ha csak ennyien tanítják. Miközben ezeket a tantárgyakat lehet az életben a legjobban hasznosítani (meg persze az idegennyelveket, de szerintem azt a többség nem az iskolában tanulja meg, hanem az interneten). És az sem mellékes, hogy ezeket a tantárgyakat bonyolultságuknál fogva nehezebb tanítani, elmagyarázni.
Források:
1. Tanárnak tanulók száma: [link]
2. Történelem alapszakosok bére: [link]
3. Anglisztika alapszakosok bére: [link]
4. Programtervező informatikusok bére: [link]
5. Matematika alapszakosok bére: [link]
A fizika szakosoknak pedig csak kis észe foglalkozik ilyesmivel (nukleáris biztonsági felügyelő)
Piacilag egyértelműen értékesebb egy matek- vagy fizikatanár, mint egy azonos színvonalú humán tanár. Ha nem akarod, hogy előbbiekből a selejt selejtjét kapd, akkor magasabb bért kell adni nekik, ez van. Vagy a bérfeszültséggel küzdesz, vagy az über kontraszelektált reáltanárokkal.
A kormány nyilván tojik mindkettőre, és az olcsóbb megoldást választja.
Megértem a logikát, tényleg.
De mitől iskola egy iskola? Általában attól, amit a humánosok csinálnak. Újság, rádió, dök, műsorok, programok, de még az iskola működtetésével kapcsolatos dokumentumok és egyéb ügyviteli tevékenységek jelentős hányadát is az oly sokszor lenézett kollégák viszik a hátukon. Arról nem is beszélve, hogy igen érzékeny korban lévő emberekkel dolgozunk. Az egy dolog, hogy mondjuk valaki penge a szaktárgyában, de nem hiába tanulunk pszichológiát is a pedagógiai ismeretek mellett.
Nem szólom le a reálos kollégákat, köztük is van, aki szívesen fordít energiát a tanításon túli részre is, de azért nem ez a jellemző. Idejük sincs nagyon, mert vagy túlóráznak, vagy magánórát adnak.
Azt gondolom, szakok mentén megkülönböztetni a pedagógusokat igencsak káros, mint ahogy az is, hogy az óvped., tanító kevesebbet kap. Nekik van a legnehezebb dolguk (mondom ezt középiskolai tanárként)!
Mindannyian megérdemelnénk a tisztességes bért. De sajnos ez nem célja a kormánynak.
Kicsit csapongó lett, bocsánat...
Ez így rossz megközelítés.
Nem azért megy annyi ember bizonyos tanár szakokra, mert tanítani akar majd azzal a végzettséggel.
Nincs értelme ragozni ezeket a százalékokat meg nehézségi szinteket, amíg ilyen mértékű struktúrális problémák vannak az oktatásban, képzésben, mint most
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!