Nem utalja a fizetésem a cég, miután próbaidő alatt szó nélkül eljöttem. Így akkor ne is várjam?
Egy nagy multiról van szó, 2 hetet dolgoztam ott osszvissz. Hülyeséget csináltam tudom azzal, hogy csak úgy egyik nap nem mentem be és nem szóltam... Készültem aznap a munkába egyébként, nem így terveztem. De olyan helyzet adódott, hogy a párommal nagyon összevesztünk, már egy ideje érlelődött hogy szét megyünk, aznap reggel robbant ki a dolog. Én nála laktam, messze az otthonomtól, más megyében. Össze pakoltam és mondtam vigyen haza. Teljesen ki voltam bukva, azt se tudtam mit mondhatnék ha felhívom őket, szégyelltem is ezt a dolgot... Így inkább hagytam, nem szóltam, gondoltam kiléptetnek úgyis és ennyi. Pár nap múlva jött is a levél, hogy ez történt és hogy 5 munkanapon belül megkapom a járandóságom.
A papíron lévő dátum alapján már 10 munkanap eltelt és semmi.
Igazából ugye így nem adtam le a munkaruhát, belépő kártyát, de az mind az öltözői szekrényben ott van, nem hoztam el. És kétlem, hogy azok értéke 2 heti munkabérem lenne, ha esetleg ez a gond.
Akármennyire is hülyeséget csináltam és nem így kellett volna, szerintem ez akkor sem jogos ,se nem törvényes hogy emiatt nem kapom meg a fizetésem.
Mit gondoltok?
"29,30: Azt hiszed okos vagy? Mert amit Leírtál fele fszsag"
Látszik, hogy nem ebben dolgozol.
Szerintem inkább neked nincs eszed ezekhez a dolgokhoz, kizárólag felindulásból cselekedhetsz az életed során, nem pedig gondolkodsz. ;)
Majd seggre ülsz egyszer, amikor emberedre akadsz a másik oldalról!
Elköszöntem, a kérdést már nem követem...
Helyes. Én sem követném tovább, ha nem nekem adnak igazat. :)
Ne aggódj nem esek pofára mivel több hazudós multi már pofára ejtett a múltban. Viszont ezekből tanultam és már felismerem a helyeket amiket kerülni kell. Mióta a győri négykarikás gyárban dolgozok stabil helyem és jó fizetésem van. Pápá
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!