Mi a baj velem?

Óriásit tévedtem anno 18 évesen. Nem ismertem se magamat, se a világot. Elég éretlen voltam, így elvégeztem egy szakot, amit első félév óta gyűlölök. Sose érdekelt, nem akartam benne dolgozni. Tévedés volt, ennyi. Sajnos nem hagyhattam anno abba, mert a szüleim nem engedték. Ráadásul fizetősön, nem is értem miért nem engedték abbahagyni, nekik se került volna ennyibe. Befejeztem szenvedve, depressziós is voltam teljesen. Azóta eltelt 7-8 év már, utálom az életemet. Mondanom sem kell, ezen az utált f*s területen dolgozom. Mindennapom egy kalapsz*r. Csak a pénz miatt muszáj. Az elmúlt években vegetáltam. A 30-at betöltöttem, de azt hiszem most jutottam el agyban és érettségben oda, ahol mások 20 évesen vannak. Olyan 10 éves csúszásban vagyok, és mintha nem az lennék aki voltam. Elkezdett èrdekelni valami komolyabb, valami èrtèkesre vàgyom. Hogy fontos dolgot tegyek, ne csak ilyen semmilyen f*s ember legyek a vilàgon, aki semmit se tesz hozzà a vilàghoz. Emlèkszem fiatalabb koromban is nagyon vàgytam volna egy igazi elismerèsre, hogy ùgy èrezzem büszkèk ràm. Ezt màr sose kapom meg, de az jutott eszembe, hogy megadom magamnak.

Az orvosi lenne az, amin agyalgatok mert igazàn szèp ès fontos, èrtèkes dolog, de teljesen lehetetlen helyzetben vagyok. Öreg vagyok màr hozzà, pènzen sincs, nem lenne, aki eltartana, ha mègis megteszem ès sikerülne a felvèteli.

Azonkívül a pàromnak más tervei vannak, szeretne már gyereket meg csalàdos èletet. Nem mondom, szeretnèk majd èn is gyereket azèrt. Bàr nem most mèg. Nem tudom mikor fogok igazàn akarni. Per pillanat, ha beletörődöm hogy nekem ennyi csak az életem, egy szar meló, egy utált területen, akkor legszívesebben meghalnék.

A gyerekemet se tudnám szeretni így, és őszintén támogatni ha mostanában születne, mert úgy érezném az én álmaimat sose sikerült teljesíteni. Így hogy tudnék a másikénak örülni, még ha az a gyerekem is.

Olyan mintha kicsúszott volna a lábam alól a talaj.

Néztem alternatívákat, de semmi. Nem akarok okj-s, lenézett egészségügyis lenni, akit az orvosok is csak csicskáztatnak. Ha màr váltok, akkor rendesen akarom csinálni. De sajnos úgy érzem vége az életemnek, nem lesz semmi semmi, amit felmutathatok. Egy nulla vagyok. És úgy érzem mindenz azért van mert anno senki nem ült le velem beszélgetni, segíteni a pályaválasztásnál. Hibáztam éretlen gyerekfejjel és most az egész életem romokban emiatt.