Milyen árnyoldala lehet az Amwaynek?(2023.november)
Nemrég egy ismerősőm keresett meg azzal, hogy van ez a “biznisz” es el is mondott rola elég sok dolgot amik jól hangzottak, de jópár kétség felmerült bennem mert nagyon parasztvakitásnak tűnt.
Ti mit gondoltok errol az Amwayről mostanság?
@2
Ezredszerre is ki lett tárgyalva, hogy csak annyi köze van a pilótajátékhoz, mint Holle anyónak a havazáshoz.
Az Amway egy 1959-ben alapított cég. Szerinted parasztvakításból életben lehet tartani egy céget 64 éven át?
Akik meg lepontozták az előző választ, indokolnák is? Mert jól láthatóan halvány fogalmuk sincs arról, hogy mi is az a pilótajáték.
Komoly bírósági pereket is indítottak az Amway ellen az itt lepontozókhoz hasonló csökkent értelműek, ám érdekes módon, a bíróság lesöpörte a rágalmaikat. Ez már történelem, bárki utánaolvashat.
A magyar nyugdíjrendszer viszont minden elemében tökéletes, tankönyvi Ponzi-séma, azaz pilótajáték. Az ellen miért nem ágálsz?
Rossz hatással lehet néhány kapcsolatodra, ha azzal hívod fel őket, hogy "Szia!100 éve nem láttalak. Nem iszunk meg egy kávét?".
Sokan ebből már vágni fogják, hogy mire készülsz és vagy nemet mondanak, vagy igent, de végül mégsem mennek el.
#5 simán fent lehet. Ugyan úgy ahogy a mindenféle szekták fentmaradnak évtizedekig, vagy ahogy a homeopátiás szereket évtizedek óta forgalmazzák pedig igazából tudományos alapja egyáltalán nincsen.
Amway konstans perekben van a különböző dolgaik miatt.
A valóságban az MLM-ezők 97%-a pénzt veszít. További bő 2% filléreket visz haza. Ezrelékekben mérhető, aki normális pénzt tud vele keresni. És a normális pénz még mindig csak havi néhány százezer forint, nem a mesés gazdagság, amiből kastélyt meg luxusautót veszel. Csak hát ezt nem mondják el.
Mindezt sokan és sokszor kutatták, kiszámolták. Nem érdemes MLM-be fogni, az Amway-be se. Lényegében csak egy nyomorultul költséges és időigényes álmodozás arról, hogy majd egyszer gazdag leszel.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!