Milyen árnyoldala lehet az Amwaynek?(2023.november)
Nemrég egy ismerősőm keresett meg azzal, hogy van ez a “biznisz” es el is mondott rola elég sok dolgot amik jól hangzottak, de jópár kétség felmerült bennem mert nagyon parasztvakitásnak tűnt.
Ti mit gondoltok errol az Amwayről mostanság?
[tegnap 15:19]: "És a placebó valójában krva erős gyógyszer (ha tényleg hiszel benne)"
- A valóságban a placebo egy kifejezetten gyenge gyógyszer. Nagyon eltúlozzák a jelentőségét. Ráadásul a legtöbb mindenre egyáltalán nem jó. Mondok példákat: mivel a magas vérnyomást részben a stressz okozhatja, ha beveszel rá egy egyébként hatóanyag nélküli pirulát, amiről te nem tudod, hogy hatóanyag nélküli, akkor önmagában nyugtatólag hat rád, hogy már léptél a megoldás irányába, és ez javíthat a vérnyomáson (egy kicsit, csodát nem kell várni), legalábbis ha azt tényleg a stressz okozta. De egy influenza tüneteivel ilyen már nem tud történni, arról meg aztán végképp senki ne álmodozzon, hogy az amputált lába majd visszanő, ha tényleg hisz a cukorgolyóban. Amikor valakinek megműtik a perforálódott vakbelét, akkor azzal megmentik az életét, akkor is, ha nem hisz benne, ha pedig nem műtik meg, akkor belehal, akkor is, ha hisz a homeopátiás (vagy egyéb) löttyben, amit iszik közben.
Tehát egy *kis* hatást tud kifejteni a kezelésbe vetett hit olyan problémák esetében, amikor a lelkiállapotod tényleg része a tüneteknek. Ez a placebo hatás. Minden más esetben teljesen irreleváns, hogy hiszel-e a kezelésben. Ez a szomorú igazság. Nagyon túl van dimenzionálva, hogy mit lehet elérni azzal, hogy hiszünk benne.
[ma 16:58]: Egyik sem. Az amputált láb egy radikális példa volt, hogy a természettudományokra legallergiásabb olvasó is értse, miről van szó: egy jól körülírható biológiai jelenség lefolyását nem fogod tudni azzal megváltoztatni, hogy pozitívan gondolkodsz.
Az amputált lábbal senki nem is próbálkozik. Viszont daganatok esetében tömegek költik el a pénzüket (olykor sajnos tudhatóan az örököseik pénzét) arra, hogy a pozitív gondolkodás, egy kis sós víz, no meg a sós vízbe vetett hit majd megmenti őket.
Egyébként van a hagyományos orvostudománynak válasza az amputált lábra is: művégtag.
#13: mondjuk pont a daganatos betegek esetében van igen nagy szerepe a "pozitív gondolkodásnak".
Ha az hiányzik, a gyógyulás gyakorlatilag esélytelen, műtét, sugár, kemo ide- vagy oda.
Kevered a szezont a fszommal az a bajod. Vagdalkozol hülyeségekkel. A homeopátia placebo, semmi több, és pont annyit is használ. Ugyanez a helyzet a vízzel, amivel kedvesen bántak.
De mondjuk ha nem eszel elég sót, akkor garantáltan jönnek a kronikus betegségek, akármilyen gyógyszert szedhetsz, gondolkozhatsz akármilyen pozitívan.
[ma 17:39]: "Kevered a szezont a fszommal az a bajod."
- Nem. Te keversz össze dolgokat. Ugyanis:
"mondjuk pont a daganatos betegek esetében van igen nagy szerepe a "pozitív gondolkodásnak".
Ha az hiányzik, a gyógyulás gyakorlatilag esélytelen, műtét, sugár, kemo ide- vagy oda."
- Egyrészt ha nincs műtét, sugár, kemo, stb., akkor a páciens gondolkodhat akármilyen pozitívan, nincs esélye. Ezt számtalan tragédia megerősíti, amikor a pozitív gondolkodás a homeopátiás szerektől minden egyéb sarlatánságon és népi hiedelmen át a fürjtojásig terjedt, és pont semennyit nem ért. Másrészt nincs ellentmondás a pozitív gondolkodás és a terápiák között: a *jó* pozitív gondolkodás tipikusan az szokott lenni, hogy az illető beleáll a tudományosan igazolt eljárásba, amit a kezelőorvosa javasol neki. Jellemzően az van, hogy az ember hisz abban, hogy ha megműtik, és utána megkemózzák, akkor meggyógyulhat (már amit daganat esetében a gyógyulás jelent), és ez olykor így is történik. Az egyre jobb kemoterápiás szereknek köszönhetően ez egyre gyakoribb.
Harmadrészt áruld már el, hogy te ezt hogyan képzeled el! Valakinek egy elváltozó anyajegyből időben felfedeznek egy bőrrákot. Eltávolítják műtéttel, még mielőtt áttétet adna. Ha az illető nem gondolkodott pozitívan, szerinted most mi a vakfranc történik, amitől a gyógyulás esélytelen? Mi az az élettani-patológiai jelenség, ami a negatív gondolkodás miatt megtörténik? Most komolyan.
#15: Csak annyi, hogyha folytatja ugyanazt az elbaszott stresszes és önpusztító életmódot, akkor ki fog újulni a rákja, immár agresszívabb formában. A rákkutatás gyakorlatilag megállt a 60-70-es években. Sugár, kemó, szétkurtuk! Meggyógyítottuk! A terápiának vége. Ugyan fingunk nincs mitől alakul ki, vagyis, hogy az immunrendszer védekezése miért áll le (ugyanis ezért tud burjánzani a rákos szövet), de majd ha visszajön, mégjobban szétkurjuk! Ma is itt tartunk, sajnos elég sok családtagot vesztettem már el emiatt, jelenleg 5 "rákosunk" van folyamatban. Az egyiket most vágják fel harmadszor idén, a másikat már felvágták 3x 2 éven belül.
A legutóbbi aki meghalt, 4x vágták 1.5 év alatt, mindig elbasztak valamit, de végig hitegették, hogy meggyógyul, míg végre meghalt szerencsétlen.
[tegnap 20:02]: "Csak annyi, hogyha folytatja ugyanazt az elbaszott stresszes és önpusztító életmódot, akkor ki fog újulni a rákja, immár agresszívabb formában."
- Ja, hogy életmódváltás... csak mert fentebb még a pozitív gondolkodás szükségességéről ment a mese. És egyrészt, nem, vannak, akik életmódváltás nélkül is megússzák. Másrészt egy csomó daganatnak semmi köze nincs az életmódhoz.
Ha már személyes sztorik: nekem tavaly halt meg egy középkorú barátom, káros szenvedélyek és szokások nélkül. Egyszerűen olyan volt szegénynek a teste, hogy hajlamos volt egy bizonyos, ma még majdnem minden esetben végzetes daganattípusra. Végig pozitívan gondolkodott, végig hitt a felépülésben.
"A rákkutatás gyakorlatilag megállt a 60-70-es években."
- Ez egy baromság. Van rokonom, aki már 8 éves túlélő egy olyan daganattal, amivel még 30 évvel ezelőtt simán meghalt volna.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!