Amikor nem volt munkád, hogyan oldottátok meg a költségeket a házastársaddal?

Nem élünk közös kasszán. Eddig még nem volt gond belőle, nem mutogattunk egymásra akkor sem, ha éppen összevesztünk.

Amikor én voltam állástalan, ő vette ki a költségekből a nagyobb részt. Amikor ő volt az, akkor én. Nekünk ez teljesen természetes volt. Szerencsére...

Majd ráérünk veszekedni akkor az anyagi dolgokon, amikor válunk. :)

Eddig csak úgy váltottam munkahelyet, hogy már megvolt hová megyek, így munkanélküli még nem voltam. Viszont ha mégis előfordulna, van annyi megtakarításom, hogy pár hónapig kibírjam.

Egyébkent ha komoly kapcsolatban vagytok és közös jövő a cél, nem tartanék rá igényt, hogy a párom bármit visszafizessen. Házasságban vagytok, közös a kassza jogilag is.

Ha egy forintot is elfogadna tőled, akkor rettenetesen rosszul választottál. Egy szeretetkapcsolat pont akkor mérettetik meg, amikor ilyen mehéz helyzetek állnak elő.

Egyébként nem vagytok még házasok sem, de van közös hitel? Ez hogy van?

Volt rá példa, igaz nem házasságban, hanem hosszú kapcsolatban.

A közös vs. külön kassza örök vita, szerintem ne keverjük bele. Szerintem bármilyen kapcsolatban az a korrekt, ha mindenki ugyanannyi pénzt tesz be. Az elszámolás módja és ideje mindenhol különböző lehet.

Szóval 2 ilyen esetem volt, az egyikbe csak alacsony keresetűvé váltam néhány hónapra. Havi 150 aztán a vége felé már inkább ilyen 80 ezer Forintok. Amennyit csak tudtam beletettem a közösbe, rezsire, enni-inni. Magamra (ruhák stb.) nem költöttem, életmódot nem változtattunk, a végén pedig váltottam egy jó fizető munkahelyre és pár hónap alatt mindent, még egy régebbi tartozásomat is megadtam az akkori barátnőmnek. Ő váltig állította hogy őt ez nem érdekli, ráért volna még, stb. Nekem égett volna a pofám ha nem adom meg neki, de aztán egyet is értettünk benne hogy így volt korrekt és persze, fordítva is megtehetjük bármikor, egy ideig én nyúlok jobban a zsebembe, aztán majd kiegyenlitődik.

Sajnos a következő ilyen helyzetet is én idéztem elő. Egy éven át apadtak el a bevételeim, az addigi fix 250 körüli összeg egy bizonytalan, 200 alattira csökkent. A lelkére kötöttem hogy SZÓLJON, és hogy azonnal elmegyek teljes állásba dolgozni ha baj van, mert nem érnek annyit a terveim hogy miattuk hozzam őt nehéz helyzetbe. Sajnos nem szólt, én mentem előre vakon, gyűlt a mínusz, az egy év elteltével újra lett jól fizető állásom, 9 hónapra rá megadtam mindent az utolsó fillerig és kb abban a honapban szakítottuk is.

Azt mondta ő nem gondolta hogy ennyire rossz lesz neki hogy ha nincs pénzünk. (Tényleg volt hogy 30-ára elfogyott az övé is.)

Mondtam neki, hogy szóljon...

De ő azt mondta ezt nem tudta előre.

Hát köszi.

Na azóta nem megyek bele ilyenbe és senkit se biztatnék erre.

Meg kell adni és kész.

Ha annyira közös minden meg nem ez számít, akkor meg főleg, miért ne adhatnám meg.

Házasságról szól a kérdés. A házasság jogi értelemben gazdasági közösség, vagyonközösség és bár elcsépelt lehet, részemről igaz a fogadalom, hogy "jóban,rosszban, gazdagságban, szegénységben...".

Sosem fordult még elő, hogy egyikünknek ne lenne keresete, mindig úgy váltottunk, hogy valami legyen helyette. Ugyanakkor amikor gyereket vállaltunk az én keresetem jelentős része kiesett. Ha együtt döntünk úgy, hogy ez megtörténhet gyerekvállalás, továbbképzés, egészségügyi, vagy akármilyen helyzet miatt, akkor is közös marad a büdzsé, amiből gazdálkodunk, csak az annyival kevesebb lesz... Nincs hibáztatás, hiszen átbeszéltük és mindketten leokéztuk, innentől kezdve mindketten felelősek vagyunk a döntésünkért.

Én ezt így látom és nálunk ez tökéletesen működik is.

Szerintem annyi a lényeg, hogy a pénzügyeknek napirenden kellene lennie állandó témaként. Mennyi megtakarításunk van, mennyit tudtunk a hónapban félretenni, miért alakult így, min tudunk változtatni. Mi minden egyes hónapban ezzel zárjuk hónapot. A gyed-es időszak nagyobb odafigyelést igényelt, de mivel hónapról hónapra átbeszéltük akkor is a dolgokat, különösebb meglepetés nem ért. Részemről az nem igazi társkapcsolat, ahol gond esetén, vagy közös döntés mentén nem számíthatunk egymásra anyagi értelemben.