Körülöttetek is mindenkinek bejön minden?
nem ez nem igaz. én ugyan jártam programozói sulikba (fősuliba sohasem), de rohadt sokat tanultam magamtól. a tudásom nagy részét. végeztem melókat maszekben itthonról. lettek referenciáim és 2 év alatt most vagyok a 2. melóhelyemen, majdnem 200k nettóval (igaz minimálra vagyok csak bejelentve) és nem voltam sohasem sem benfentes)
első webfejlesztős munkahelyemen sem volt protekcióm, és még profi sem voltam, mégis felvettek elsőre és kapásból nettó 140-et hozhattam haza, igaz ott 4 órára voltam bejelentve, szal ez a hátrány ha magyar cégnél vagy, hogy nem jelentenek be rendesen ebben a szakmában.
a nyelv hjó ha tanulod, viszont kellene vmi szakmában is erősítened, mert csak a nyelv kevés lesz. ezt előre megmondom.
amúgy max elvállalod a szar melót és mellette képzed magad, idővel kitörhetsz akkor.
én is ki akarok törni a mostani helyről már vagy fél éve, unom és nem is tetszik az egész mármint maga a hely. de várnom kell és meleltte haladnom a dolgaimmal.
dreamw-t szerintem most felejtsed el. az nem webfejelsztés. semmi köze hozzá.
tanulj html-t javascriptet, css-t
tanulj php-t mysql-t
esetleg flash-t vagy JAVA-t
ez kell az igazi webfejlesztőnek és az, hogy te gépeld be a kódot, ne pedig egy program. a DW olyan mint a frontpage. azzal szart se fogsz érni.
Hát én bizony azt mondhatom,hogy bejött az életem,még úgyis,hogy mai napig tipegek egyes dolgokon.
Röviden.Szakmunkás bizonyítványom van egy halott szakmával(könyvkötő) Fiatalon férjhez mentem,gyermeket szültem.Később elváltam,és dolgoztam egy elektronikai gyárban majd egy nyomdában..Igaz sokat dolgoztam de több m mint 100 ezreket kerestem.. 34 évesen mások hatására leérettségiztem,ugyanis azt mondták,hogy ma már érettségi nélkül senkinek semmi esélye.Amióta megvan az érettségim még véletlenül sem tudom kihasználni,mert senkit nem érdekelt..A nyomdában ahol dolgoztam nem számított,ahol most dolgozom ott el sem fogadják.Jelenleg külföldön éldegélek,mert hiszek abban,hogy a fiamnak ez egy óriási lehetőség,hogy itt kint érettségizik,és szakmát tanul..Én itt is egy elektronikai cégnél dolgozom,és elég jó pozícióban vagyok..Egy valamit sajnálok,hogy nincs nyelvvizsgám,és piszok nehezen tanulom a nyelvet.Még ennyi év után is gondot okoz...De nem vagyok elkeseredve,mert ahogy mondani szoktam minden rajtam múlik.Csak reménykedek ,hogy egyszer csak megtanulom szépen a nyelvet,vagy lesz valaki aki segít megtanítani..
Kedves kérdező.Szerintem nálad az is baj,hogy túlságosan pesszimista vagy.Csak a rosszat látod,a kicsi jót sem értékeled.Pedig nálad sokkal rosszabb helyzetben is vannak emberek...Én is szerettem volna diplomát,jogosítványt,nyelv vizsgát mindent..De vagy anyagilag nem engedhettem meg magamnak vagy egyszerűen nem megy..De nem sírok miatta...Talán neked is másképp kéne hozzá állni a dolgokhoz..
Egyedül élsz vagy van már családod? Ha nincs feleséged,gyermeked,te könnyebben tudsz "új életet kezdeni"bárhol.. Csak neked kell akarni..
sok sikert
ma 11:46 még valamit..
A számtech végzettségeddel az a baj,hogy tényleg telítve van..Angliában sem érsz vele sokat,mert sok mindent elvárnak és ami a lényeg sok gyakorlatot kérnek..Van pár ismerősöm aki hasonló iskolát végzett mint te,ráadásul ő itt kint tovább fejlesztette komoly fontokat fizetett.De mégsem őt alkalmazzák a szakmájában hanem az angolt.Így ő egy autógyárban dolgozik..Elfogadja,és nem válogat..Ha válogatsz,ha csak arra vagy képes,hogy lobogtasd a diplomádat,mert te nem vagy hajlandó érettségis melót vállalni akkor miről beszélünk??Akkor ki hibás a pocsék helyzetért???
ma 11:46
Látod megint csak magadból indulsz ki..Ami neked könnyű az másnak nagyon nehéz lehet.
Én több mint 4 éve élek kint,és nem megy az angol nyelv...
Igen lehet,hogy másoknak fél év elég..nekem nem..Ráfoghatnám,hogy azért nem megy mert rossz a hallásom(halláskárosult vagyok) vagy mondhatnám azt is,hogy alig érintkezem a magyar nyelvvel.Itthon magyarul dumálunk a cégnél csend van,mert külön helyiségben dolgozik mindenki szinte egyedül..Pár mondta oké,de nem társalgási szint..De nem fogom egyikre se hárítani a rossz angolságomat,mert tudom,,hogy részben a lustaságomnak is köszönhetem..Ez van..ezért nem is pattogok,ezért is igyekszem jól végezni a munkámat,és csendben maradni...De csinálok valamit...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!