Mit csináljak, ha átvertek a jófogás.hu oldalon?
Két helyről próbáltam meg venni elektronikus eszközöket.
Mindkettővel azt beszéltem meg hogy a vételár felét elutalom.
Nagyon nem akartam, de rábeszéltek sajnos. Ilyen a buta ember.
Elutaltam a pénzt mindkettőnek, majd vártunk.
Az egyik folyamatosan hívott is telefonon.
Majd egyszer csak azt mondta, hogy baj van, a felesége vitatkozik vele, hogy miért ment bele ilyenbe, mert sürgős a pénz, azt mondta, hogy válasszak: vagy elutalom a másik felét a pénznek s utána azonnal küldi a csomagot, vagy ha nem, akkor viszont visszaküldi az elutalt pénzt, mert sürgeti őket az idő s nem várnak. Ezután eltűnt s nyoma sincs nem tudom elérni se telefonon sem emailben. A pénzem (40eft) ki tudja hol van.
A másik szintúgy szólt, hogy baj van, küldjem el neki a személyigazolványom, a lakcímkártyám s a banki utalást igazoló szelvény fényképét, mert lezárolták a számláját s bent ragadt az abaqoos nevű nen tudom minél a pénzem.
Én elküldtem neki mindent.
Ezután arra kért, hogy másik számra küldjem el neki újra az összeget, a másikat visszakapom majd a banktól, csak még folyamatban van.
Én már nem utaltam semmit.
Viszont ezzel a másodikkal a mai napig tudok beszélni emailben s mindig visszaír.
Mitévő legyek??
Ezekkel az adataimmal mihez tudnak kezdeni??
Csak én vagyok ilyen szerencsétlen, hogy egyszerre ketten is átverik??
A rendőrség én azt hallottam, hogy bizonytalan, lehet, hogy semmire nem jutnak, állandóan járkálnom kéne, én pedig már idős vagyok.
Bele vagyok ebbe betegedve.
Írtam a jófogásnak, azt mondák, ha rendőrségi feljelentést teszek, akkor mindenben segítik a rendőrség munkáját.
Szinte lekoppintottak, ennyi volt a válaszuk.
Nagyon szépen kérem segítsenek!
Előre is köszönök minden segítő választ!
Üdv.
Először is nagyon szépen köszönöm a segítő válaszokat!
Épp ezért nem tettem még feljelentést, mert sajnos tudom, hogy valószínűleg nem járna eredménnyel, én pedig teljesen kiborulnák idegileg.
Valószínűsítem, hogy a számlaszámot sem tudnám meg, hogy kié, mert hamis néven van hamis adatokkal szerintem.
A telefonszám sem él már szerintem, először hangposta jelentkezett, mostmár azt mondja be hogy átmenetileg nem elérhető.
Viszont a másik, az mindig visszaír s a mai napig azt mondja, hogy vissza fogom kapni a pénzem. Csak idő kell, mert folyamatban van az ügy, de ő nem tehet róla, ez a bank hibája (zárolták a kártyáját s bentragadt a pénz, de a hirdetett árut már eladta másnak)
Ne tudom..
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek!!
Üdv.
Egyébként a levelezés megvan, a banki utalások papírjai is megvannak, s a számlaszámok a nevekkel együtt is megvannak.
Minden adat amit csak tudtam, megvan, a telefonszáma ia megvan.
Üdv. S köszönöm.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Úristen!
Mikor szoktok már le erről a szerencsétlen jófogás oldalról?!
A jogiforum.hu-n már külön topic van ezekre az esetekre.
Olyan oldalról vásároljatok, ahol van értékelési rendszer.
Érdekes módon vaterán mindig előre utalok és mindig megkapom a vásárolt műszaki cuccokat...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kérdezőnek: mint már a többiek leírták - az első ellen tegyél feljelentést, mert anélkül esélyed sincs a pénzed visszakapni.
Nem tudom, azt tudod-e, hogy ha a Vaterán vetted volna az elektronikus eszközt és így jártál, akkor a Vatera a Biztonságos Vásárlás Program keretében a rendőrségi feljelentés birtokában AZONNAL (jó, lehet pár nap) visszafizeti a pénzt, nem kell a herce-hurca végét kivárnod.
A Jófogáson meg mindenhol le van írva, hogy előre ne utalj pénzt. Tényleg a csalók melegágya - elnézést a becsületes eladóktól.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nagyon szépen köszönöm a további segítő válaszokat!
Nem tudom mi történt de eltűntek a jófogás.hu oldalról a levelezéseim a csalókkal.
Le van fényképezve az összes levelezés, de az oldalról eltűnt.
Nem tudom ki írta, de nekem nem kell leszoknom, mert most először vettem volna a jófogás-ról egyébként...
"egy ügyvéd"! A neve megvan, amit megadott a számlaszámhoz, de nem tudom, hogy a valódi neve-e..
Köszönöm mindenkinek.
Üdv.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!