Ennyi fizetésből jutunk majd valamire?
A férjem és én közös jövőt tervezünk egymással. Gyerekeket és egy igazi családot. Mindketten szegény családból származunk és így eléggé nehéz volt eljutni oda, ahol most vagyunk. Mindketten főiskolán végeztünk. Ő média vízgazdálkodási, én környezetvédelmis vagyok. Az ő keresete kb. 270 000.- (van mikor több, van mikor kevesebb) az én keresetem kb. 200-300 e. /hó.
Egy panellakásba lakunk pesten, de mindketten egy kertvárosi kis kertes házra vágyunk. Tudom, hogy a minimálbérhez képest ez szuper összeg, és ezt NEM KELL LEÍRNI! De a kérdésem az lenne, hogy ebből a kettőnk keresetéből boldogulni tudunk majd? Ezt úgy értem, hogy ha normálisan költekezünk , félre is tudunk tenni, szülőknek is tudunk adni valamennyit, akkor ebbpől az összegből ki lehet jönni normálisan?
Mennyi a rezsi, lakbér/hitel?
Bárhogy számolom, olyan 250 körül félre tudtok rakni havonta, és akkor jut szórakozásra is. Ez ugye évente több, mint 3M ft. Ebből pár éven belül hitelmentes lakásba lehet költözni, hitellel még korábban.
Dehogy, ez éhbér!
Mi is alig jövünk ki albérletben a kettőnk jövedelméből (ami összesen nettó 80ezer ft!).
Ehhez képest ti havi fél millió forintot visztek haza.
Szegények, de sajnállak...
A válaszadáshoz nem elég a bevételt ismerni, a kiadásokat is tudni kéne.
A vége ugyanis a bevételek és kiadások KÜLÖNBÖZETE!
Az számít.
Szülőknek ha adtok akkor, már elestek valamennyi pénztől.
Amúgy igen, nem kérdés ha ésszel éltek, nem cigiztek/isztok akkor jut is marad is.
20/F
Ez a kérdés számomra értelmetlen amikor sokan ketten vagy már gyerekkel összesen 100-150 ezer forintból élnek, és valahogy boldogulnak.. Erre te bevágod hogy aggódsz, hogy elég lesz -e fél millió forint??
Na ezen jót nevettem..:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!