Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Banki ügyek, kamat, hitel » Ilyet megengedhet magának egy...

Ilyet megengedhet magának egy banki ügyintéző? Ti mit reagáltatok volna?

Figyelt kérdés
Egy kisebb település OTP fiókjába mentem be, hogy lemondjam a kártyámat. Még sorszámot sem kellett húzni, annyira kicsi volt. Nem is kellett várnom, mondtam, hogy megakarom szüntetni a számlámat. Technikai hiba, menjek át a másik asztalhoz. Leülök, nézek rá, erre ő bámulja a monitort. Kb. fél perc után már meguntam, és ő is egyre görcsösebben lesi a monitort, mintha ott se lennék. Hát oké, még köszönni sem tud, ilyen nincs, hogy nekem kelljen előreköszönni. Ezután normálisnak mondhatóan viselkedett és beszélt velem, de egy pont után mondta, hogy két ügyintéző kell a lezáráshoz. Ugye 3-an voltak, az egyiknél technikai hiba, a második nekem segített, és a harmadik pedig éppen menni készült, vagy legalább is nagyon úgy csinált, ott járkálgatott össze-vissza. Amikor ennek az egyénnek szólt az ügyintézőm, akkor ő elkezdte ott mondani, hogy nem fél órával zárás előtt kell jönni, neki el kell menni, stb. Ezt tűrtem, mert túlakartam lenni rajta minél hamarabb, és semmi kedvem nem volt ilyenekkel vitázni, de egy ponton egyértelművé vált, hogy ezek nem fogják megcsinálni nekem azt, amiért jöttem. Eddig mesélem a sztorit, inkább le sem írom, hogy mit mondtam nekik ezután, mert törölnék a kérdést, és úgyis mindenki nekem esne, sokaknak nem világos az ok-okozat, szeretik keverni a kettőt.
2024. jún. 12. 11:35
1 2 3 4
 21/39 anonim ***** válasza:
77%
Paraszt
2024. jún. 12. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/39 anonim ***** válasza:
2024. jún. 12. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/39 anonim ***** válasza:
78%
#20 nyilván meg merted csinálni, hiszen az alacsony intelligenciádból és a tanulatlanságodból fakadóan frusztrált vagy és agresszív amiatt, hogy faék egyszerű információkat nem vagy képes befogadni, még a legpiszlicsárébb ügyekben is mások segítségére szorulsz. Azért nem lehet egyszerű ilyen siralmas készségekkel lavíroznod a világban, meg azzal a tudattal élni, hogy mindenki lenéz, meg kiröhög, plusz leszopás helyett úgy b.sz át téged a palánkon, ahogyan csak akar. További kellemes ügyintézést, biztosan sikeres lesz. 😁
2024. jún. 12. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/39 A kérdező kommentje:
23.: Azért van nekem új Mercim, neked meg valami használt fos. De nem baj, jó az. Olyanoknak, mint te...
2024. jún. 12. 17:32
 25/39 anonim ***** válasza:
100%
#24 Jaaa, hogy te is az autóddal kompenzálod a lompos méretét. Így már mindent értek.
2024. jún. 13. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/39 anonim ***** válasza:
67%
Milyen meglepő, hogy egy ekkora büdös bunkóval nem kedvesek az ügyintézők, SZINTE teljesen hihetetlen! :D :D :D
2024. jún. 13. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/39 A kérdező kommentje:

26.: Erre utaltam a kérdésemben is " sokaknak nem világos az ok-okozat".

Persze, nyilván azért viselkedtek így, mert a végén felálltam, és megmondtam nekik, amit megérdemeltek. Igen, egyértelműen jövőbe látó képességeik voltak. De kár magyarázni, az autistákkal nem tudok mit kezdeni. De tudjátok mit? Direkt csak azért is visszamegyek ugyanoda! Majd meglátjuk, az ottani ügyintézők merik-e mondani nekem, hogy büdös bunkó vagyok-e.

2024. jún. 13. 13:08
 28/39 anonim ***** válasza:
67%
Papa, az vagy, ha a szemedbe mondják, ha nem.
2024. jún. 13. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/39 A kérdező kommentje:
28.: Nem papa vagyok, a 20-as éveimben járok...
2024. jún. 13. 13:25
 30/39 anonim ***** válasza:
67%
Papa vagy, ha a 20-as éveidben jársz, ha nem.
2024. jún. 13. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!