Mit léphet a Wolt és a Netpincér januártól a Kata törvény módosításának életbelépésével?
Woltos futár vagyok, pálya elhagyó közgazdász. 3 idegen nyelven beszélek és egyszerűen a szakmában 300-350 felett sehol nem tudtam többet keresni, futárként pedig most egy jobb hónapban Kata után van hogy 600 a zsebemben marad. Ráadásul vezetni is imádok, szóval szeretném tovább csinálni.
De nyilván ezt a kormány nem hagyja, hogy végre tisztességes munkáért tisztességes pénzt kapjon az ember, 3M forint után köteles a cég 40% különadót kifizetni. Ezt nyilván a wolt nem teheti meg, elvesztené az ügyfeleit a hirtelen árrobbanás miatt.
Milyen lehetőségek vannak szerintetek? Kivonul a Wolt, mint ahogy annak idején elűzték az Ubert, vagy kiperkálják a külön 40% ot, amit levonnak a pénzemből?
Hogy látjátok a helyzetet? Én annyit tudok hogy adószakértők és fejlesztők is dolgoznak most ezerrel a Woltnál, hogy megmaradhasson a jelenlegi rendszer.
elhangzott már korábban, hogy ez a legkézenfekvőbb megoldás minden cég számára.
számolni fogják a katások egyenlegét és egyszerűen nem adnak annak több megbízást, aki elérte a limitet, hanem inkább keresnek helyette mást, mert nekik mindegy, hogy ki végzi el a munkát - ahogy az is, hogy neked elég-e a 3 millió egy évre vagy nem.
amelyik cég számolgatni sem akar, az meg egyszerűen szóba sem fog állni KATA vállalkozóval.
2-3 céget fenntartani csak azért, hogy az alvállalkozóknak jobb legyen, elég költséges móka. ha egyébként is találnak rá okot, vagy amúgy is volna ennyi, akkor lehet, hogy szórakoznak ezzel, de csak azért csinálni új cégeket, hogy pár futár jobban tudjon kijönni? ugyan már!
totál megértlek! sajnos minden ügynöki jellegű üzleti modellel az a gond, hogy az ügynökség/közvetítő a saját érdekeit nézi, nem a tiédet. neki az fontos, hogy a keresletet kielégítse és neki legyen belőle bevétele. hogy te abból hogyan jössz ki, őt már nem érdekli. ha neked nem éri meg, jön helyetted más, akinek még így is jobb lesz a semminél.
talán, ha már senki nem fog elmenni futárnak és emiatt veszélybe kerül a cég bevétele is, akkor majd elkezdenek megoldást keresni rá, mert NEKIK az az érdekük. viszont amíg (vélhetően sokkal) több a jelentkező futárnak, mint amennyi munka van, addig a futár pótolható. kereslet és kínálat...
valószínűleg a kormánynak pont ez volt a célja a KATA szigorítással, mert így azoknak a bevételei, akik eddig viszonylag sokat/jól kerestek el fog oszlani több vállalkozó között és ugyan sokan rosszabbul keresnek majd, mint eddig, viszont több cégnek meg csak emiatt lesz valamennyi bevétele, hogy eloszlik több cég között. ez kozmetikázni fogja a statisztikákat. kevesebb lesz a megmentésre szoruló, 0 bevételű és megszűntetett cég. az meg már nem érdekes a statisztikában, hogy ezzel mennyi ember megélhetését rontják le.
A katas torvenybe az van egy helyrol nem lehet tobb mint adott osszeg. Szoval dolgozol szepen woltnal x osszegig. Atvaltasz netpincerre, ott is tolod x osszegig...
A masik kiskapu meg az hogy a wolt csinal egy wolt 2 ceget. Wolt 1 szamlaz x osszegig, wolt 2 szamlaz x osszeg utan.
Eleg sok ismerosom dolgozik kataskent jol ismert politikusok cegeinek, ott is igy megy a dolog...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!