Mit léphet a Wolt és a Netpincér januártól a Kata törvény módosításának életbelépésével?
Woltos futár vagyok, pálya elhagyó közgazdász. 3 idegen nyelven beszélek és egyszerűen a szakmában 300-350 felett sehol nem tudtam többet keresni, futárként pedig most egy jobb hónapban Kata után van hogy 600 a zsebemben marad. Ráadásul vezetni is imádok, szóval szeretném tovább csinálni.
De nyilván ezt a kormány nem hagyja, hogy végre tisztességes munkáért tisztességes pénzt kapjon az ember, 3M forint után köteles a cég 40% különadót kifizetni. Ezt nyilván a wolt nem teheti meg, elvesztené az ügyfeleit a hirtelen árrobbanás miatt.
Milyen lehetőségek vannak szerintetek? Kivonul a Wolt, mint ahogy annak idején elűzték az Ubert, vagy kiperkálják a külön 40% ot, amit levonnak a pénzemből?
Hogy látjátok a helyzetet? Én annyit tudok hogy adószakértők és fejlesztők is dolgoznak most ezerrel a Woltnál, hogy megmaradhasson a jelenlegi rendszer.
Pont az ilyen cégek miatt akarják bevezetni az új szabályozást. Az általad említett kettőn kívül mondhatnék még pár ilyet, gyakorlatilag a biztonsági cégek nagy része, biztosítósok, stb. Tisztességes munkáért keress tisztességes pénzt, viszont akkor adózz is tisztességesen. Sok futárral "veszekedtem" már erről, de bármennyire is kötitek az ebet a karóhoz, simán rátok lehetne húzni a munkaviszony kiváltást, amit ugye tilt a törvény.
Véleményem szerint egyébként találnak majd kiskaput, viszont az biztos, hogy a költségek egy jó részét rátok fogja hárítani a cég. Ha másnem úgy, hogy kisebb bért kaptok.
Jön majd vissza a szürke gazdaság. Feketén kapott pénzek, eldobós, áfázós cégek, számlagyárak.
Ez van.
Nem jött be a fehérítés, marad a fekete. ;)
2/4 a mindenki más elég nagy túlzás, elég sok 2. és 12. kerületi címre viszek ételt és az ottélők nem valószínű, hogy szorgalmasan adóznának, akár a cégre írt házukat nézem, akár a külföldi rendszámos kocsijaikat. van egy sanda gyanum, hogy még a krumplinak is levonják az áfáját.
1/4 az én véleményem, hogy nem lehet ráhúzni a munkaviszony kiváltást, ugyanis én a vásárlóknak szolgálattok kiszállítást, nem pedig a woltnak. A Wolt a kiszállítási díjat 100%-ban átutalja, az ő bevételei az éttermektől származnak, akik szeretnének közvetítve lenni az éhes emberek számára. A személyiedző is a vendégeknek számláz, nem a konditeremnek, attól, hogy felveszi a brandelt konditermi pólót, magának dolgozik. Itt is ugyanez a helyzet, nem a Woltnak dolgozom, hanem a vásárlóknak. A Wolt egy közvetítőként lép fel. Természetesen könyvelési szempontból, számlázási szempontból sokkal egyszerűbb az, hogy nem kell napi 25-30 számlát kiállítani, hanem elég havi 2-t. talán ez fog majd megváltozni.
Hát igen, csak sajnos egy adóellenőrzésen nem a te véleményed fog számítani, hanem a revizoré. Januártól még jobban rászállnak a katásokra (helyesen), pláne akik nem arra használják, amire ki lett találva (mint pl ti). És simán rá lehet erre húzni, hogy munkaviszony kiváltás, bármennyire is erősködsz, hogy te a vásárlónak szolgáltatsz, nem a woltnak. A vásárló és közted semmilyen jogi vagy akármilyen kapcsolat nincsen, csak közted és a wolt között. Sokan azt hiszik, hogy ha a kata törvényben megszabott 7 pontból 2-3-nak már megfelelnek, akkor megúszták a munkaviszony kiváltást, pedig ez baromira nem így van. Nem egy saját példát tudnék mondani, akik 4-5 pontnak is megfeleltek, mégis vélelmezte a nav a munkaviszony kiváltást és kiszabta visszamenőlegesen az adókat, stb.
Btw a személyi edző pont rossz példa volt, mert nagyon sok személyi edző a teremnek számláz, nem a kuncsaftoknak.
#7
Azért ez a munkaviszony kiváltás dolog elég maradi felfogás a nav részéről.
Miért ne lehetne valaki önfoglalkoztató, és miért ne szerződhetne le 1-2 nagyobb multival akiknek az alvállalkozója lesz?
Miért lenne kötelező, hogy ezek a multik alkalmazzák az alvállalkozójukat? És hogyan csinálják, ha van belőlük mondjuk 4-5 egy katás vállalkozónak?
Mindenki vegye fel 2 órára?
belátható, hogy a munkaerőpiac meghaladta az ilyen elavult foglalkoztatási formákat erőltető rendszert...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!