Szerintetek mi történik egy anyaggal ha átlépi az eseményhorizontot egy fekete lyuk esetében?
Tehát lényegében megtanulhatsz 100, 1000 vagy 1 milliárd telefonszámot is, csak aztán alvásnál, nem feltétlenül kell hozzá több szinapszis, vagy több neuron. Egyszerűen gradiens jelleggel romlik a telefonszámok megkülönböztethetősége, nagyon gyorsan. Alváskor ráadásul az agy szépen kitakarítja ami nem kell, és összerendezi, beírja a fontos emlékeket a hosszútávú memóriába.
Tehát ha ép a rendszer, akkor egyszerűen a biztonsági mechanizmusok megakadályozzák, hogy megőrülj, vagy minden emléked összefollyon.
Kicsit olyan, mint programozásban a garbage collection. Ha ez nem lenne, akkor szerintem pár nap alatt teljesen fullkicsekkolnál a világból, és nem tudnád hol vagy. Viszont ebből feltételezhetjük, hogy ép, regenerált rendszerrel nem definiált ideig működhet a rendszer, anélkül, hogy ősember szintjére butulnál.
#30: erre gondoltam én is.
Persze, hogy nem úgy működik a rendszer, hogy 200 év után vágás, aztán innen kezdve nem tanul többet.
Sem úgy, hogy akkor minden régit elfelejt.
De pont az történik, amit mondtál: hogy bizonyos info mennyiségnél NEM lesz több benne, ha megfeszül, akkor sem.
Most hogy ezt hogyan rendezi magában, és melyik info tűnik el, vagy melyiket nem tudja megtanulni, az már az agy felépítésétől függ.
A 200 év egy körülbelüli becslés, és nyilván sok minden mástól is függ... milyen színes életet él, stb.
Szerintem kb. 200 évnyi emléket vagy képes begyűjteni és használni. Hogy ezt most 200 év alatt gyűjtöd be, vagy 2000 év alatt, az ebből a szempontból mindegy.
Illetve egy dolog nem mindegy: hogy vajon emlékekkel megrakva mennyire lesz rugalmas az agyad? Képes-e teljesen újat befogadni? Netán a világképed megváltoztatni? Mennyi régi emléket és szilárdnak hitt kijelentést kell ehhez felülbírálnod?
Mert ez szintén nagyon fontos, ha szeretnél aktívan és otthonosan élni az AKKORI világban is.
Meg mondjuk az se nagyon mindegy, hogy emlékszel-e legalább pár dologra abból, ami 500 vagy 5000 éve történt veled. Mert igazából annyi az életed, amennyi a fejedben van. A többi már nem a te életed, hanem történelem.
Erre csak azt tudom mondani, hogy ez egyáltalán nem probléma szerintem.
30-40 év alatt annyit változik a világ, hogy elegendő az új emlékeket eltárolni.
Az agynak csak egy keretrendszer kell. A rendszeresen használt emlékek a hippocampus és a neokortex között pattognak nap mint nap. Pl mikor születtél, jobb v balkezes vagy, ki a feleséged stb. Ezek folyamatosan frissülnek és ép agy 5000 évig is fel tudná fogni a helyzetet szerintem, ha ép szövetileg, keringésileg, és a nem osztódó neuronokat, principális sejteket, oszcillációkért felelős sejteket (amiből pár ezer van pl némelyikből), interneuronokat stb újra tudjuk pótolni.
Ez az állapot egy jótékony Alzheimerre hasonlítana, ami 200 éves távlatban töröl, de a munkamemória épen marad.
A korral járó demencia és memóriavesztés pedig nem a rendszer betelése, hanem a keringés romlása, támogatószövet és a nem osztódö neuronok és kapcsolataik pusztulása. Új sejtek bevitelével ha integrálódnak, bámulatos sebességgel tudnának újra szinapszisokat és dendritfákat létrehozni.
...Na de ez erősen feltételezés, ahogy a 100-200 éves "kapacitás" is. Kb az agy 1%-át értjük, és a kérdések csak szaporodnak inkább. Még az egér agy is elképesztően komplex.
Az több száz évnyi élet kérdés szerintem még a mi életünkben is aktuális lehet. 10-15 év múlva már működhetnek az optogenetikai implantok (remélhetőleg a mi szabadalmaink alapján, pl látó chip) Bizonyos funkciók visszaállítása és akár a teljes idegrendszer életben tartása testen kívül.
A mi célunk az egereknek, kismajmoknak való Mátrix létrehozása, 3 éven belül. Jelenleg az interfész egy szoba méretű lézeres eszköz, 500-1500M Ft, kiolvasni és visszasugározni lehet az egér agyába az infót, egy ablakon keresztül... sejt és dendrit szinten... egérnél egyedi optikával az egész látókéregre lehet már kapcsolódni, és ha minden jól megy képes lesz eltájékozódni a Micetrixban :)
...de már ez is olyan bonyolult, hogy feltehetőleg ember nem is lesz képes megérteni mit csinál az agy és a látókéreg. Jelenleg 3-4 mesterséges neurhálós csoport és gépi tanulással foglalkozó kutatók fejlesztik a "dekódert". Ugyanis az ember már képtelen felfogni ezt a komplexitást. A dekódoló háló is ilyen 6 db Nvidia Titan V-n fog futni, a másik csoport 40 db Titan P-vel dolgozik...és van egy kínai szuperszámítógép, valami 1 millió ft a bérlése / hó, de lehet ez fejti meg a látást... Amúgy minden technika és szabadalom itt van Mo-n, szóval az egér Mátrix még valóság is lehet hamarosan. Ha ez megy akkor emlék implantáció, epilepszia gyógyászat és sok izgalmas project is menni fog, nagyobb állatokon is mert az egér kb sz.rt se lát :D MIT kollaboráció is lehet lesz, mert cserélnénk szabadalmakat.
Nagy álmom egy egér agy életbentartó berendezés, (agyszelet és retina simán megy pár napig) rákötve az egér Mátrixra. Onnan már csak meg kell győzni a milliárdosokat, hogy adjanak mondjuk 10 milliárd dollárt, ha 200 évig akarnak élni agyként.
Ha a rendszer működik egérnél 2-3 év múlva, 4-5 millió dollárból, akkor embernél is fog, 4-5 milliárdból, csak fel kell skálázni :D ha a halál utáni hibernációért fizetnek mint a gép... simán :D
Majd figyeljétek a híreket, hátha :D, Orbán se lőheti le, mert EU-s forrás
...de vissza a realitásba, egyelőre limitált a helyzet. Már az sikerült hogy az egyik lézerrel kiolvastunk az agyból, a másikkal meg stimuláltuk a sejteket és pittyegtek. Csak ott van a gebasz, hogy kb az agy 90% teljesen randomnak tűnő spontán mintázatokat produkál. Sokszor pont az az infó, ha megszűnik ez a spontán "idle" állapot, és kiélesedik a rendszer ha lát valamit az állat.
Tehát a technika már működik ki-be, csak fogalmunk sincs mit kéne belőni.
Pár %-nyi sejt viszont zseniális. A villogásuk hullámzása pontosan leírja mit lát az állat. Pl mozgó csíkokat... de hol vagyunk még a macskától pl :D ez a csíkérzékeny sejt vajon a macskára mit adna?
Kb kőkorszakban érezzük magunkat, annyira nem tudunk semmit az agyról.
Na meg ilyen, hogy a látókéreg ami az agy első látásért felelős kérge, aminek azt gobdolnád csak villogni kéne annak fényében amit lát az állat... áh nemcsak h alig reagál a sejtek pár %-a, hanem mindenféle bemenetet kap, pl hallókéregből. Saját mozgatókéreg.
Iszonyú bonyolult már az első lépés is. Tök sötétben ha megszólal valami hang, a látókéreg ahová a retina küldi az infót, felizzik. A hangra, vagy pl mozgásnál.
Pl egy egér Mátrixnál ki kellene találnunk, mégis mi a búbánatért küld és milyen infókat a hallás...
És akkor képzeljűk el az emberi agyat nem ilyen cseresznye méretű egéragyat. :D
#33, 34:
Tehát azt mondod, hogy az agy emlékeinek életben tartásával lehetséges lesz "örökké", vagy legalábbis nagyon-nagyon hosszú ideig élni? Logikus, hiszen az emlékeink vagyunk mi 100%-ban, tehát nem is kellene mondjuk az egész agyat átültetni, csak a memóriát.
Ez a technológia, ha tegyük fel, mostantól minden jól menne az elképzelések szerint, mikortól érhet el odáig, hogy akár az átlag ember is fizethessen érte, hogy a memória állományát "kimentsék".
Ajjj azt hittem, kapok 4 oldalnyi fekete lyukas diskurzust, erre a felét szétoffoljátok agyműködéssel -.-
A #7-es válaszban annyi rációt én azért látok (tudományosan), hogy tulajdonképpen külső megfigyelőként sosem élhetjük meg, hogy bármi, akárcsak el is érné az eseményhorizontot - nemhogy átlépné azt. Az anyag gyorsulásából adódó idődilatáció miatt végtelen időnek kellene eltelnie ahhoz, hogy ez bekövetkezzen.
Ezzel szemben viszont a részecske szemszögéből vizsgálva az eseményt az bizony áthalad a horizonton, amikor is abban a pillanatban végtelen idő el is telik hozzá képest a 'lyukon kívül.
Így félig-meddig végül is igaz, hogy sosem megy át rajta anyag.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!