Kedves szkeptikusok, valaki ki tudná nekem számolni ennek mekkora a valószínűsége?
Tegyük fel, hogy a Gízai nagy piramis véletlenszerű helyre épült a Földön. Mennyi az esélye annak, hogy a csúcsa 10 méteres pontossággal a fény terjedési sebessége által meghatározott szélességi körre esik (29.9792458)?
Ha jól tudom, a Föld forgástengelyét normálvektornak véve az így kapott síkhoz képest a szögeltérés a szélességi fok, tehát ezt nem lehet manipulálni.
A fénysebesség vákuumban adott.
A méter és a sec megegyezés alapján van, ezek szerint ezeket a mértékegységeket úgy választották, hogy a piramis GPS koordinátája "szép" legyen, vagy időszámításunk előtt több ezerrel ugyan ezeket használták?
Mekkora az esélye, hogy ez teljesen véletlen?
18) és egész Egyiptom területén egyetlen másik hely sincs ami erre alkalmas lett volna? És véletlenül pont ez a civilizáció jutott el olyan szintre, hogy ilyen szintű mérnöki munkába kezdjen?
De abban azért megegyezhetünk, hogy a piramist nem úgy építették, hogy egymásra hajigálták random emberek a köveket? Ezt egy pontos tervezési és szervezési munkának kellett megelőznie, a több ezer embert pontosan koordinálni kellett, mindenki pontosan tudta a dolgát.
Nem furcsa, hogy az egyiptomiak szinte mindenről feljeggyzést készítettek, kivéve azt, hogyan sikerült ezt a szervezési munkát véghez vinniük?
Nem logikus, hogy célja volt,és pontosan tudták mit csinálnak és hol?
Akkor a gízai nagy piramis matematikai szempontból is a világ egyik legnagyobb csodája.
Számoljunk egy picit, ezen a szélességi körön kb cos29°×40000km a kör hossza, ha úgy vesszük, hogy teljes eégészében szárazföld, az egy felső becslés, namost ahhoz hogy a csúcsa 10méter pontossággal a fénysebességnek megfelelő koordinátákra essen, az északi és a déli féltekén is egy egy 20 méteres sávban kell lennie, ez felső becslésként 0.875×40000×0.04=1400km2
A Földön lévő össz szárazföld, ahova egyik civilizáció valamit építhetett volna, 148939100km2, tehát annak az esélye, hogy az egyik a földön véletlenszerűen épített vmilye ebbe a sávba essen 0.00094%.
Oké vegyük figyelembe, hogy a Földön létrejött társadalmaknak több "legfigyelemreméltóbb" építménye is van. Ezért ha kiválasztjuk a stone hange, maja piramis, meg még 1000db hatalmas teljesítményt igénylő épületet, akkor is 1-(1-x)^1000=0.0093=0.93% az esélye, hogy valamelyik pont ebbe a zónába essen.
És azt ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a másik 1000 építmény közül igen kevéshez kellett több mint 5millió tonna követ megmozgatni..
Matematikai szemmel felcsillan az ember szeme egy ilyen fura véletlen hallatán, és minimum elgondolkozásra késztet.
A malajziai Iszlám Művészet Múzeuma egészen pontosan a 3,14159265359 szélességi körön fekszik. Azért ez is durva, nem?
Amúgy (a viccet félretéve) ajánlok egy linket, ezt értsd meg, ha már valószínűségekről beszélsz:
Még mindig nem pontosan oda mutat amit te mondasz.
Emellett az egész számolásod a véletlenszerűségen alapszik, miközben te magad állítod, hogy 5millió tonna kő kellett a piramisokhoz, ez csak ott megoldható ahol rendelkezésre áll 5 millió tonna kő, mivel az ókorról beszélünk ezért ennek az 5millió tonna kőnek a felszínen kell lennie. Azon belül is mészkőnek kell lennie mivel ebből épült, kell egy folyó ahol a faanyagot más szükséges dolgokat odajuttatják meg hogy lehessen élni az építkezés környékén, emellett alapból magas populáció kell tehát nagy birodalom mert sok ember kellett az építkezéshez és máris kijön, hogy lehet kb 3-4 civilizáció abban a korban ami ezt megtehette ebből az egyik az egyiptomi ahol mint már említettem lehetett vagy 5 helyszín ahol van ennyi bányászásra alkalmas mészkő és Gíza a Nílus mellett van atetejébe és van ott egy plató így nem kellett alapot ásni meg semmi csak kijelölni az épület széleit.
Azt hiszem, megint túl sok billentyűkoptatásba kerül a téma, pedig első oldalon megvolt a válasz, több kommentben is.
A fénysebességet és a földi koordinátát is olyan mértékegységekben veted össze, amelyek a piramisok építése után még minimum ezer évig nem léteztek. Sem a méter, sem a másodperc, sem a fokosztás nem létezett.
Igen, érdekes véletlen, hogy az utána kialakult mértékegységekkel egybeesik valami. De akkor sem lehet más, mint véletlen. hogyan illeszthettek volna BÁRMIT is az építészek nem létező mértékegységekhez?
A piramisok geometriai aránypárjainak illetve tájolásának vizsgálata értelmesebb dolog, mert az mértékegység-független. Az égtáj-beállítás csillagászati okai lehetnek jogos ötletek, hiszen az egyiptomi csillagászat elég magas szinten állt. De ebbe meg nem kell misztikumot belelátni ahhoz, hogy megmagyarázható legyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!