Ha egy légy repül egy repülőben, akkor a légynek érződik a súlya a repülő súlyán?
Ezen a kérdésen már Galilei is gondolkodott az 1600-as években, persze ő még hajót említett repülő helyett, és madarakat légy helyett. De a lényeg ugyanaz.
Amikor a repülő a léggyel a padlóján felszáll, a légy tömege természetesen hozzáadódik a gépéhez, amit fel kell emelni a levegőbe. Amikor a légy elrugaszkodik a már egyenletes sebességgel haladó repülő padlójától, akkor ezzel egy parányi erőhatást gyakorol a repülőre, ami elvileg picit lassítja a gépet, de ez kimutathatatlanul kicsi hatás. De amikor szálldos fel és alá, akkor már nincs erőhatás közte és a repülő között. Akkor lényegében együtt repül a repülővel, és ahhoz képest végez relatív mozgást. Ha a repülő fékez, akkor mivel nincs kontaktusban a léggyel, a légy nekicsapódhat a gép elülső falának, és pont ez az az erőhatás, ami a legyet is lelassítja.
Vagyis az utolsó mondatod megállapítása helyes volt.
Ugye zárt légterű repülőről beszélünk, ezen zárt térben repülő léggyel?
A légy, miközben repül, ugyebár másodpercenként x mennyiségű "álló" levegőt felgyorsít lefelé, ebből származik az ő tömegét fenntartó erő. Az a levegő halad a talaj felé, majd örvényeken át áttételesen vagy közvetlenül, de felfelé átforduló irányváltoztatása közben (mert persze a légy által lehajtott levegőnek a légy fölött lentről pótlódnia kell, tehát előbb-utóbb feláramlik) leadja azt a lefelé mutató erőkomponenst a repülő padlójának.
Konkrétan akármennyire is szétterítve, egy felületi nyomás eredő erőjeként, de a légy súlya ott van a padlón, ugyanúgy, mintha a légy gyalog mélázna repülés helyett.
Szóval, zárt rendszer eredő súlyáról beszélünk. Repülőstől, bezárt levegőstől, legyestől.
Ennek a súlya a repülő + a levegő + a légy súlya. Akár repül a légy, akár nem.
A kérdés második felére:
"Amikor a gép elkezd lassulni akkor gondolom a légy előre fog menni a gép belsejében ugyanis ő megtartja 900 km/h-ját mindaddig amíg a gép eleje ezt meg nem változtatja.."
Igen. A tehetetlenség valamennyire vinni fogja azt a legyet előre, ennek csak a beltér levegőjének légellenállása a légy előrehaladásával szemben áll kicsit ellen.
#4-es válaszomhoz hozzátennék valamit, hogy még tisztább legyen.
Képzelj a repülő belterében a levegő helyére egy medencét, tele vízzel és egy úszó fadarabot. A fa úszik a vízen, a felhajtóerő fenntartja. Ettől a darab fa súlya nem terhelné a repülőt? Dehogynem.
"A légy által okozott légörvénylések elég kis fluktuációt okoznak a levegőben, és nem a légy tömegétől, hanem a szárnycsapások erősségétől függenek."
Ha a legyünk egy magasságban repked, vagy legalábbis nem gyorsul sem fel- sem lefelé, akkor az általa keltett eredő erőhatásnak pontosan hogy a tömege és a grav. gyorsulás szorzata, vagyis az ő súlya lesz az értéke.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!