Mi a véleményetek erről?
ha a létezésünk Okát nem a teremtett világon belül keresed. Egyébként a kauzalitás az, amivel behatárolhatod a végső Okot, ha a világunkat okozatnak ismered el.
Evolucionista nézőpontból mindenképpen paradoxon marad.
Én egyetértek a kérdezővel!
Mi az hogy megállni az egyik oknál és Istennek nevezni?
Úgy írod, mintha valami hülyeség lenne, pedig egyértelmű,
hogy Ő általa lett minden.
És erre remélem hamarosan mindenki rájön.
Rossz hírem van, ez az érvelés már nyolcszáz éves (úgy tudom Albertus Magnus hozta fel először) és időközben ment ki a divatból :)
Azzal az érvvel, hogy az univerzumon kívül nem érvényesek a mi fizikai/logikai törvényeink, minden igazolható. Mondhatom azt, hogy a Big Bang előtti szingularitásban nem érvényes az energiamegmaradás elve és máris megoldódott a probléma, hogy látszólag a semmiből keletkezett a világ. És akkor nem kell magyaráznom egy eléggé bonyolult Isten létét. Na de azért joggal elvárnál ehhez egy kis bizonyítást, szóval én is elvárom tőled annak a bizonyítását hogy Istennek miért nincs oka. Lehet hogy Isten is egy hosszú oksági láncolat végén van. Vagy az oksági elv az univerzumon belül sem általánosan érvényes, csak itt nálunk. Elméleteket a végtelenségig lehet gyártani, nyolcszáz év filozófiája már rájött, hogy Istent nem lehet logikailag bizonyítani.
Ez csak abban az esetben lenne igaz, ha a "személyes élőlény" magasabb rendű lenne, mint a "személytelen anyag".
Tehát először deklaráld, hogy mit értesz a "személyes élőlény" és a "személytelen anyag" fogalmakon, majd bizonyítsd be, hogy előbbi "magasabb rendű" mint utóbbi. Ha ez sikerül, akkor elfilózhatunk magán a kérdésed értelmén is.
"a kauzalitás kizárja, hogy az okozat magasabb rendű legyen, mint az ok!"
Csakhogy nem zárja ki.
Vagy mondanál egy okot, ami miatt kizárja?
Amúgy mitől "magasabb rendű" az egyik történés, mint a másik?
És milyen alapon?
Azért vagyunk itt, van anyag, telik az idő, mert másképpen nem tudnád feltenni a kérdést.
A kauzalitás meg miért zárná ki az okozat 'magasabb' rendűségét? Az evolúciónak jól megmagyarázható oka van, és az ellenkezője történik amit te állítasz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!