Általában a matematikusok vagy a fizikusok okosabbak?
Egyébként Richard Feynman, Nobel-díjas fizikus, legenda, a kvantum-színdinamika egyik lefektetője. És kb 125-ös IQ-val rendelkezett. Ami persze, szigorúan nézve átlag feletti, de nem feltétlen kvantumfizikai Nobel-díjra számítanánk tőle. És mégis. Szóval valahogy ennyit az IQ-ról.
@39
Nem, az IQ részben nem adottság, mivel az IQ olyasmi, amit tesztekkel mérnek, ergo a tesztekre való készüléssel, gyakorlással feljebb tornázható. De gyanítom, hogy általában véve is az absztrakt matematikai gondolkodás elsajátítása révén javítható, tehát az, akit érdekel a matematikai és fizika, már pusztán attól, hogy rendszeresen ilyen témákon töri az agyát, fejleszti a problémamegoldó-képességét, ezáltal az IQ-ját is.
Ráadásul az IQ-t igen nagy mértékben meghatározza a nevelés is - lásd pl. a sakkozó Polgár-lányokat. Annak, aki ingergazdag, önálló gondolkodásra, tapasztalatszerzésre építő közegben nevelkedik fel, ahol a szülők maguk is magasan képzett, tájékozott, okos emberek, nagyobb eséllyel lesz ő maga is az átlagnál okosabb.
A testmagasságodon viszont nem tudsz változtatni, az genetikailag meghatározott.
Jó, akkor most mégis rászánok egy kis időt a dologra, mert már nem bírom olvasni ezt a sok, szépen fogalmazva, baromságot!
Az öröklődés lehet minőségi és mennyiségi. Az intelligencia az utóbbi kategóriába tartozik. Alapvetően genetikailag meghatározott az értéke, szerencsére, amennyiben ingergazdag környezetben nevelkedik a kisgyermek, megfelelően táplálják, sokat játszanak vele, akkor akár 20-30%-kal is megnőhet az intelligenciája. Ideális környezeti impulzusok segítségével 10-20 értékkel változhat, de azok hiányával ugyanannyit csökkenhet is. A jelenlegi tudományos álláspont szerint az IQ maximálisan 16-17 évés korig befolyásolható, utána biológiailag nem lehetséges, hiszen a prefrontális cortex neuroncsoportjai addigra befejezik növekedésüket. Bár elméletileg létezik neuroplaszticitás, az idegsejtek önmagukban nem regenerálódnak, ezért van az, hogy az agyvérzés szövődményei gyógyíthatatlanok, vagy csak korlátozottan befolyásolhatók.
Az intelligencia egy olyan drive, vagy motor, ami nemcsak tárolja az információkat, adatokat, hanem meghatározza a feldolgozásuk sebességét. Magyarul, bármennyi információt felhalmozhatunk, de a drive-on múlik, hogy mit kezdünk velük. Ez lenne az absztrakciós gondolkodás lényege, ami egyértelműen IQ-függő.
Mi a különbség 100-110, 120-130, 140-150, 150-160 IQ között?
100-110: normálisan meg tud küzdeni a hétköznapi nehézségekkel, önálló, de viszonylag mégis befolyásolható mások által. Az érzelmek nagyon meghatározó szerepet kapnak úgy általánosságban, de főleg a döntéshozatal során.
120-130: különösebb nehézség nélkül elvégzik az egyetemet, sokrétű az érdeklődésük, rendelkeznek kritikus gondolkodással, érzelmesek, de közben racionálisak is.
140-150: általában ők dominálnak az orvosin, komolyabb műszaki egyetemeken, a tudományos szférában kiemelkedően teljesíthetnek. Racionálisak és pragmatikusak, az érzelmek kevésbé hangsúlyosak, a kutatásokban sikereket érhetnek el.
150-160 és feljebb: géniuszok, az érzelmek már szinte nem relevánsak. Olyan összefüggéseket is észrevesznek, amelyeket eddig korábban senki soha nem vélt felfedezni. Az általános evidenciákat, kijelentéseket képesek olyan kisebb egységekre bontani, hogy elérhetővé válnak az eddig ismeretlen összefüggések. Belőlük lesznek a világhírű CEO-k, feltalálok (Steve Jobs, Da Vinci, Bill Gates, Newton). Ők azok, akik feltalálnak új, életmentő sebészeti technikákat, megoldanak számos matematikai problémát, és zseniális kérdéseket tesznek fel.
Amikor azt írom, hogy a logikus gondolkodás felülmúlja az érzelmeket, nem arra gondolok, hogy azok az emberek érzelemmentesek/érzéketlenek, hanem mivel már azonnal látják a megoldást valamilyen problémára, ezért már nem szükséges az érzelmi kiélés. Akik csak később látják meg az összefüggéseket, azok először az érzelmeiket élik ki, nyilvánvalóan.
Azért megemlíthető 130 felett pár negatívum is. Például nehezebb a kommunikáció, ennek következtében pedig gyakoribb az izoláció, hiszen frusztráló lehet úgy beszélgetni egy 130 feletti IQ-val, hogy ő azokat a megoldásokat is látja, amelyeken más még problémázik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!