Csak nekem van olyan érzésem, hogy hibás ez a levezetés, vagy ez valóban rosszul van levezetve? (EPR-paradoxon)

Rajzold le magadnak és könnyebben érthető lesz.

Az első részecskén megmértük a z spint. Mondjuk "-"

Tehát Z1="-"

Megmérjük a második részecske x irányú spinjét:

X2="+"

ekkor tudjuk hogy az X1 ellentéte az X2-nek.

DE!

"...a második részecske x irányú spinje nem lehet ellentéte az első részecske mérések előtti spinjének, (ide ki lehetne írni hogy x de felesleges) mert akkor az első részecske mindkét iránybeli spinjét ismernénk..."

Elvileg tudnunk kéne hogy

X1="-"

Z1="-" De nem tudjuk mert a z irányú mérés valahogy beleszólt mindkét részecske x irányú spinjébe.

Az alapkérdés, hogy van-e korreláció a két részecske spin polarizációja között. A z-z kísérletben, ha az egyik részecske a detektáláskor ½ állapotba kerül, akkor a másik -½ lesz, ha van korreláció. Ezt egy méréssorozat döntheti el, mert az egyedi mérésnél véletlennek is lehet, hogy a két részecske éppen ellentétesen polarizált. Aspen kísérlete ezt a korrelációt meg is találta. A z-x kísérletben más a helyzet, mert ekkor a kvantummechanika szerint kizárható a korreláció. Ezért jelentősége csak a z-z kísérletnek van, a kérdés az, hogyan értelmezzük a kísérletileg megfigyelt korrelációt? Ez valamilyen rejtett paraméternek köszönhető EPR szerint, a ma elfogadott elmélet viszont összefonódott részecske állapotnak tulajdonítja, mert egyébként csak a fénysebességnél gyorsabb kölcsönhatás magyarázhatná a korrelációt.

Itt lép be a képbe a Bell egyenlőtlenség, aki azt akarta kizárni, hogy létezhet olyan rejtett paraméter, amelyik determinisztikussá teheti a mikro folyamatokat. Kimutatta, hogy a kvantummechanikával ellenkezne az olyan rejtett paraméter, amelyik egyidejűleg definiálná a spin polarizációt a részecske keletkezésekor és mérésekor is. Ez valóban így van, de véleményem szerint nincs szükség erre a szigorú megszorításra a mikro folyamatok determinisztikussága miatt. Elég csak annyit megkövetelni, hogy a két részecske polarizációja ELLENTÉTES legyen mind a képződéskor, mind a detektáláskor. Ez tehát nem jelenti azt, hogy eleve ismernünk kellene a polarizációt, így nem kerülünk szembe a kvantummechanikával. A polarizációt elvben meghatározza a hullámfüggvény fázisa, amit azonban nem ismerünk. Ebből fakad a mérés véletlenszerű kimenetele.

Amíg a részecske nem kerül kölcsönhatásba a mérőberendezéssel számára az irány „fiktív”, ezt az irányt csak mi tudjuk, mert a makroszkopikus berendezéstől érkező fotonok miatt tudjuk, hogy mi a „z” irány. Tehát a z irányú polarizációt azért tudjuk meghatározni, mert összevetjük a berendezéstől érkezett sok információt a mért részecskétől származótól. Ezt az összevetést nem tesszük meg a részecske kibocsátásakor, ezért ugyan van valamilyen fázisa a hullámfüggvénynek, de még elvben sincs lehetőség ezt a z iránnyal összevetni mindaddig, amíg a részecskét nem detektáltuk a mérőberendezésben. Más szóval az iránynak csak ott és addig van értelme, amikor a kölcsönhatás létre jön. A kölcsönhatásmentes fázisban a részecske számára nem létezik valódi irány, ekkor az irány csupán egy általunk bevezetett matematikai eszköz. Ezt veszi figyelembe a kvantummechanika, amikor használja a valószínűségi amplitúdó fogalmát és például egyforma valószínűséget rendel minden irányhoz, amikor leírja a fotonok gömbszimmetrikus terjedését. Az itt leírt gondolatok részletes kifejtésre kerülnek a”A fizika kalnadja.blog.hu” két bejegyzésében