Evolúciós tekintetben a nők feladata blokkolni a hibás gének továbbörökítését?
9
Köszi elolvastam. Tehát akkor is kínlódtak a férfiak, míg a férfiak egy szűk köre dugta az összes nőt. Szerintem manapság is afelé tartunk mert a nőknek szabad kezet adtak a párválasztásban és nem hajlandók beérni kevéssel/átlagossal, így ugyanez a DNS selejtezés végbe fog menni erőszakmentesen. Ugyanis a nők inkább nem vállalnak gyereket, ha nem jön össze a megfelelő partner (külsőleg, pénzügyileg) és ha esetleg vállalnak is a párjuk nem megfelelő a spermadonortól (alfahímtől) a férj tudta nélkül. Aztán csodálkozik majd a férj, hogy a gyerek nem hasonlít rá.
Szerintem a nőknél ez a génselejtezés nagyon erős funkció. A pasik többségének nyilván nem kellemes ezt tudomásul vennie, de fogjuk rá, hogy a nők sem tehetnek róla, pusztán ösztöneik szerint élnek.
10
"Ha az utód neveléstét csak a két szülő együtt tudja elvégezni, akkor a hím rátermettsége nagyon csökken, ha csak a szexel foglalkozik."
Igen ez igaz, ezért figyelhető meg nyugati, még liberálisabb és még feministább kultúrákban, hogy a nő teherbe ejteti magát egy alfával aztán keres egy bétát és felnevelteti, eltartatja vele a gyereket. Ismeretségi körömben is van 3 ilyen eset (ez mondjuk Magyarországon).
"Mondjuk utóbbi a férfiak esetében is igaz. Vagy neked talán minden hölgy egyformán tetszik?"
Nem, de nyilván nem kövezhet meg senki azért mert pusztán evolúciós és biológiai szerepemnek szeretnék eleget tenni. :) Ez kötelesség.
13
Írtam, a nők sajnos elfogultak e tekintetben. Ezért is várom elsősorban más férfiak véleményét. Nincs tudományosabb téma mint a természetes szelekció és fajfenntartás :)
7
"Na, nem csak a nőket sikerült általánosítani, de a férfiakat is. Csak azért, mert te, meg a matyizós köröd mindent dugna, még nem lesz mindenki ilyen."
Miért, arra számítottál, hogy ez egy nő-férfi adok-kapok lesz? :) Hát ki kell ábrándítsalak, mert egy jó támadási felülettől fosztottalak meg.
"Ez a megtermékenyítős teória már ott bukik, hogy az emberek utódja folyamatos gondoskodást igényel. Nem a szavannán vagyunk, ahol a "nőstény" kipottyantja az utódot és az szalad magától."
Ez semmit nem változtat azon, hogy úgyszint állatok vagyunk és a legtöbb funkcióink még mindig ösztönszinten zajlanak és a tudatosság csak oly ritkán tud ebbe beleszólni.
"Mindenki olyan emberrel szeret utódot vállalni, akit megfelelőnek talál az anya vagy apa szerepre."
Igen, a nők a férfiak 10%-val, a férfiak meg a nők 60-70%-val.
"Az élvezetből szexelés egy egészen más kategória és a nő sem feltétlenül a gyerekei apját látja a szexpartnerében, csak egy kalandot."
Tegyünk különbséget biológiai apa és nevelőapa között. Mert a kettő nem ugyanaz. Lehet, hogy a nő biológiai apát lát valakiben, de a nevelőapát másban látja meg ezért mindkettőt fel fogja használni az utódnemzés és felnevelés megvalósításában.
"Te valószínűleg nem vagy vonzó se szexpartnerként, se potenciális apaként. Elég idiótán gondolkodsz és a mindig mást hibáztató személyiségeddel nem is csodálom."
Nem valószínű hanem egész biztos :)
#14
Öööö... Hogy extrém példát mondjak, amikor például háborúkban férfiak megerőszakolnak nőket, akkor is "evolúciós és biológiai" szerepüknek tesznek eleget????
Amúgy összegezve az előző válaszomat: az valóban igaz, hogy a hímek (férfiak) között sokkal nagyobb szokott lenni a különbség az utódszámban, mint a nőstények (hölgyek) között. Erre az állatvilágból is ismert számos példa, és az emberiség történetéből is (ahogy a 9. válaszoló linkje mutatja). De ez nem jelenti azt, hogy a nők szerepe lenne a szelekció. Ezzel az erővel a férfiaknak is lehet ez a "szerepe", hiszen amelyik férfi ügyesebb/erősebb/sikeresebb, annak több utódja lesz.
(Vagy nem. Ha a gazdagságot tekintjük sikerességnek, akkor nagyon sok társadalomban azt figyelhetjük meg manapság, hogy minél gazdagabbak az emberek, annál kevesebb gyerekük van átlagosan. Az evolúcióbiológia nagyon fontos hátteret ad az emberi viselkedés megértéséhez, de egy az egyben alkalmazni - ráadásul leegyszerűsítve - az emberi társadalmakra elég értelmetlen eredményeket adhat.)
nagyon megsértődhettél arra a nőre aki elutasított, ha még mindig itt vergődsz
javaslom nézd meg a Taxi sofőr című klasszikust Robert De Niro főszereplésével
talán tanulsz belőle (vagy nem)
19
Ugyan, ha egy nő utasított volna el nem itt lennék, hanem egy másik nő karjaiban :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!