A kapitalizmus és a kommunizmus megjelenése törvényszerű egy civilizációnál, ami eléri az Ipari Forradalom fejlettségi szintjén?

Marx bácsi szerint igen. A marxizmus történelemszemléletének középpontjában egyfajta teleológia-elv áll – végső soron a marxista történetírás (egy egészen kicsit talán leegyszerűsítve) azt gondolja, hogy a történelem egy logikus és kiszámítható folyamat, amelynek szükségszerű végpontja a kommunista világállapot.

A probléma ott kezdődik, hogy a történelem nem finom fiú (vagy úrinő, konceptualizáld ahogy jólesik), úgyhogy csúnyán kitolt Marx bácsival: a kapitalista berendezkedést elsöpörni hivatott második forradalom (ebben a rendszerben két szükségszerű forradalom van: a polgári és a szocialista/kommunista, amely, mondja Marx bácsi, majd szépen megoldja a problémákat, amelyeket az előző garnitúra „kudarca” kitermelt) nagyon nem úgy sült el, ahogy Marx bácsi elképzelte, és nem mondanám sikeres projektnek. Arról mindmáig vitatkoznak, hogy a nagyoktóberi et al. végeredménye kommunizmus volt-e vagy sem (szerintem igen, de ez itt mellékes); azt viszont kevesen vitatják, hogy kudarcos kísérlet volt, így vagy úgy. Marx bácsi ráadásul ott is felsült, hogy egyirányúként próbálta leírni a történelmet, és súlyosan alábecsülte az ún. ellenforradalmak potenciálját. Kapitalizmusból működő kommunizmust (ha van ilyen (szerintem nincs, de ez itt mellékes)) még senki nem csinált. Teokráciát vagy teokratikus „feudalizmust” viszont.... Na erre mind tudunk egy-két példát.

Na de. Hogy ne csak a dolog elméleti hátterét boncolgassam (vagyis azt, hogy valóban szükségszerű e egyik vagy másik ideológia felbukkanása (szerintem nem, l. egyebek mellett fent)), hanem konkrétabban a kérdésedre is válaszoljak (ha jól sejtem a szűkítés az ipari forradalommal itt lényeges), nos a válaszom nem, nem törvényszerű. Ha a logika felől közelítjük a kérdést, és nem a logikát hajlítjuk a kívánt válaszhoz, azt fogjuk látni, hogy egy adott oknak jóformán sosem csak egy lehetséges okozata van. Rendben, végbemegy az ipari forradalom. Na de aztán? Mi van, ha a géprombolók győznek, és a folyamatot visszafordítják, vagy legalábbis mérsékelik a lendületét? Mi van, ha az uralkodó osztálynak sikerül kihasználnia az új technológiából adódó előnyöket, és a polgári forradalmak elmaradnak vagy leverik őket? Ha a maga komplexitásában nézzük a két ideológiát, összességében az embernek nincs természetes hajlama sem arra, hogy kommunistának álljon, sem arra, hogy kapitalistának, sem arra, hogy kommunistának álljon, az emberi kultúra saját kis evolúciója pedig nem annyira kiszámítható, hogy ennyire konkrét szinten szükségszerű legyen egy-egy ennyire komplex fejlemény.

Az, hogy így alakult az európai történelem, nagyon soktényezős és komplex folyamat. Annyi mindenesetre biztos, hogy a történelemben mindig is voltak elnyomó és elnyomott rétegek, ez szerintem minden civilizációra jellemző. Következésképpen, akárhová telepíted az emberek egy csoportját, előbb-utóbb kialakul ez a társadalmi rétegződés, és ha rájuk nézel évek múlva, azt látod, hogy egyesek henyélnek és irányítanak (a kisebbség), a többség pedig gürcöl nekik. De ezt még egy iskolai osztályteremben is meg lehet csodálni a gyerekek között.

Nyilván időnként ez a helyzet feszültséghez vezet, az elnyomott többség "öntudatra ébred" és lezajlik egy lázadás (rabszolgafelkelés, parasztlázadás, forradalom, proletárforradalom, sztrájk stb.), aminek során vagy az elnyomók győznek és megszilárdítják a hatalmukat, vagy az elnyomottak, és akkor új rend épül fel, de ebből ismét csak egy új uralkodóréteg születik csak más köntösbe bújtatva. Ez jellemzi az emberiség egész történelmét, ilyen értelemben igaza volt Marxnak, ha sokminden másban nem is, és azt is ki kell kötni, hogy ez azért eléggé sarkos történelemszemlélet, mert a valóságban bonyolultabb és komplexebb ez ennél.

Úgyhogy igazából felesleges a kérdésed, mert emberi univerzálé az, amit firtatsz. Az egyenlőség társadalma nagyon ritka és ha sikerül is megvalósítani, rövid ideig tart és kevés helyen van/volt ilyen, ahol ténylegesen működik is.

Egyébként arra, hogy konkrétan a kommunizmus eszméje jelenne-e meg egy akármilyen bolygón, ahol emberek vannak, nehéz válaszolni. Az biztos, hogy már a kommunizmus előtt léteztek olyan írások és elméletek, amik a társadalmi egyenlőséggel foglalkoztak és ideális társadalmat képzeltek el, ez már a 16. századtól kezdve foglalkoztatott egyeseket, tehát "kommunisztikus" eszmék korábban is voltak, feudális keretek között is, gondolok itt egyes radikális protestáns vallási irányzatokra (de még korábbi középkori eretnek tanokra is akár), vagy az utópiák szerzőire stb.). Ezekkel szerintem a kommunizmus eszméje rokonságban van.

Amennyiben az ember ott ugyanolyan lenne, mint itt, akkor biztos, hogy lenne olyan társadalmi forma, ami az ember milyenségét veszi alapul, meg olyan is, ami egy idealizált kép alapján ezzel nem foglalkozik.

Az ember alapvetően olyan lény, akinél a magánérdek magasabb prioritást képvisel, mint a közérdek. Ezért csak olyan társadalom tud hosszan működőképes lenni, ami az egyén magánérdekére alapul.

Ha az lett volna a kérdés, hogy milyen társadalmi formát hozna létre egy értelmessé váló hangya-, termesz- vagy méhfaj, biztosan nem ez lenne az eredmény. A genetikailag bevésett közérdek ott létrehozhatna egy kommunisztikus matriarchális diktatúrát, ami sokezer évig megmaradna és prosperálna.

Vannak törvényszerűségek a történelemben, a civilizációk spirálisa kikényszeríti a fejlődést, vagy bukást hozhat.

Általában a legnagyobb probléma az adott kor színvonalán a túlnépesedés, ez megroppantja azt az államot gazdaságilag, aminek a politikai, katonai következményei elkerülhetetlenek.

A Római Birodalom összeomlása is részben ennek köszönhető, de konkrétan a kapitalizmus kialakulása előtti éra, az Anciem Regime is pontosan elemezhető okok miatt bukott meg, amibe beletartozik a demográfiai robbanás.

Az Újvilágból behurcolt nagy energiatartalmú növények elterjedése volt ennek az oka, a kialakuló polgárság, amely társadalmi változásokat sürgetett, az állandósuló infláció, mert a kor termelési viszonyai, ami a feudalizmuson nyugodott, nem volt képes megtermelni az árut a növekvő népességnek.

Mindenhol erősödött a hatalom központosítására tett törekvés és egyre, másra hozták a gazdasági, pénzügyi rendeleteket, de ezzel nem lehetett növelni a termelést, így a Nagy Francia Forradalomnak ki kellett törnie, véget vetve a régi rendnek és a kapitalizmus korának el kellett jönnie.

A kezdeti vadkapitalizmus, a szociális helyzetet szinte teljesen figyelmen kívül hagyva óhatatlanul kitermelte a legszegényebb réteg, a proletárság válságát, amely a részleges szabadságot ugyan elérte, de sokat vesztett korábbi helyzetéből, ugyanis a rabszolgát a tulajdonosa etette, ruházta, ellátta és a jobbágyok is kaptak kiszolgáltatott helyzetük kompenzálásaként bizonyos törődést földesuraiktól, illetve társaiktól, de a korai szabad versenyes kapitalizmus a munkabéren kívül szinte semmit sem adott és a növekvő kizsákmányolás, ami a nagyobb haszon szerzésére való törekvésből fakadt, ellehetetlenítette a termelő réteg helyzetét.

Marx és Engels csak kifejtették a problémát, amit mindenki tapasztalt, továbbá mások is próbálkoztak a humanista mozgalmakkal, még az egyház egyes képviselői is, pl. Thomas Moor az Utopiájával, vagy Savonarola a Krisztus Királysága bevezetésével és az, hogy mennyire elterjedt a szocialista gondolatok támogatása, bizonyítja a szükségességüket.

A 19. század végén és a 20. elején a legtöbb haladó gondolkodású ember, művészek, politikusok, közemberek, szocialisták voltak, vagy komolyan vonzódtak annak egyes elemeihez, de a kapitalizmus merevsége folytán a szociális helyzeten nem lehetett változtatni, pedig érezhetően nagy igény volt rá, pl. Párizsi kommün, és fennmaradása csak olyan országban volt lehetséges, mint Oroszország, amely hatalmas erőforrásai végett az egész világ ellenében is talpon tudott maradni, de egyúttal a saját geopolitikai helyzete miatt a szocializmus megvalósítására tett kísérletre is rányomta a bélyeget, kitermelte az anomáliákat, rámutatott a hiányosságokra, a működésképtelenségre.

Valójában egy államkapitalizmus lett a szocializmusból, most eltekintve a diktatúra kialakulása miatti válságról, amely a demokrácia megszűnésével alaposan korlátozta az emberi szabadságot, gazdasági nehézségeket is okozott, egyrészt mert az állam nem jó gazda, másrészt a konkurenciaharc, a verseny hiánya is lelassította a fejlődést, amit az anyagi érdekeltség elmaradása is tovább súlyosbított.

Igen, ezek törvényszerűek, a változás kikényszerítésére mindig szükséges eljutni egy mélypontra, hiszen a változást akarók számának sokkal többnek kell lennie, mint az azt megőrzőké és minden társadalmi rendben voltak olyan törekvések, amik a jelentkező problémák megoldását szorgalmazták és ezt csak olyan azoknál hatalmasabb erő győzheti le, mint mondjuk a népességrobbanás a kor adott színvonalán.

Mostanra olyan erők is színre jutnak, mint a globalizáció, a környezetvédelem, hiszen rá kellett döbbennünk, hogy az egész emberi civilizáció fennmaradása immár a tét, most már nem csupán egyes régió helyzetét teszi lehetetlenné a demográfiai válság és a többi probléma, hanem az egész Föld környezete válhat katasztrofálissá és itt már nem csupán a társadalmi rendszer a felelős, hanem egész életformánk.

A globalitáson van a hangsúly, mert például az éghajlat is globális, vagy más, az egész bolygót érintő káros jelenségek következhetnek be, ha nem teszünk ellene semmit, megkeresve a legjobb társadalmi rendet, vagy annak módszereit a követelményekhez kellene igazítani és hatékony választ adni a kihívásokra.