Globális erőforrásaink tetemesek. Csak azt nem tehetjük meg, amit nem akarunk. Eljön e az idő, mikor nemzeti, vallási, s egyéb ostoba nézeteinket félredobva, egy nemzet, egy nép leszünk, s felvirágoztatjuk ezt a bolygót mindenki örömére?

Csak a saját véleményemet írhatom, de szerintem az élet is pontosan olyan fizikai (és abból következően kémiai) folyamatok szükségszerű eredménye, mint a csillagok működése. Az értelem az anyag egy igen magas szintű szervezettségének a következménye, de attól még nem felsőbbrendű az Univerzum törvényeinél. Talán paradoxonnak tűnik, de amikor a saját létünkön töprengünk, akkor is a természet törvényei szerint működünk.

Kétféle módon közelíthetjük saját magunkat. A humán megközelítés tuképpen a filozófia, tehát a létünk értelme emberi szemszögből, hogy mi a célunk életünk során, mik a motivációink, stb. A másik a természeti, nyers megközelítés, miszerint valóban nincs konkrét célunk, inkább csak a fennmaradás, mint evolúciós kényszer. De ez is alá van rendelve a természet törvényeinek, és azon belül az élővilág egyensúlyának. Durván fogalmazva, ha túlszaporodunk, vagy túlságosan megváltoztatjuk a környezetünket, akkor a természet ezt visszafogni "igyekszik" (nem tudatosan persze).

Amikor azt írod, hogy békésen, összefogva építsük a közös társadalmunkat, akkor az sajnos ellentmond a természetnek. Emberi ésszel persze erre kell törekedni, de nekem az a gyanúm, hogy ez hosszú távon lehetetlen. Évmilliárdos keresztet cipelünk, az állandó küzdelem örökségét. Emiatt lehetünk egyáltalán most itt. Ettől nem megszabadulni kell, hanem felismerni és megtanulni kontrollálni, együtt élni vele. Soha nem fogunk tudni kiirtani magunkból minden agressziót, de erősíthetjük az empátiát és a környezet-tudatosságot, tehát hogy mi a helyünk az élővilágban.