A nem vallásosak szerint az embernek nincs is igazából szabad akarata, hanem egy automata, akinek minden viselkedését és gondolatát 100%-ban csak az adottsága majd a környezete (a körülötte levő természet, emberek, könyvek, erőforrások) irányítja?

"javítsatok ki ha nem így van, mert nem értem."

#50-ben pont ezt tettem, de tényleg nem érted. :D

Tartok tőle, neki nem az a célja, hogy ezt megértse.

Vagy lehet, hogy már régen érti.

Nem akarok végigolvasni 6 oldalnyi vitát, ezért csak leírom a véleményemet:

Mivel valamennyire ateista vagyok, ezért erősen úgy gondolom, hogy a viselkedésünk, gondolataink, általunk létrehozott műalkotások is reakciók a környezetünkre. Elég felkavaró, igaz, de vannak olyan műalkotások, amik gyönyörűek, és mondjuk egy érzelmet személyesítenek meg. Esetleg színekkel. Ha neked a bánatról a szürke szín jut eszedbe, akkor ha meg akarod festeni, nem fogsz egy színpompás, vidám képet készíteni, mert az agyad a bánatot, mint egy hormonális szintű állapotot, a szürke színnel, azaz egy érzékszerved által alkotott képpel köti össze.

Sokak szerint elveszi a dolgok varázsát, ha ilyen tudományosan írjuk le őket, de szerintem nem. Főleg ha azt a nézetet vallod, hogy Isten nem egy személy, hanem maga a nagy egész, amiben élünk.

Talán egy jó érv lehet még emellett, hogy ha például álmodunk (amikor a fantáziánk nem ismer határokat), akkor mindig olyan dolgokat álmodunk, amiket már tapasztaltunk. Érzem a sok felhorkanást a gépek mögött, de nem azt akarom ezzel mondani, hogy az ember nem tud lilát fingó unikornisokat álmodni, vagy esetleg esernyővel ugráló tirexeket, igenis tud.

De tedd fel a kérdést, hogy honnan ismered fel azt, hogy például egy dinoszaurusz van az orrod előtt rózsaszín esernyővel. Azért, mert már láttad valahol. TV-ben, ismeretterjesztő könyvekben, vagy a haverod rajzolta a füzetedbe fizikaórán. Az meg már, hogy hogyan kerül az esernyő a kezébe már az agyad dolga. Itt kezdődik a fantázia, hogy hogyan kötöd össze a képeket, érzelmeket, stb. És igen apró mozaikokból rakhatja össze az agyad, de ez az agysejtjeid közötti kapcsolatoktól, elhelyezkedésektől függ.

Meg például, ha találkozol egy új tárggyal, amivel még sosem, akkor hogyan találod ki, hogy mire használod? Ez is fantázia, és mondhatjuk, hogy önálló gondolataid születnek. De valójában az ősember egy éles kőről azért tudta, hogy lehet vele ölni, mert látta, hogy éles, és korábban egy ugyanilyen alakú (éles) tárggyal már megvágta magát. Vannak persze előre belénk kódolódott ösztönös viselkedések, például az, hogy egy csecsemő mit kezd életében először egy játékkal, meg ilyenek, de hadd ne menjek bele, mert még hosszabb.

DE szerencsére, amikor ilyen kérdés van és azt hiszik, hogy a tudomány mindig csak ilyen radikális nézeteket oszt, akkor jön képbe a kvantummechanika, sejtszinten szerintem már működhet. A lényege, hogy a világban sok minden (apró méretekben persze) a véletlenen múlik. Nincs képlet egy eseményre, csak a valószínűségét adja meg. Itt már bejön a képbe, hogy mi irányítja a véletleneket, szóval nincs lezárva ez még a tudomány részéről sem.