Mi az a szabad bölcsészet?
Teljesen véletlenül akadtam erre a kérdésre, és habár általában szeretek kívül maradni az ilyen vitákon, szeretném megjegyezni azt, hogy az emberek nagy többsége nincs tisztában azzal, miért is fontos/jelentős ez a szak, és hogy mi az, csak megy a meki asszociáció (ami már alapjáraton szerintem rettentő gáz).
Először is azért, mert a szak szakirányokra bomlik (szóval olyan alapjáraton NEM LÉTEZIK, hogy szabad bölcsész, hanem azon belül: filozófus, esztéta, filmes, kommunikátor - kom. és média - megjegyzem, még mindig a médiának van a legnagyobb hatalma - , művészettörténész).
A filozófia mitől is jelentős? Nos, szerintem a nagy mérnökök és egyéb hasonló szakok fellengzős hallgatói igencsak elfelejtették, mit tanultak fizikán és kémián az általános iskolában. Ugyanis, a filozófusok voltak, akik feltaláltak olyan dolgokat, amik mind a tudomány javára váltak és alapjait fektették le (lásd: Arisztotelész, akit mindenki ismer feltehetőleg). Aki nem gondolkodik, az lehet akár mérnök, akár orvos, akár atomfizikus, de nem fog előrébb haladni, és ti kedves nagydumások, nagyon úgy tűnik, hogy nem gondolkodtok, csak a monoton x a négyzetent magoljátok a hűvös szobátokban és ahelyett, hogy tudnátok, mi a franc van, úsztok az árral döglött halként és ha épp nem az ikszanégyzetent magoljátok, facebookon olvassátok azokat a kész tényeket, amiket nem ti állítotok, hanem a sok birka, és ti meg elhiszitek anélkül, hogy egy percre is megállnátok: ez most valóban így van?!
Annyira ellustult a feneketek, hogy elfogadtok mindent, és az ikszanégyzeten kivételével nem tudjátok megerőltetni azt az eszeveszett nagy tudással bíró agyatokat.
"Ha ismernéd a BTK-s szakok hierarchiáját, akkor tudnád, hogy a politológia majdnemhogy ugyanaz a legalja, lébecolós kamuszarság, mint ez a szabad bölcsőde. Na, jó talán eggyel fentebb van a táplálékláncban, de tényleg csak eggyel. Idegen nyelvszakosként kikérem magamnak, hogy a komoly szakok közt emlegesd akár a pol.-t akár a törit. Van egy magyar-pol szakos ismerősöm, ő maga mondta egyszer, hogy a polt hobbiból csinálja, ő is röhög rajta."
Erre szeretnék reagálni, mint politológus hallgató...
1. Nem mindenhol Bölcsészkaros szak ám a politológia, Állam és Jogtudományi Karon is fellelhető a szak... :)
2. Meglehet, hogy ahol te tanulsz, ott nem egy erős képzés, de jó volna belegondolni abba is, hogy nem egyetlen egy helyen tanítják a politológiát Magyarországon.
3. Ahol én tanulom (Állam és Jogtudományi Karon!) ott egy igen színvonalas képzés, ott ha lébecolsz akkor kibuksz! Mellesleg kiváló tanári gárdával van megáldva nálunk mind a kar, mind a tanszék, és olyan tudást adnak át, amivel te nem csak a politikatudomány, és az ahhoz kapcsolódó más ismeretekben leszel jártas, hanem megtanulod elemzőként szemlélni a környezeted!
Szóval jó lenne, ha tisztában lennénk azzal, mekkora különbség lehet szak és szak között attól függően, milyen egyetemen tanulod!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!