Miben hisznek a nyugati ateisták?

#20 Lehet hinni értékekben, lehet hinni célokban, társadalmi ideákban, lehet hinni természetfeletti teremtő hatalomban, lehet hinni abban, hogy a bolygók állása hatással van a sorsodra, lehet hinni abban, hogy dédapád szelleme éjszakánként megszáll és mindenfélét sugall neked, lehet hinni abban, hogy az úton átsétáló fekete macska balszerencsét fog hozni.

Mindegyik hit, mégis hatalmas különbségek vannak köztük, és én még nem találkoztam olyan emberrel, aki a felsoroltak közül egyiket sem tartotta volna semmivel sem magasabb vagy alacsonyabb rendűnek a többinél.

Kedves kérdező, te ilyen kényszeres vagy?

Úgy véled, hogy alapvető emberi létünk része és normális szükségletet elégít ki, ha valaki azt hiszi, hogy ő Napóleon?

Mondjuk fifti-fifti az esély, az igaz, mert vagy tényleg ő Napóleon, vagy nem.

;<

"Ezek az emberek nyugaton miben hisznek a vallási tanok helyett?"

A mikrobarázdában és a lézersugárban...

#25

A hit, hiedelem, babona az ilyen. Nincs rá semmi bizonyítéka, hogy valós a dolog, de mégis kritika nélkül elfogadja, teljesen mindegy, hogy mi a hit tárgya, mindnek ez a lényege.

Valójában az ilyen eljárás őrültség, csak abban van különbség, hogy a közvélemény mekkorának ítéli meg az egészségestől való eltérést.

"De miért kell kényszeresen bizonyítani? Ez valami betegség, mánia?"

Azért nem ártana bizonyítani, hogy az illető Napóleon e, avagy sem.

Mondjuk ezt speciel logikai úton lehet valamennyire cáfolni, mivel tudtommal 1769-ben született, szóval elég öreg fószer lenne, de ezzel még nem feltétlenül lehet kizárni, hiszen például a Biblia szerint ezer éves krapekok is léteztek.

"Nem elég annyi, hogy az ember úgy lett megalkotva, hogy lelki spirituális életre van igénye?"

Nem elég! Teszem azt, te mondjuk keresztény vagy, akkor előtted nyilvánvalónak kellene lenni, hogy az összes többi vallásban hívő tévúton jár, hülyeségekben hisznek.

"Amit sokan ugye a racionalitás nevében elnyomnak magukban, de ennek megfigyelhető tünetei vannak, befásultság, lehangoltság, frusztráció, idegesség stb."

Bravó doktor úr, gratulálok a diagnózisod merészségéhez, de ezt bizonyítanod is kellene, hogy ezek a tünetek a racionalitás következtében jelentkeznek, mert attól függetlenül, hogy te ebben esetleg hiszel, ha elmondod egy orvosnak, az agyalágyultnak fog tartani, de ez a kisebbik baj, a nagyobbik az, hogy lesz is neki ebben némi igaza.

(bocs)

"De miért kell kényszeresen bizonyítani? Ez valami betegség, mánia?"

Ugyanazért, miért minden mást is bizonyítani kell. Minél fontosabb az adott dolog, annál inkább. Ha elmész dolgozni, te is elvárod, hogy legyen munkaszerződésed, és nem éred be azzal, hogy "becsszó, majd fizetek". Ha valaki eléd áll, hogy tartozol neki hárommillióval, akkor gondolom megkérdezed, hogy mire alapozza ezt, és nem éred be annyival, hogy hát ez az ő hite, akkor ez így jó. Ha a gyereked megbetegszik, akkor gondolom kórházba viszed, nem a piócás emberhez, aki pedig szilárdan hiszi, hogy kilencféle macskaszőr elpipálása meggyógyít bármit. Ha venni akarsz valamit (mondjuk egy laptopot), akkor nagy eséllyel a boltban veszed, és nem a parkolóban a magyarul alig beszélő pofától, akkor sem, ha ő határozottan megnyugtat téged, hogy ez ugyanolyan jó, sőt, még jobb is, mint amit a boltban kapnál.

A bizonyítás ott lesz számodra "kényszeres", amikor a hitedet kezdi el valaki kapargatni, és rájössz, hogy az égvilágon semmivel nem tudod alátámasztani a mondókádat. Ilyenkor jön, hogy á, ott nem is kell ám bizonyítani, mert elég az, ha hiszed. Mert bizonyítani nem lehet.

Persze, ahogy a 28-as hozzászóló is megénekelte, a bizonyítás csak a te hited esetében elhanyagolható, gondolom ha valaki más vallást követ, akkor annak illene azért valamit letenni az asztalra, és ha nem tud, akkor hülyeséget beszél.

#20 > Csak arra akarok rávilágítani, hogy a valamiben való hit (nem létező dogokban) nem szégyenletes dolog, emberi létünk szerves része, életünk alapvető eleme, és egy magasabb rendű jó entitásban hívés semmivel sem különb simán a jóság magasabb rendűségében való hívéstől.

Ahogy írtam, hiszek az erényekben, így hiszek a megkülönböztetőképesség erényében is. Mert muszáj megkülönböztetni itt lényegileg különböző dolgokat. Hadd példázzam ezt a Don Quijote segítségével:

- Más dolog hinni abban, hogy Don Quijote valóban lovag volt attól, hogy sok lovagregényt olvasva annak képzelte magát. Nyilván objektíven Don Quijote nem lovag, hanem egy szimpla bolond.

- Más dolog hinni abban, hogy Don Quijote céljai helyesek, nemesek voltak-e. Megvívni a harcot azért, hogy a világ szebb, jobb, nemesebb hely legyen, önzetlenül cselekedni kívánni az elesettek védelmében, az – véleményem szerint – egy jó törekvés.

- Más dolog hinni abban, hogy Don Quijote elérte a célját, valóban jobb hely lett-e a világ a tettei által. Nos… nem igazán.

- Meg megint más dolog hinni abban, hogy Don Quijote valóban élt, létezett, egy hús-vér ember volt a XVI. században vagy korábban, és valóban megtörténtek vele azok, amiket Cervantes elbeszélt.

Szerintem érezhető, hogy egészen mások ezek, ahhoz, hogy ne lehessen annyival elintézni, hogy mindegyik valamiféle hit, ezért ezek egyenértékűek. Más az, mikor egy objektíven is megítélhető dologról, állapotról van szó, amit valaki a tudás hiányában a hitre alapoz vagy ami valakiben a tudás ellenében a hit által eltorzított. Más az értékrendben, célkitűzésben vetett hit. Megint más a cél elérésének lehetőségében vetett hit. Meg megint más valamilyen entitás, szubsztancia létezésében vetett hit.

Mások ezek, mert más következik belőlük. Fontos, hogy melyikben higyjünk és melyikben nem, mert a hit illetve tudás fényében más értékrend alakul ki, más elhatározásokra jut az ember, annak eléséhez más eszközöket lát célszerűnek, más az erőfeszítés célja, mértéke. Hibás hitekből könnyen lehetnek hibás tettek, hibás célok, hibás eszközök.

~ ~ ~

De vegyünk egy másik példát, egy tudományos hipotézist, a flogisztonelméletet. A XVII. században a kémia eljutott odáig, hogy tudja, azonos tömegű, de különböző anyagok égése során különböző mennyiségű energia szabadul fel, ami jellemző az adott anyagra. Az égés folyamatát nem ismerték, így azt vetették fel, hogy talán létezik egy flogiszton nevű anyag, ami eltérő mennyiségben található meg a különböző más anyagokban, fában, szénben, stb… Ennek a mennyisége határozza meg, hogy az adott anyag égése során mennyi energia szabadul fel, egyáltalán éghető-e az adott anyag. Nyilván a tudomány azóta elvetette ezt a felvetést, ma már tudjuk, hogy az égés bizonyos kémiai elemeknek az oxigénnel való reakciója, de a maga korában ez a flogiszton egy logikus felvetés volt.

Jól magyarázza amúgy ez az elmélet a viágunkat? Hát ha az ókori, középkori, kora újkori ember hétköznapi világát nézzük, akkor egészen jól. Ad egyfajta magyarázatot a világ működésének ezen összefüggésére, amely magyarázat még összhangban is van az ember hétköznapi megfigyeléseivel, tapasztalataival (ami a vallásos hit néhány aspektusáról, vagy annak személyes értelmezéséről már nem annyira mondható el).

De nem mindegy, hogy valaki a mai kémiai összefüggéseket fogadja el helyesnek, vagy továbbra is a flogiszton hiptotézise mellett tart ki. Nem mindegy, hogy melyikben – tegyük idézőjelbe – „hisz”. Mert az előbbi nem ad ki egy nagyobb összeget egy szélhámosnak, aki azt állítja, hogy valamiféle szivattyúval kiszivattyúzta a faházából a flogisztont, így az már nem tűzveszélyes, és nem tesz a fahában élve felelőtlen tetteket, a veszély elhárításának illúziója miatt. Nem, nem mindegy, hogy „csak” a tűz létezésében hiszel, vagy a flogiszton létezésében IS hiszel. Az előbbiből nem következik az utóbbi akkor sem, ha mindkettőnek szoros köze van a tűzhöz.

~ ~ ~

Valahogy így látom a vallásos hitet is. Mert az, hogy pl. létezik igazságosság vagy szépség, azt még a legszélsőségesebb ateisták, materialisták is elfogadják, még ha esetleg a lényegét néhányan máshogy is határozzák meg. Az, hogy törekedni kell-e, lehet-e, célszerű-e, helyes-e hogy az igazságosságot, szépséget megteremtsük, az habitus kérdése. Van, aki szerint igen, van aki szerint nem érdemes, de ez a két álláspont nem jut ellentmondásra, egyszerűen csak eltérő emberi működést eredményeznek. De az, hogy létezik egy a fizikai világtól függetlenül is létező transzcendens entitás, aki pl. a keresztény hit szerint mindenható, mindentudó az nagyon nem triviális, viszont gyökeresen más tettek, célok következnek belőle.

Mert ha valakit a vallásos hit segít hozzá, hogy jobb ember legyen, hogy az élet nehézségeivel megbírkózzon, hogy az akadályokat leküzdje, a viszontakságokat átvészelje, akkor hajrá… Nekem itt mindegy, hogy pőrén csak a jóban hisz, vagy az Istentől eredő, az Isten által szeretett jóban.

De van ennek egy másik oldala is. Főleg a kereszténység esetében, ahol a világkép az, hogy eleve minden ember bűnösnek született, és még ha meg is közelíti azt az elérhetetlen szintet, amit a vallás megkövetel, ha már szinte annyira jó, mint Jézus, akkor sem *érdemli* meg az üdvözülést, akkor sem bűntelen, így a pokol lenne a jogos jutalma, a több jótette által maximum méltóbbá válik a kegyelmre, a bűnbocsánatra (vagy – ez már vallási irányzat kérdése – lehet, hogy még ez utóbbi almondat sem igaz). És ez bizony sok embert szorongóvá, frusztrálttá, neurotikussá tud tenni. A kereszténység olyan ideát állít fel, ami az emberek többésége számára nem érhető el, de nem csak felállítja ezt az idát, de meg is követeli a hívőn.

Megint másokat a vallásos hit passzivitásra ösztönöz. Akkor is az imát választja a valódi tettek helyett, ha amúgy lenne módja változtani a sorsa alakulásán. Mert valahol kényelmesebb is Istenhez könyörögni azért, hogy ne legyen árvíz, mint töltést, gátat építeni. És hiába a közmondás, hogy „segíts magadon, Isten is megsegít”, sokan az előbbit választják az utóbbi helyett. Meg könnyebb valamiről elhinni, hogy bár az számodra nem érthető, valami magasabb szinten mégis jó és logikus, mint erőfeszítést tenni a világ és annak jelenségei megértésére.

Meg lehetne még számos más problémát is felhozni a vallásos hittel vagy annak következményével kapcsolatban – függetlenül attól, hogy amúgy Isten létezéséről egyáltalán vitát nyitnánk –, de nem gondolom azt, hogy ez itt, ennél a kérdésnél helyénvaló lenne. Csak arra akartam rámutatni, hogy attól, hogy egy ateista is hisz dolgokban, attól a vallásos hit nem lesz egy fikarcnyit sem elfogadhatóbb, sem helyesebb. Nem, számomra egyáltalán nem egyenértékű egy az emberek életét alapvetően befolyásoló, meghatározó transzcendens entitás létezésében hinni, és valódi belátások nélkül elfogadni annak minden vélt vagy valós következményét, meg abban az egyszerű dologban hinni – amire a gondolkodásunk és tapasztaltunk vezet rá esetleg –, hogy jónak lenni jó.