Miben hisznek a nyugati ateisták?

> Ugye nyugaton futótűz módjára terjed az ateizmus.

Nyugaton, keleten, meg úgy a világ felvilágosultabb részén. Ez óhatatlan, hiszen minél többet tud valaki a világ összefüggéseiről, annál kevésbé érzi szükségét hogy ezeknek valamiféle általános magyarázatát adja vagy fogadja el.

> Mondani szokás, hogy hinni kell valamiben. Ezek az emberek nyugaton miben hisznek a vallási tanok helyett?

Rengeteg dolog van, ami ami nem fizikai természetű, hanem fogalmi természetű, de nem kíván valamiféle a fizikai világon túli, transzcendens szubsztanciát. Pl. az igazságosság eszméjében, elvében lehet hinni anélkül is, hogy ahhoz valamiféle transzcendens létezőt kellene feltételezni. És az igazságosság nem fizikai természetű, nem anyag, hanem fogalmi természetű valami. És nem bizonyosság, törvényszerűség az, ami az igazságosságot szükségszerűvé teszi. Az igazságosság egy olyan cél vagy elv, aminek a helyességében valaki vagy hisz, vagy nem hisz, és ezáltal vagy elérendő célnak vagy meghatározó szempontnak tűz ki, vagy nem.

Én hiszek az igazságosságban, az embességességben, hiszek a jóságban, az erények helyességében és fontosságában, a szépségben, bizonyos tradíciók helyességében, fontosságában, meg egy raklap más fogalmi természetű dologban.

> A szexben? A pénzben? A megvásárolt javakban?

Mármint ezek létezésében? Ezek létezésében a keresztény is, a buddhista is hisz. Hiszi, sőt tudja, hogy létezik szex, létezik pénz, léteznek javak, amiket meg lehet vásárolni. Hogy ezek mennyire fontosak az egyén számára, mennyire meghatározók az életében, mennyire várja tőlük a boldogságot, az meg szigorúan véve nem attól függ, hogy valaki hisz-e egy transzcendens személyes entitás (Isten) létezésében, vagy sem. Van olyan hívő ember, aki szintén szereti a luxust, és van olyan ateista, aki nem ezektől várja a boldogulását, számára ezek nem túl fontos dolgok.

> Ugye hinni valami szépben, valami magasabb rendű jóban jó érzéssel tölt el, boldog leszel. Ezek az emberek akik ateistává válnak önként lemondanak erről a pozitív életérzésről?

Csakhogy ezeket nem a hit dönti el. A hívő sem úgy gondolkodik, hogy mivel létezik isten, ezért szép az egyik festmény, a másik meg csúnya, és ezért fontos neki, hogy a falán lógó festmény szép legyen, és azt sem gondolja egy hívő, hogy ha esetleg Isten mégsem létezne, akkor nem lenne különbség szép és csúnya között, és/vagy nem lenne fontos, hogy valami szép-e vagy sem. A szépség nem az Isten létezésében való hitből fakadó dolog.

A jó sem ilyen. Én vettem részt ilyen-olyan gyűjtésben, arra rászoruló emberek javára. Vagy mikor volt az a nagy árvíz, akkor kimentünk a gátra homokzsákokat pakolni. Nem azért, mert azt gondolnám, hogy Isten létezik, hanem mert van bennem empátia, és azt gondolom, az ember nem csak egység, egyén, de alkatrész is egyben, a család, a városa, a népe, az emberiség része is egyben, mások sorsa, boldogsága nem irreleváns, az ember érez empátiát, együttérzést mások iránt. Igen, kimegyek homokzsákot pakolni, mert úgy gondolom, ez számomra kisebb nehézség, mint a másik embernek az a pozitívum, hogy nem viszi el a házát az árvíz.

A jóság pedig akkor igazán jóság, ha valakiben annak az értelme, helyessége önmagában áll. Egy ateista számára a jó tett jutalma az, hogy megtehette. Marcus Aurelius így fogalmaz: „Mert, ha embertársaddal jót tettél, mit akarsz még? Nem éred-e be azzal, hogy természeted szerint csináltál valamit, hanem még jutalmat is kívánsz érte? Mintha a szem fizetést kérne azért, mert lát, és a láb azért, mert jár!”

Ha egy magát hívőnek tartó ember pusztán azért tesz jót, mert a túlvilágon valami jutalmat vár érte, vagy valami büntetéstől tart, ha nem teszi meg, az a hívő nem jó, számára ez csak kényszer, számítás, üzlet, valamit valamiért. De azt gondolom a hívők többsége akkor is jó maradna, ha bizonyságot szerezne arról, hogy Isten nem létezik, mivel a jóra való hajlam nem a hitükből fakad, hogy annak a túlvilágon esetleg jutalma lesz, vagy a hiányában büntetése, az a hívőnek is másodlagos szempont.

"de hogy tapasztalod meg ateistaként mondjuk az imádkozást?"

Nyilván sehogy, ahogy az átlagkeresztény sem tudja megtapasztalni mondjuk a keringő dervisek önkívületét vagy a heroinista extázisát. Nem biztos hogy mindent meg kell tapasztalni.

Egyáltalán nem kell, vagy szükséges pótolni akármivel a vallásos hit hiányát. Annyi minden más van a világban, ami feltölt minket embereket. Vagy amit szépnek, jónak, fontosnak érzünk: pl: Család, munka, barátság, szép eszmék, morális értékek, szokások, művészetek, tudományok, stb...

Ráadásul ezek többsége sokkal interaktívabban megélhető, mint a hit természetfeletti lényekben, energiákban, stb. Még a hívő emberek számára is.

"A történetünk azt bizonyítja, hogy erre mindig igénye volt az embereknek egész a 20-ik századig."

Csecsemőként hogyan jelzed ezt az igényt? Hiszen például a keresztények zömét már újszülöttként megkeresztelik, amikor a kommunikációs eszköztáruk kimerül a sírásban. Vagy kisgyerekként elrángatnak a templomba, miközben nem is érted az egész koncepciót.

A vallásos hit (hogy hiszel-e istenbe, és hogy melyikben) pusztán nevelés, szocializáció kérdése. Pont annyi spiritualitás rejlik benne, mint bármelyik kulturális szokásban. Ezért lesz a keresztény szülőknek keresztény gyermeke, a hinduknak hindu, és ezért hittek az ókori görögök Zeuszban és társaiban.

#14

"Ezek valóban örömforrások, családban még a szeretetigényed is ki tudod élni de a többi pusztán szenvedély, valamilyen függőség. Ezek nem pótolhatják a spirituális élet igényét. A spirituális élet az ugye mindig is kötődött valami megfoghatatlanhoz, valami elvonthoz, misztikushoz, absztrakthoz. A történetünk azt bizonyítja, hogy erre mindig igénye volt az embereknek egész a 20-ik századig. Most azt mondjuk, hogy a technológia és “tudás” (idézőjel mert mindent nem tudunk és esélyes, hogy sosem fogjuk megtudni a létünk nagy kérdéseit) ezt a vágyat teljesen elhallgattatta?"

Ha a te fogalmaid szerint a spiritualitás a természetfeletti dolgokban való hitet jelenti, arra nem igénye és vágya van az emberi fajnak, hanem hajlama. Mégpedig az eddigi tapasztalataink szerint különösen akkor van rá hajlama, ha más módon nem tudja megmagyarázni a környezete jelenségeit, vagy ha fogódzkodó kell a nehézségek feldolgozásához. Manapság egy csomó jelenségre megvan a tisztán tudományos magyarázat, így nem kell mögötte a természeti törvények felett álló hatalmat vagy erőt feltételezni, az ilyen jellegű spiritualitás értelemszerűen háttérbe szorult. Az elvont lelki élményekre való igény viszont nem veszett ki az emberből, csak nem kötődik természetfeletti dolgokban való hithez, lásd #9-es válasz.

Egy biztos, ha ateisták, akkor Istenben nem hisznek.

A többi az egyéntől függ.