Régen mi motiválta az embereket, hogy véres kivégzésekre menjenek el? Miért voltak ilyenek egyáltalán?

Régen a kivégzések megtekintése ugyanolyan napi családi és közösségi program volt, ahogy manapság leülnek a népek a tv elé pl. ValóVilágot bámulni.

És ahogy manapság a minél kreténebb szereplőket felsorakoztató műsorok a legnépszerűbek, régen is a lehető legkreténebb kivégzési módszereket várták el a népek.

A szadista kivégzési módok oka meg főleg az elrettentés célja volt.

Egy olyan világban, ahol a többség simán hisz a halál utáni életben, maga a halál nem biztos, hogy eléggé elrettentő büntetés egy bűnért.

De a kínszenvedés már az, főleg, ha előtte másokét végignézted hétvégi matinéként és látod, hogy nem egy majális.

A régi büntetések gyakorlatilag kivétel nélkül a fájdalomra alapoztak. Mert nem nagyon volt mire másra.

Cellában láncon rohadni nem feltétlenül elég ijesztő annak, aki nem próbálta és alapból nyomor az élete.

A legkímélőbb és egyben legkevésbé méltóságot sértő kivégzések csak az "elitnek" jártak.

"Ugyanígy jártak el a hadifoglyokkal is."

Na az más tészta.

A szadizmus valamennyire mindenhol szerepet játszik, mert aki mentes tőle, kitalálni sem tud ilyen módszereket, a gondolatától is elretten.

De a hadifoglyoknál összetett a képlet.

Egyszer ott az esetleges vallatás szüksége. Másodszor ott az ellenséggel szembeni gyűlölet, bosszúvágy, amire egy hadifogoly ártelmetlen bűnbakként célpont lehet. Harmadrészt a háborús körülmények közt az emberek érzékenysége az erőszakkal szemben gyengül, lévén rengeteget látnak belőle. Negyedrészt katonaságban esetlegesen magasabb a szadista hajlamúak aránya, mint átlagemberek közt (nem a kényszersorozottak emelik).

A római birodalom bukása után a római jogrendszer erőteljesen eltorzult, bár az is viszonylag durva büntetéseket alkalmazott egyes esetekben, de legalább annyi megvolt benne, hogy egy római polgár halálbüntetése automatikusan száműzetésre változott, kivéve a császár ítéleteit.

A törvényes rend viszont életben volt, ám a bukás után önkénykorszak következett, a földesurak pallosjogot kaptak és a jogfosztott, jobbágysorba kényszerített tömegeket erős kézzel kellett kordában tartani, de itt meg kell jegyeznem, a korlátlan hatalom tényleg nemegyszer szadistává tette az ítélkező urakat.

A kor termelési viszonyai gyakran éhínséghez vezettek, így ha valakinek ilyenkor ellopták a terményeit, ami amúgy is fogytán volt, akkor nem csupán csekély kára keletkezett, hanem akár éhen is halhatott és ezek vezettek a drasztikus ítéletekhez, hogy egészen csekély értékhatár felett kivégezték a bűnösöket, ez meg ahhoz vezetett, hogy a bűnök között csak a kivégzés kegyetlenségével, borzalmával lehetett mutatni a különbséget. Ugyanis egyszerűbb volt megállapítani, hogy mondjuk öt ezüst érték felett bitóra küldik az illetőt, mint progresszív jogrendszert kidolgozni, ahol figyelembe vették volna a cselekmény elvi és gyakorlati hatását, súlyát.

Ekkor viszont, ha egy tyúktolvajt felakasztottak, a királygyilkosnak mégiscsak súlyosabb büntetést akartak adni és ezt a kínjai fokozásával érték el, mert máshogyan aligha tudták volna a különbséget kifejezni.

Ami a kínvallatást illeti, az sokáig bevett vizsgálati mód volt, technikai és pszichológiai ismeretek nélkül nehéz volt bármilyen vizsgálatot lefolytatni, megjegyzem a rómaiaknál csak a rabszolgát lehetett kínpadra vonni, mert nagyon jól tudták, hogy a kicsikart vallomás nem sokat ér, jellemzően a tanúvallomások többet értek, de a sötét középkor ezt nem méltányolta.

Bármilyen szörnyű is volt egy büntetés, csekély elrettentő hatással bírt, ugyanis azokat vagy erős felindulásból követték el, vagy abban bízva, hogy tettükre úgysem derül fény.

Mivel az egyházi bíróság is gyakran hozott drasztikus ítéleteket, például eretnekek ellen, akiket ki akartak gyomlálni és ezt demonstrálni is akarták, valóságos népünnepséget tartva, szokás lett a legkegyetlenebb kivégzések nyilvánossá tétele, de valljuk be, ma is az a legérdekesebb, ha egy bika felökleli a matadort, ha ütközés van a Forma 1-ben, ha elesik a műkorcsolyázó, vagy a sáncon a síugró és a háborús, a katasztrófa, vagy az akciófilmek nézettsége, ahol dörögnek a fegyverek, nagyobb, mint a vígjátékoké, bár valóságos kivégzésre ma már kevesen kíváncsiak, de ez lehet szokás kérdése.