Valóban engedett a 'de viszont' és az 'eszek, iszok'?

"az ikes igeragozás kiveszőben van, így ma már elfogadott, ha valaki minden igét a szokásos módon ragoz":

hogy kiveszőben van, az világos, de "a szokásos módnak" én egyelőre még az ikes eszem/iszom-ot nevezném :-) (aztán majd ez elmúlik, tudom)

"a legújabb törvény szerint elfogadott":

nincs róla (írott) _törvény_, hogy milyen szavakat, illetve milyen fajta toldalékolásokat kell/szabad használni.

(legfeljebb "törvényszerűségek" figyelhetők meg, amelyek a nyelv adott időpontbeli állapotát jellemzik, és ezt megpróbálják időnként könyvekben rögzíteni; persze ezek a könyvek (és egyéb adatbázisok) már az összeállításukkor sem teljesek, és már a megjelenésükkor is idejétmúltak – hát ez van, ezzel meg kell próbálnunk együtt élni. :-)

"elfogadták nyelvtanilag a 'de viszont'-ot":

félreértés van, ami újdonság (és "törvény" van róla, pontosabban bekerült egy komoly szótárba), az a deviszont, egybeírva, vö.:

[link]

> elfogadták […] mert túl sokan használják

Kétfajta szabály létezik, két különböző értelemben.

Vannak előíró jelleg szabályok. Ilyenek a jogszabályok. Előírják, hogy valaminek hogyan kell történnie. Ezeket a szabályokat meg lehet szegni, de ez általában valamilyen szankcióval jár. A szabály határozza meg a működést. A szabály megváltoztatható, ezáltal megváltoztatja a működést.

Vannak viszont leíró jellegű szabályok. Ilyenek például a természettudományok szabályai, törvényei, pl. hogy F = m*a. A világ dolgai közötti viszonyokat, összefüggéseket írja le. Ezek a szabályok fennállnak. Az ilyen szabályokat nem lehet megszegni. Illetve az ilyen szabályokat nem lehet megváltoztatni, mert nem a szabály határozza meg a működést, hanem a működés határozza meg a szabályt.

A Magyar helyesírás szabályai című mű alapvetően ez utóbbi kategóriába tartozik. Nem előírja, hanem leírja az írásunk szabályait. Persze a mai korban elvárás, hogy valaki megtanuljon a saját anyanyelvén írni, méghozzá úgy, ahogy a többség ír, a többséghez alkalmazkodva. Így az általános iskolában a leíró jellegű szabályok mindjárt előíró jellegűvé válnak. Ha ly-al írod a muszáj szót, akkor kapsz egy egyest. Ez így rendben is van, ennek van egyébként egy másik pozitív hozadéka, hogy az írás, így a nyelv változásai lelassulnak, illetve egy mederbe terelődnek. Így mindenki ugyanazt a nyelvet fogja beszélni, ugyanúgy fog írni, és nem okoz gondot elolvasni egy ötven évvel ezelőtt íródott írást sem.

Deviszont! :-) A helyesírási szabályok alapvetően mégiscsak leíró jellegűek, nem a szabály határozza meg az írást, hanem az írás határozza meg a szabályt. A nyelv, a beszéd is, az írás is változik, így változnak a szabályok is. Ha 2020-ban a többség ly-al írja a muszáj szót, akkor a szabály az lesz, hogy ezt a szót ly-al szokás írni, és ez lesz benne a helyesírási szabályokban.

Amúgy a kérdés alapvetően nem is helyesírási probléma. Az helyesírási kérdés lehet, hogy a deviszont szó egybe vagy külön írandó. De itt nem az írásról, hanem a nyelvről van szó, ez inkább nyelvhelyességi kérdés. Itt viszont még képlékenyebb a dolog. Mindenkinek van egy anyanyelve. Nem lehet azt mondani, hogy valaki nem jól beszéli a saját anyanyelvét. Maximum azt lehet mondani, hogy nem úgy használ bizonyos szavakat, kifejezéseket, ragokat, ahogy a többség, de ha valaki azt mondja, hogy „meglássuk”, vagy „aludnák egyet”, akkor ez az ő anyanyelve. Ugyanúgy, ahogy a tájszólás is az ő anyanyelvének a része.

Persze ettől létezik még egy irodalmi nyelv. Bizonyos szakmáknál követelmény, hogy valaki az irodalmi nyelvet beszélje. Más esetekben is praktikus ez. Tehát azzal sincs gond, hogy valakinek az anyanyelvét úgy próbáljuk kalapálni, hogy közeledjen az irodalmi nyelvhez. Viszont ha a jelentős többség azonos irányba tér el az irodalmi nyelvtől, akkor nem a többséget kell megváltoztatni, hanem az irodalmi nyelvet. Ha a jelentős többség használja a deviszont szót, akkor az irodalmi nyelvbe kell bevenni.

Mert ha tetszik, ha nem, a nyelvet sem, az írást sem a nyelvészek, hanem az emberek határozzák meg. A helyesírás és a nyelvhelyesség forrása nem az akadémia, hanem a nép.