Szërintetëk jó lënne, ha a magyar nyëlvben külön jelölnénk a zárt ë hangot?

Akkor të nagyon ráérhëtsz :)

Helyesen:

Akkor tö nagyon ráérhetsz.

Sajnos, nekem így a nagy umlautos Ä jön be.

Már végigpróbáltam a billentyűzetet.

Lemaradt az ü betű!

Sikerült! Köszönöm szépën a segítségëdet!

Hasznos kis olvasmány volt a sok hozzászólás, rendszerbe szedve még sosem olvastam erről.

Budapesti lévén mindig csak egy e hangot ismertem és ejtettem.

Én a múlt héten már átolvastam az addigi hozzászólásokat, most pedig repetáztam. Tényleg érdekes és hasznos olvasmány. :)

Áginak gratulálok a válaszaihoz. :)

A 13. válaszoló felvetésére:

A magyar nyelvben igazából a fonémákat jelölik a betűk. A fonémáknak jelentésmegkülönböztető szerepe van, ezért elégséges ezeket jelölni, nem szükséges külön a kiejtett változataikat, azaz a fonémavariánsokat is. (A hangok a környezetükben lévő hangok hatására kissé megváltoznak, idomulnak egymáshoz; ezeket nevezzük fonémavariánsoknak.)

Különbözően ejtjük a [h] hangot a szó elején és végén, például a hal és a potroh szavakban; szintén nem ugyanazt a [m] hangot ejtjük a hamu és a hamvas szavakban. Érzékenyebb fülűek hallják is, de műszeres vizsgálattal egyértelműen kimutatható, hogy a j hang másképp hangzik a játék és a lépj szavakban.

A [n] hang ejtése több esetben is erősen eltérhet az eredetitől, pl. [k] vagy [b] előtt; szerintem a legmarkánsabban a [g] előtt, pl. zongora, ing, harang, barlang, rang, enged, öngól stb. Ezt a variánst szakszövegben egyébként a η jellel szokás jelölni.

A kérdésre: Én az utóbbi években eléggé megkedveltem a tájszólásokat, így számomra a szövegeidet szándékosan ö-vel vagy az e és az ö között álló hanggal olvasva tiszta gyönyörűség volt. :)

Ennek ellenére nem tartanám jónak az ötletedet; egyrészt nehezebb olvasni (bár valószínűleg csak gyakorlás kérdése); másrészt nehéz lenne megszokni még azoknak is, akik variánsokat ejtenek és / vagy hallják a különbséget. A többieknek pedig hát... Így is nagyon sokan küszködnek helyesírási nehézségekkel, már aki egyáltalán küszködik; sokakat nem is érdekel, hogy pocsék a helyesírásuk. Szóval szerintem nem kellene még jobban megnehezíteni mindannyiunk dolgát.

Üdv. :)

Utolsó válaszoló!

Ennél értelmesebb választ nëm olvastam még.

megszentségteleníthetetlenségeskedéseitek

mögszentségteleníthetetlenségösködés_e_itök

kedves megegészségesedéseitekre

kedves mögegészségösödés_ö_itökre

?

megszentségteleníthetetlenségeskedéseitek

mögszentségteleníthetetlenségösködés_ë_itök

kedves megegészségesedéseitekre

kedves mögegészségösödés_e_itökre

Igen, nagyon jól írtad. Az a két e betű volt csak rosszul írva.

Ha már itt tartunk, akkor megjegyeznem, hogy a pestiek az ely és a jé között sem hallják a különbséget, ezek mégis megmaradtak a helyesírásban. Az ë azért veszett ki, mert néhányan valamiért lusták voltak jelölni valamikor, aztán sok munka lett volna mindent átírogatni. Lehet, hogy a nyomdászoknak nem volt rá betűjük alapból, még az elyt le lehetett írni egy l-lel és egy y-nal, ugyanúgy mint a gyét vagy az enyt. (De például „ypszilon” a mai magyar helyesírásban nincs, mindig csak egy másik betűvel szerepel együtt.)

Meg tényleg rá férne már egy reform a helyesírásra, már csak az elmúlt tíz év miatt is… Például a hangulatjeleket én bevenném a szabályos formák közé felkiáltó mondatok végére.

A hangulatjeleket...? Oszt why. A Nyugat írói még a felkiáltójeltől is elhatárolódtak, pl. Ady Endre, felesleges (vagy ha már itt tartunk, fölösleges?) erőlködésnek tartották, mivel véleményükszerint a mondatok, a szavak jelentésének kell olyan erőteljesnek lenniük, hogy segítség nélkül is éreztessék a nyomatékot.

Amúgy a zárt e betű csak tájszólás, ahogy így olvasom, anélkül is élet az élet, nem kell erőltetni. Amíg egyik magyar megérti a másikat, és az idegen szavak nem veszik át a régi szavak helyét addig nem kell reform.

Inkább a rovásírást kellene felvenni az Unicode táblák végére, hogy ne csak mindenféle trükkökkel legyenek a rovásjelek pl. a neten leírhatóak, hanem mint a cirill vagy görög betűk, hanem natívan bármilyen környezetben.