Szerintetek melyik a legidegesítőbb helyesírási hiba? :D

#26 "Minek van olyan szabály, hogy teljes hasonulás?"

#28 "olyan szabályunk is van, hogy" ... "Két szabály üti egymást, az emberekre van bízva, hogy melyiket érzik erősebbnek."

Juj, ijesztő dolgokat írtok... Úgy hangzik, mintha a nyelv szabályai valamiféle "előírások" lennének, amelyeket valaki kitalál, bevezet, és ezeket az embereknek meg kellene tanulniuk, és alkalmazniuk kellene... (És mintha kivételes esetekben az emberekre volna bízva, hogy hogyan mondják... de azért általában sikerül a "hivatalnak"(?) olyan szabályokat kitalálni, amelyek nem ütik egymás...)

Ez totál tévedés.

A természetes nyelvek szabályait nem "kitalálják" és előírják, hanem kialakultak, megfigyelik, és leírják.

A nyelvtani szabályok, amelyekről beszélünk (és amelyeket az iskolában tanítanak) – pl. az említett teljes hasonulás –, olyan szabályszerűségek, amelyeket nem a tudósok raktak bele a nyelvbe, hanem az "benne van". A tudósok csak megvizsgálják, és leírják a megfigyelt szabályszerűségeket.

"Az emberekre van bízva", hogy ki hogyan beszél.

Tegye fel a kezét, aki nem úgy ment az iskolába, hogy már tudott az anyanyelvén beszélni, hanem ott tanulta meg a nyelvet! Naugye.

A madarak sem attól tudnak repülni, hogy a tudósok "előírják" nekik, hogy hogyan "kell" – ők csak _leírják_, hogy a madarak hogyan csinálják.

#31 Esetleg írj egy hasonló szerelmeslevelet az MTA-nak (azon belül is a helyesírási szabályzat alkotóinak) is. Ugyanis amiket kifogásolsz, nem mi találtuk ki.

Én, mint magánszemély lazán alakváltozatnak tekintek egy sor különböző nyelvhelyességi hibát és nem ítélem el, aki használja őket. De most a hivatalos szabályokról volt szó, azok szerint pedig bizonyos alakok tévesek, hibásak.

#33: Te a helyesírásról, a helyesírási szabályzatról beszélsz, ha jól értem.

Az eredeti kérdés valóban arról szólt – de én éppen ezért jeleztem, hogy némelyik válasz NEM helyesírási témát említ.

Például a hasonulások nem helyesírási szabályok, és ez abból is jól látszik, hogy szóban is így (hasonulva) használjuk.

Ami ebből a helyesírásra tartozik, az az, hogy ezt hogyan kell írni (pl. egyszerűsítjük a többjegyűeket: ésszel; az x-végűeket így írjuk: szexszel; stb.). De arra nincs előírás, hogy hogyan mondjuk... Az a (beszélt) nyelv része, amit megfigyelhetünk és leírhatunk.

Emellett lehet nyelvművelési témát csinálni belőle: ha vannak ugyanarra különféle megoldások (pl. azzal/avval), akkor egy nyelvművelő elmondhatja, hogy szerinte hogyan szebb, hogyan jobb, hogyan választékosabb, mit javasol használni. Akik pedig kíváncsi rá, az ezt örömmel hallgatja, és megfogadhatja a tanácsokat, nincs ezzel baj. De ez nem előírás, nem kötelző szabály – és ennek már nincs semmi köze "az Akadémiához" (sem a nyelvészeti részéhez, sem a helyesírási részéhez).

így van, benne van mindkét forma.

de ettől még nem helyesírási kérdés, hogy létezik-e mindkét forma a nyelvben.

az egyik helyen (a 83. pontban, "Az az, ez névmás" fejezetben) helyesírási okból szóba kerül, így érthető, hogy odaírják mindkettőt.

a másik hely a 44. pont: az pedig éppen olyan szavakat sorol fel, amelyek mindkét formában léteznek. a szabálypont szövege is éppen azt támasztja alá, hogy a nyelv az, amit használnak:

"vannak olyan kettős alakok, amelyek a köznyelvben EGYARÁNT HASZNÁLATOSAK. Írásban is HELYES TEHÁT MINDKÉT FORMA" (kiemelés tőlem)

----

kicsit hasonló, de még érdekesebb téma a méhvel/méhhel kérdésének megjelenése a szabályzatban:

az előzőben még csak a méhvel volt szabályos, a mostaniban már a méhvel/méhhel egyaránt helyes.

gondolhatnánk, hogy itt – rendhagyó módon – előír(t) valamit a szabályzat a nyelvhasználatot (a beszédet!) illetően, de tkp. itt sem erről van szó. csupán 84-ben azt rögzítette, hogy

"A céh, cseh, düh, juh, méh, pléh, rüh stb. névszóban a h-t csak akkor ejtjük, ha a toldalék magánhangzóval kezdődik, vagy magánhangzóval járul a tőhöz. A kiejtésben tehát néma a h ezekben: cseh, csehnek, csehvel, csehtől; méh, méhnek, méhvel; juh, juhval; stb. – Hangzik a h ezekben: csehek, csehet, csehül; méhek, méhes; juhok, juhász; stb. – Az írásban azonban, mint a példák is mutatják, a szavak minden alakjában jelen van a h."

Ez a kijelentő mód sajnos megtévesztő, mert a helyesírási szabályokat is legtöbbször kijelentő módban írja... De ésszel azért könnyen kibogozható: a helyesírást illetően a kijelentő mód nyilván "utasításnak" számít, a beszélt nyelvet illetően viszont – értelemszerűen – csak leírja, hogy mi a megfigyelés. Nem is gondolhatja komolyan senki, hogy egy _helyesírási_ szabályzat a _beszédre_ vonatkozóan szeretne előírni bármit is...

a mai szabályzat is azt rögzíti, amit megfigyeltek – csak most már más a helyzet: változott a nyelv, és az említett szavakat már sokan ejtik h-val, ezért most már azt írták:

"A h végű szavak közül jellemzően a céh, düh, juh, méh, rüh ejtése alapalakban és a mássalhangzós kezdetű toldalékos alakokban ingadozhat: düh: [dü] v. [düh], dühnek: [dünek] v. [dühnek]; méh: [mé] v. [méh], méhtől: [métől] v. [méhtől]; stb. Írásban azonban a szavak minden alakjában jelen van a h [vö. 41., 82. e)]."

na de cseppet elkalandoztam, bocs...

a lényeg, hogy a helyesírás és a (beszélt) nyelv két külön dolog, nem érdemes összekeverni (annak ellenére, hogy vannak érintkezések a kettő között).

a nyelvművelés pedig megint más – azt meg ne keverjük a nyelvészettel (annak ellenére, hogy sokszor nyelvészek folytatnak – a nyelvészet mellett – nyelvművelő tevékenységet is).

:-)

Engem a helyesírás maga idegesít. Kicsit lehetne szerényebb és egyszerűbb egy nem világnyelv.

És logikusabb.

Ezek helyesen vannak írva, de a logika ellen :

uszály, muszáj

kisebb, rosseb

tönkretesz, helyre hoz

beleszeret, beléd szeret.